A világ leggazdagabb családjának vagyona már három generáció óta öröklődik, mára meghaladja a 430 milliárd dollárt – áll a Bloomberg friss gyűjtésében. Vannak olyan családok is a listán, ahol a vagyon már nyolc generáció óta gyarapodik. A tíz leggazdagabb család gyökerei meglehetősen szerteágazóak, találunk köztük amerikaiakat, kanadaiakat, franciákat, indiaiakat, és több arab királyi család tagját is.
A baby boomerek messze a legfukarabb generáció, legalábbis abból szempontból, hogy egyáltalán nem fognak sietni a vagyonuk átörökítésével a fiatalabb generációnak – írja a Bloomberg a Charles Schwab friss felmérésére hivatkozva.
Warren Buffett, a legendás befektető és a Berkshire Hathaway elnöke újabb lépéseket tett vagyonának halála utáni szétosztására vonatkozóan. A 94 éves üzletember tervei szerint vagyonának 99,5 százalékát jótékonysági célokra fordítják majd, melynek felügyeletét gyermekeire bízza. Emellett további jelentős összegű részvényadományt is bejelentett - írja a Reuters.
Egyiptom 67 ókori műkincset szerzett vissza Németországból - jelentette szombati közleményében az egyiptomi külügyminisztérium.
Lindsey Graham dél-karolinai szenátor arra figyelmeztette republikánus párttársát, Donald Trump volt elnököt, hogy Kamala Harris alelnök származása helyett a szerinte rossz ítélőképességére koncentráljon a kampánya során - számol be a Fox News.
Warren Buffett, a 93 éves befektetési guru és a Berkshire Hathaway elnöke ismét átdolgozta végrendeletét. A Wall Street Journalnak adott interjújában elárulta, hogy jelentős változtatásokat hajtott végre, és nem tervezi, hogy halála után is folytatja az adományozást a Bill és Melinda Gates Alapítványnak. Ehelyett vagyonát egy új jótékonysági trösztbe helyezi, amelyet három gyermeke fog felügyelni - jelentette a CNN.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, decemberben fogadta el az Országgyűlés a kastélytörvényt, ami lehetővé tenné, hogy az állami tulajdonú kastélyokat ingyenesen magánkézbe adják. A törvényt azonban Novák Katalin köztársasági elnök aláírás helyett előzetes alkotmányossági normakontrollra küldte, az Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette annak egyes rendelkezéseit - írja a Válasz Online.
Európa leggazdagabb családjának egyik leszármazottja állítólag megkezdte az egykori kertész örökbefogadását, és azt tervezi, hogy ráhagyja nagyjából 12 milliárd eurós vagyonának legalább a felét – számol be a CNN.
Csütörtökön nyilvánosságra került Silvio Berlusconi végrendelete. Ez alapján a néhai olasz miniszterelnök két legidősebb gyermeke, Marina és Pier Silvio Berlusconi veszi át a felügyeletet a vállalatbirodalom fölött – írja a Reuters.
A Magyar Állami Operaházhoz közeli Krausz Palota századfordulós építészetével meghatározó eleme
az Andrássy útnak. Most egy kiskereskedelmi funkcióval is rendelkező irodaházként újul meg, amelynek befejezése egyéves felújítást követően 2023. január végére várható.
A borturizmus számára évtizedek álltak a rendelkezésére a kibontakozásra, a turisták ezreit vonzzák a világ minden tájáról a francia, az olasz és a spanyol bortermelő régiók, amelyek nemcsak egy ország hírnevét öregbítik, hanem jelentősen hozzájárulnak az export felfutásához és a termelők teljesítményéhez. Ugyanakkor nemcsak a borban van potenciál, hanem a sörben is - hívták fel a figyelmet az Európai Sörfőzdék Fórumán Madridban.
Öröklés esetén az örökös köteles az örökség után illetéket fizetni, de számos tényező befolyásolja ennek mértékét, illetve a mentesség vagy kedvezmény lehetőségét. Mennyi az örökösödési illeték autó után, vagy éppen mennyi az örökösödési illeték ingatlan után? Mutatjuk, mikor és mennyit kell fizetni!
Egy friss tanulmány szerint 30 éven belül az amerikai háztartások 36 ezermilliárd dollárnyi vagyont örökölnek majd, ezzel pedig még nagyobb lesz a szakadék a szegény és gazdag emberek között az országban.
Bár a világ jelentősebb részén már évszázadok óta jelen van a bizalmi vagyonkezelés vagy a privát vagyonkezelő alapítványok jogintézménye - vagy mindkettő - , az új Ptk-val és az idei újdonságokkal a magyar jogban is megjelentek ezek a vagyontervezési lehetőségek. Miközben a magyar piaci szereplők többsége egyelőre bizonytalanul kerülgeti ezeket a megoldásokat, addig dr. Magyar Csaba, a Crystal Worldwide Zrt. vezérigazgatója szerint a külföldi befektetők szemében – a legalacsonyabb uniós társasági adókulccsal kiegészülve – vonzó célponttá tehetik Magyarországot.
Nem volt határozott irány.
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Optimistán nyilatkozott.
Az egész régió rendkívül kritikus helyzetben van.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.