Deviza

Világszinten romlik a vállalati hitelek minősége

A Moody's legutóbbi elemzésének megállapítása szerint drasztikusan romlott a vállalati hitelek minősége 2001-ben, mely a kockázati szint számottevő globális emelkedését jelenti. A leminősítések száma több mint kétszer annyi volt, mint a felminősítéseké. Ha csak az USA-t nézzük, ott háromszor annyi cég hitelbesorolását rontotta az intézet, mint amennyiét javította.

Nem várnak ma kamatcsökkentést az ECB-től

A mai napon ülésezik idén először az Európai Központi Bank (ECB) monetáris politikai tanácsa. Elemzők egyelőre nem számítanak rá, hogy a bank már a mai napon csökkentse irányadó kamatait. A Bloomberg által megkérdezett 26 szakértőből 21 mondta, hogy nem vár mára kamatcsökkentést, ugyanakkor egyöntetű az a vélemény, hogy március elején már 25 bp-tal alacsonyabbak lesznek az irányadó ráták. A refinanszírozási ráta minimuma jelenleg 3.25%.

Jelentősen csökkent az ingatlanhitelek kamatszintje novemberben

Novemberben a nem pénzügyi vállalati hitelek és betétek átlagkamatlábai egyaránt csökkentek, legnagyobb mértékben az éven túli hitelek átlagkamatlába mérséklődött - közölte az MNB. A háztartási szektornál a lakossági hitelek és betétek átlagkamatainak csökkenő tendenciája tovább folytatódott. Az egyéni vállalkozóknál a hitelek átlagkamatlába szintén csökkent. A bankközi hitelek átlagkamatai minden lejárat esetén jelentősen mérséklődtek.

Sikeres euróátállás, erősödő árfolyam

Nagyobb bonyodalmak nélkül zajlott le 2002. január 1-jén 0 órakor az euró bevezetése, de azért kisebb fennakadásokról az első órák eseményeit összefoglaló legtöbb sajtójelentés hírt adott - közölte az euro.hu. Az érintett országokban mindenütt az új valuta határozta meg a szilveszteri ünneplés hangulatát. Éjfélkor sokan sorban állás közben koccintottak: a pénzkiadó automatánál álltak, hogy az elsők között juthassanak az euró-bankjegyekhez.

Argentínóval a válság ellen?

Új pénz, az argentínó bevezetését tervezik Argentínában annak érdekében, hogy a fix árfolyamrendszer esetleges megszüntetése esetén elkerülhető legyen az argentín fizetőeszköz drámai értékvesztése. Egyes vélemények szerint az argentínó arra is megfelelő eszközt jelenthet, hogy a gazdaságban egyre nagyobb mennyiségben forgó pénzhelyettesítőket (bizonoys tartományi kötvények stb.) kiváltsa. Az intézkedés az újonnan kinevezett elnök, Adolfo Rodriguez Saa nevéhez kapcsolódik, akit de la Rua elnök lemondása után választottak államvezetőnek.

A magyarok a legnagyobb "euró-barátok" a régióban

A magyar felnőtt lakosság közel kétharmada szerint a forintot fel kellene váltania az eurónak, de a legtöbben úgy vélik, ennek nem a közeli jövőben kell bekövetkeznie

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.