FONTOS Visszatér a rettegett benzinárstop?! Hajszálnyira vagyunk az autósok rémálmától

wti

Nyomás alatt az olaj a kereskedelmi háború durvulása miatt

Közel egy százalékkal esett vissza kedden az olaj világpiaci jegyzése egyrészt az egyre nagyobb túlkínálat, másrészt a fokozódó kereskedelmi háborús veszély miatt. Az október elején látott csúcsról már nagyjából 10 dollárral jött lejjebb a hordónkénti ár - írja a CNBC.

Zuhanás után éledezik az olajpiac

Erősödik az olaj árfolyama szerdán azt követően, hogy az előző napon kéthavi mélypontra zuhantak az árak.

Fontos szintek alá zuhant az olaj ára

Nagyot estek szerdán a világpiaci olajárak, így egy hónap után a WTI árfolyama ismét 70, a Brenté pedig 80 dollár alá süllyedt, miután a tengerentúlon megjelent adatok ismét a tartalékok váratlanul jelentős mértékű bővülését jelezték.

Olajhiány fenyegeti a világot

Miközben a piaci szereplők és elemzők jelenleg az iráni szankciók miatti ellátási résre fókuszálnak, létezik egy másik, hosszabb távú ellátási kockázat is, amely szerint hacsak az olajtársaságok nem fedeznek fel jelentős új készleteket, már a 2020-as évek közepén jelentős globális olajhiány alakulhat ki.

Négyéves csúcsra ugrott az olajár, drágulhatnak itthon az üzemanyagok

Négyéves csúcsra ugrott az olajár, drágulhatnak itthon az üzemanyagok

Az Egyesült Államok Iránnal szembeni szankcióinak november 4-i hatályba lépésével, az annak iráni olajkínálatot szűkítő hatásával, kapcsolatos olajpiaci aggodalmak hatására ma 1,7%-kal 4 éves csúcsra, 83 dollár közelébe ugrott az északi-tengeri irányadó Brent kőolaj hordónkénti árfolyama. Mivel közben a forint gyengült az erősödő dollárral szemben, így mindez idehaza nagy eséllyel áremelést hozhat majd a kutakon.

Korrupció miatt kapott gigabírságot a Petrobras

A korrupciós ügyekbe keveredett brazil Petrobras olajipari óriásvállalat bejelentette, hogy hajlandó megfizetni összesen 853 millió dollár büntetést az Egyesült Államoknak és Brazíliának.

Vegyesen zártak az amerikai piacok

Vegyes hangulatban zárták a mai kereskedést az amerikai tőzsdék befektetői, a piacokat főleg az ENSZ Közgyűlésének fejleményei, illetve a kereskedelmi háborúval kapcsolatos aggályok mozgatták.

Gyorsan 100 dollárig ugorhat az olajár

Gyorsan 100 dollárig ugorhat az olajár

Emelkedik az olaj ára hétfőn, mivel hetekkel az iráni szankciók hatályba lépése előtt az amerikai tartalékok több éves mélyponton állnak, az olajkartell pedig elutasította a kitermelés növelését sürgető amerikai kérést. A piacon várható kínálati szűkület év végéig 90 dollárig, jövő év elejére pedig 100 dollárig hajthatja fel az árfolyamot előrejelzések szerint.

Csak átmeneti a nyugalom az olaj piacán?

Drágul az olaj péntek délután, miután a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) új jelentése arra figyelmeztetett, piaci zavarokat okozhat az Irán kőolaj- és földgáziparát sújtó amerikai szankciók bevezetése.

Esik az olaj a kínai válaszcsapásra

Esnek az olajárak szerda délután, miután Kína bejelentette, az Egyesült Államok lépésére válaszul védővámot vet ki a nyersolajra is.

Meglepő adatra drágul az olaj - Bejelentésre várnak a piacon

Drágul az olaj hétfőn délelőtt, miután a friss adatok szerint Szaúd-Arábia termelése júliusban meglepetésre csökkent, a tengerentúli palaolaj-termelés bővülése pedig a jelek szerint, legalább is átmenetileg stagnáló szakaszba léphetett. Az árfolyamok emelkedését támogatja az is, hogy a piac várakozásai szerint hétfőn újabb bejelentésre kerül sor Washingtonban az iráni olajexportot célzó szankciókról.

Pocsék hónapon van túl az olajpiac

Miután az olaj árfolyama kedden, július utolsó napján is gyengült, az energiahordozó jegyzése az elmúlt két év legrosszabb havi teljesítményén van túl.

Második hete esik az olajár

Hiába emelkedett pénteken közel 1 százalékot az olaj árfolyama, így is jelentős, közel 4 százalékos eséssel fejezte be a hetet a WTI. Második hete esik az olajár.

Soha nem látott olajárakkal riogatnak

Soha nem látott olajárakkal riogatnak

Az olajvállalatok befektetői megbánhatják, hogy osztalékfizetésre kényszerítették az utóbbi években az olajcégeket ahelyett, hogy a későbbi termelés növelésére fordították volna a tőkét, amelynek következtében nagyot ugorhat az olaj világpiaci árfolyama - vélik a Sanford & Bernstein elemzői. A nyersolaj akár 150 dollár feletti tartományba is felszúrhat - írja a Bloomberg.

40 éves negatív csúcsot sikerült elkerülni az amerikai tőzsdéken

8 egymást követő napon esett a világ egyik legfontosabb részvényindexe, a Dow Jones, és ha ma is lefelé vette volna az irányt, akkor a zsinórban 9 napos eséssel 1978 óta nem látott rekord dőlt volna meg, de nagyon úgy tűnik, hogy sikerül elkerülni ezt a negatív csúcsot.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.