Deviza

2012. július 20. 17:29 | Portfolio

Nap végére megállt a forint esése

A spanyol és olasz piacokra nehezedő mai hatalmas eladói nyomás déltől gyorsan átterjedt többek között a forint piacára is, a hangulatromlás pedig napon belül 1%-os forintgyengülést okozott. Késő délután azonban megállt a forint gyengülése, az euróval szembeni jegyzések 286-286,5 között stabilizálódtak.

2012. július 20. 17:00 | Portfolio

A spanyol hozamok már a magyar felett vannak

Az utóbbi napok jelentős magyar állampapírpiaci hozamcsökkenése és a spanyol piacokon bekövetkezett hozamemelkedés azt eredményezte, hogy a spanyol hosszabb futamidejű kötvények hozama már a magyar felett jár. Ez többek között az országok csőkockázati mutatóiban is tükröződik.

2012. július 20. 08:53 | Portfolio

Iránymutatásra vár a forint

A csütörtöki javuló nemzetközi befektetői hangulatban sem tudott tovább erősödni a forint, a jegyzések a jelek szerint nem tudtak tartósan lefelé átjutni a 284-es szinten. A folytatást illetően nemzetközi iránymutatásra vár a magyar fizetőeszköz.

2012. július 19. 16:31 | Portfolio

Kitartóan erős a forint a hullámzó hangulat mellett is

A reggeli jó külpiaci hangulatban 2,5 hónapos csúcsra erõsödött a forint az euróval 283,5 körül, illetve a svájci frankkal szemben 236-nál, majd az erõsödési hullám kifulladt. A nap további részében csak minimális visszagyengülést láttunk a forintnál amellett is, hogy a külpiacokon azért intenzívebb kilengéseket is láttunk, de összességében továbbra is fennmaradt a jó hangulat. Ha ez tartós lesz, akkor a forint újból lendületet kaphat és akár a 280 alatti tartományt is "megnézhetjük" az euróval szemben a következő napokban, illetve hetekben. Ehhez persze az is kell, hogy ne bizonytalanítsa el a befektetõket az, hogy a makrogazdasági pályában egyelõre nincs egyetértés a magyar kormány és az EU/IMF között, illetve a KÖltségvetési Tanács szerint jókora lyuk tátong az idei büdzsében.

Fontosabb részletek

  • Az elmúlt egy hétben fokozatosan javuló nemzetközi befektetõi hangulatot láthattunk
  • Ez amellett volt így, hogy az amerikai Fed nem tett egyértelmû utalást a rövid távon elindítandó újabb monetáris élénkítõ programra
  • A fejlett piaci államkötvény hozamok (részben a menedékkeresés, részben más ok miatt) extrém alacsony szintre, bizonyos esetekben negatív tartományba süllyedtek
  • Ez sok befektetõt arra késztet, hogy vállaljon nagyobb kockázatokat például a feltörekvõ piacokon
  • Ez, illetve az EU/IMF-tárgyalások megindulása, továbbá az élénk kamatcsökkentési várakozás fontos ok a magyar állampapír hozamok beszakadásában, azaz 10 havi mélypontra esésében
  • A mai 12 hónapos DKJ-aukción már 7% alatti átlaghozam alakult ki, amire tavaly ősszel volt utoljára példa
  • A meginduló tárgyalások javítják az ország csõdkockázati megítélését is, mintegy 10 havi mélyponton a CDS-felárunk is
  • Mindez amellett is így van, hogy bizonyára nem lesz "zökkenõmentes" az EU/IMF tárgyalások folyamata
  • Ennek jele, hogy már a makrogazdasági pályában sincs egyetértés a kormány és a nemzetközi szervezetek között
  • Közben a Költségvetési Tanács szerint jókora lyuk tátong az idei büdzsében

2012. július 19. 14:50 | Portfolio

Csődkockázat: lekerülhetünk az élről, mélyben a devizás hozamaink

Az utóbbi napokban bekövetkezett jelentős magyar CDS-felár eséssel megnyílt a lehetősége annak, hogy végre ne Magyarország legyen a térségben a legnagyobb csődkockázati valószínűséggel rendelkező ország. Úgy tűnik, hogy a horvátok veszik át tőlünk ezt a szomorú helyezést, persze ha a románoknál a belpolitikai válság súlyosbodik, akkor könnyen lehet, hogy ők "törnek az élre". Nemcsak a forint erősödésére és a magyar CDS-felár esésére, hanem a devizaalapú államkötvény hozamoknál mindezzel párhuzamosan bekövetkezett jelentős hozamesésre is érdemes egy pillantást vetni, mivel régen láttuk már ilyen mélyen azokat. Aki január elején 10% körüli hozamszinten 8 éves magyar, euróalapú államkötvényt vett, az most 20% körüli pluszban állhat a pozíciójával, ha eltekintünk a deviza árfolyammozgásoktól.

2012. július 19. 11:43 | Portfolio

7% alatti hozammal adta el az éves kincstárjegyet az ÁKK

A keddi 3 hónaposhoz hasonlóan a ma megtartott 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción is intenzív vételi érdeklődés mutatkozott, amelynek segítségével ismét a meghirdetett felett tudott eladni papírokat az Államadósság Kezelő Központ. Sőt, tavaly november közepe után most tudott újra 7% alatti átlaghozam mellett értékesíteni éves diszkontkincstárjegyet az adósságkezelő. Más tényezők mellett ez is azt mutatja, hogy a piac intenzív kamatcsökkentést áraz a jegybanktól a következő egy évben.

2012. július 18. 21:11 | Portfolio

Nincs megállás: tovább veszik a forintot, de miért?

A szerdai kereskedésben tovább menetelt a forint, az euróval szemben már kéthetes csúcsán jár. A nemzetközi befektetői hangulat továbbra is kedvez a hazai fizetőeszköznek és a jelenleg is (csendben) zajló IMF-tárgyalások szintén támaszt adnak. Nemcsak a forint erősödik, hanem a többi régiós deviza is, az állampapírpiacon pedig folytatódik a hozamcsökkenés, akárcsak a régió többi piacán is. A fejlett piacok felől a feltörekvő piacokra való tőkeátcsoportosítás, illetve a kamatcsökkentések beárazása most sokfelé fontos mozgatórugó.

2012. július 18. 14:23 | Portfolio

9 milliárd forintnyi kötvényt cserélt hosszabbra az ÁKK

Két, jövőre lejáró államkötvény sorozat kapcsán hirdetett meg mára csereaukciókat az Államadósság Kezelő Központ, amelyek keretében összesen 10 milliárd forintért adott el 2016 júliusában lejáró értékpapírokat. Az ellenértékként felajánlott két kötvény együttes értéke 9,3 milliárd forint volt.

2012. július 18. 12:09 | Portfolio

Ilyen még nem volt: negatív hozammal vitték el a német kötvényt

Amint azt hétvégi cikkünkben már előrevetítettük: valóban negatív hozamszint alakult ki a mai 2 éves német államkötvény aukcióján, azaz példátlan módon egy ilyen futamidejű papír elsődleges piacán is nulla alatti a hozamszint. Közben a piacon arról terjednek pletykák, hogy az osztrák államot esetleg leminősítés érheti, Angela Merkel német szövetségi kancellár pedig egy olyan tartalmú üzenetet közvetített, amit a befektetők úgy értelmeznek, hogy nem biztos a kancellár az eurózóna egyben tarthatóságában. Az euró 11 óra óta süllyedni kezdett a dollárral szemben.

2012. július 18. 08:41 | Portfolio

Nem Orbán szavai hatottak: kéthetes csúcsközelben a forint

Csak átmeneti hangulatromlást váltottak ki tegnap délután az amerikai jegybankelnök szavai a gazdaság állapotával és az egyelőre elmaradó újabb monetáris élénkítő lépéssel kapcsolatban. Ez pedig segített a forintnak, hogy csaknem két hetes csúcsra kapaszkodjon az euróval szemben. Közben Orbán Viktor magyar kormányfő szavai nem gyakoroltak érdemi hatást a magyar fizetőeszköz árfolyamára. Ma reggel továbbra is kéthetes forintcsúcs ennek közeléből folytatódik a kereskedés.

2012. július 17. 12:02 | Portfolio

Rendkívüli volt az aukció az IMF-tárgyalások kezdetén

Fél évvel ezelőtt, január közepén volt utoljára akkora vételi érdeklődés a 3 hónapos diszkontkincstárjegy szokásos keddi aukcióján, mint a mai eseményen. A nagy érdeklődés hatására az adósságkezelő a 45 milliárd forintos meghirdetett mennyiség helyett 60 milliárd forintnyit értékesített, ráadásul immár 7% alatti, egészen pontosan 6,89%-os átlaghozam mellett. Ez tavaly november közepe óta a legalacsonyabb aukciós átlaghozamot jelenti. Közben kedden délelőtt elindultak az egyeztetések az EU/IMF-páros és a magyar kormány között.

2012. július 17. 08:43 | Portfolio

Nem hajtja a forintot a külföldi lelkesedés

Amellett, hogy a fejlett részvénypiacok hétfői hullámzása után ma reggel már javul a hangulat, az euró pedig tegnap délután óta látványosan erőre kapott a dollárral szemben, a forint a külföldi hangulatjavulásból lényegében semmit sem tudott profitálni. Az euróval szembeni jegyzések továbbra sem tudnak lefelé átjutni a 288-as szinten.

2012. július 17. 07:05 | Portfolio

Beszakadtak a magyar hozamok - Előre iszik a piac a medve bőrére?

A ma elinduló EU/IMF-tárgyalások előtt, az elmúlt néhány napban, jelentős hozamcsökkenés következett be a magyar államkötvénypiacon, aminek következtében tavaly szeptember, illetve október óta, azaz a végtörlesztési ügy óta nem látott hozamszintek alakultak ki. Az utóbbi napok hozamesése azonban nem nagy forgalom mellett következett be. A Portfolio.hu által megkérdezett két piaci szakember szerint azonban nemcsak ez ad okot az óvatosságra, ha valaki most fontolgatja a beszállást, hanem az is, hogy az EU/IMF-tárgyalások során csalódás is érheti a piacot a kormány és a nemzetközi szervezetek közötti ellentétek miatt. Mindketten úgy látják, hogy viszonylag gyorsan, a következő hónapokban érdemi előrehaladást kell látnia a piacnak a hiteltárgyalásokon, ellenkező esetben ugyanis a most megelőlegezett bizalom gyorsan elillanhat. Egyikük annak jeleit látja, hogy "elkezdett előre inni a medve bőrére" a piac, azaz megelőlegezte a bizalmat a megszülető EU/IMF megállapodással kapcsolatban, noha nem kizárt, hogy végül csalódás lesz a történet vége.

2012. július 16. 17:34 | Portfolio

Stabil a forint, tízhavi mélyponton a hozamok

Egy délelőtti átmeneti megingást leszámítva stabil volt ma a forint a bankközi devizapiacon amellett is, hogy a nemzetközi befektetői hangulat nap végére javulni kezdett a vegyes amerikai makroadatok mellett. Péntek után ma is jelentős hozamcsökkenés következett be az állampapírok másodpiacán, amellyel a referenciakötvények hozama tízhavi mélypont körülre esett.

2012. július 16. 09:56 | Portfolio

Még több helyen lehet majd lakossági állampapírt venni

Az állam a kormányablakokat és az okmányirodákat is bevonná az állampapírok forgalmazásába, mivel a bankokkal a forrásokért vívott küzdelmében a 19 megyei fiók egyelőre kevésnek bizonyul - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

2012. július 16. 08:43 | Portfolio

Stabilan erősebb szinten kezd a forint

Semleges közeli a befektetői hangulat hétfő reggel a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, így a forint árfolyamában sem látunk nagyobb lemozdulást péntek estéhez képest.

2012. július 15. 11:47 | Portfolio

Példátlan eset jön: a befektetők fizethetnek a német államnak

Jövő szerdán kétéves futamidejű államkötvény aukciót tart a német adósságkezelő és ez lehet az első alkalom, amikor ennél a futamidőnél negatív átlagkamat alakulhat ki, azaz a befektetők fizethetnek azért, hogy finanszírozhassák a német államot.

2012. július 13. 17:20 | Portfolio

288-nál búcsúztatja a hetet az euró

A csütörtök délutáni mérsékelt forintgyengülés ma reggel folytatódott és 291 körül átmenetileg kéthetes mélypontra süllyedt a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. Mivel hat nap után ma már javult a fejlett részvénypiaci hangulat, ez segített abban, hogy a forint is gyorsan talpra álljon, így nap végéig intenzíven erősödött és péntek kora este 288 körül járt az euró jegyzése.

Fontosabb részletek

  • Az éjszakai Moody's felõli olasz leminõsítés nem járt általános globális hangulatromlással, de a kötvénypiacon éreztette mérsékelten negatív hatását
  • A vártnál gyengébb, a lassulást jól mutató kínai GDP-adat sem rontotta érdemben a hangulatot, igaz már hat napja estek a tõzsdék, így itt volt a korrekció ideje
  • Az amerikai michigani fogyasztói hangulat index meglepetésre héthavi mélypontra süllyedt, ez sem rontott a befektetői kedven, a JPMorgan vártnál kedvezőbb gyorsjelentése pedig javította azt
  • Magyarországon a jövõ héten kezdõdõ EU/IMF-tárgyalásokra koncentrál a piac
  • Igaz még ez a kilátás sem volt elég ahhoz, hogy a forint elkerülje a kéthetes mélypontot az euróval szemben
  • A várhatóan rögös út a megállapodásig könnyen kiválthat forintgyengülési periódusokat a késõbbiekben is

2012. július 12. 18:37 | Portfolio

Megbillent a forint

A délután második felében mérsékelt forintgyengülés bontakozott ki a vezető devizákkal szemben amellett, hogy a nemzetközi befektetői hangulatban minimálisan inkább javult, igaz a régiós devizák is kissé veszítettek értékükből.

2012. július 12. 14:40 | Portfolio

Alig volt vevő a délutáni kötvénytendereken

Míg a délelőtti aukciókon intenzív vételi érdeklődés mutatkozott az elsődleges forgalmazók felől, addig a délutánra meghirdetett nem-kompetitív állampapír tenderekre csak egy-egy forgalmazó nyújtott be ajánlatokat, ráadásul egymással csaknem teljesen megegyező összegben (570, illetve 560 millió forint összegben).