
Az Outfino a BeReal és a Zalando sikerének titkát ötvözi a mesterséges intelligenciával, ami egy egyetemista projektjeként indult, és időközben már a profi tőkebefektető cégek is meglátták benne a fantáziát. Magyarországon éppen most kezd kibontakozni az a befektetői modell, ami az ehhez hasonló innovációt és a tudást képes feltőkésítve megmérettetni akár nemzetközi porondon is.
Éppen két éve, a Széchenyi Alapok Zrt. és az Óbudai Egyetem közös kezdeményezéseként 2023 szeptemberében jött létre az OUVC, amelynek célja a felsőoktatásban zajló kutatások termékesítésének elősegítése, valamint az egyetemi startupok finanszírozása, követve a sikeres nemzetközi példákat.
“Ez az első olyan hazai befektetési cég, amely egyetemi háttérrel működik, de szigorúan piaci, hozamorientált formában” - mondta el a Portfolio-nak Hajnal Tamás, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatói tanácsadója és az OUVC igazgatóságának tagja. A szakember szerint a nemzetközi példák – például Cambridge vagy Oxford – jól mutatják, hogyan épülhet egyetemi tudásbázisra egy saját kockázatitőke-rendszer, amely kifejezetten az egyetemi közegből származó innovációk, kutatási eredmények vagy akár hallgatók startupötleteinek finanszírozását segíti.

A cég kezdő vállalkozásokba fektet be, nemcsak tőkével, hanem mentorálással, üzletfejlesztéssel, műszaki validációval és nemzetközi kapcsolatokkal is támogatva a portfólió cégeit.
“Az OUVC működésének második évében már jelentős növekedést ért el, 2025 első félévében 8 új portfóliócéggel bővült, és az idei évben a tavalyihoz képest várhatóan megháromszorozza befektetési portfólióját” - részletezte Várhelyi Veszna, a cég befektetési csapatának vezetője. A jelentős bővülés hátterében elsősorban belső szervezetfejlesztési intézkedések állnak, amelyek hozzájárultak a működés hatékonyságának és a befektetési döntések tempójának javulásához.
Sok a jó ötlet, de kevés az igazán piacképes startup
Várhelyi kiemelte, hogy a beérkező deal flow volumene kifejezetten magas, azonban a valóban potenciális befektetési lehetőségek aránya ennél lényegesen alacsonyabb. A szakember szerint 100 vizsgált jelentkezésből körülbelül 85 esetben gyorsan kiderül, hogy vagy nem illeszkedik a keresleti profilhoz, vagy bár startupként pozicionálják magukat, valójában inkább kis- és középvállalkozásként működnek. A fennmaradó 15-ből mintegy 10 projekt esetében rendkívül intenzív szakmai és befektetői támogatás szükséges ahhoz, hogy befektetésre érett állapotba kerüljenek. A maradék körülbelül 5 projekt mutat valódi potenciált: megfelelő koncepcióval, strukturált üzleti modellel és világos vízióval rendelkeznek.
Ugyanakkor ezek között is előfordulhatnak ül is 3-4 esetben olyan struktúrális vagy jogi akadályok – például túlságosan felaprózódott tulajdonosi szerkezet vagy alapítói együttműködési nehézségek – amelyek nehezítik a befektetés megvalósítását, amelyek előzetes rendezést igényelnek.
Az egyetemi ökoszisztémából érkező projektek sajátosságai tovább árnyalják a képet. A cég tapasztalatai szerint jellemző, hogy ezekben a kezdeményezésekben az erős technológiai és kutatás-orientált háttér nem feltétlenül párosul üzleti szemlélettel. A projektek alkotói gyakran kizárólag kutatási és szakmai szempontok szerint dolgoznak, a monetizáció, a piacosíthatóság vagy a befektetői megtérülés kérdései háttérbe szorulnak, a legtöbben ezeket a projekteket személyes, "szerelemprojektként" kezelik, miközben a gazdasági és üzleti megvalósíthatóság másodlagos jelentőségű marad.

A legtöbb esetben hiányzik az üzleti és technológiai kompetenciák integrációja, amely befektetésre érett projektet eredményezhetne. A diverzifikált csapatstruktúrák – például technológiai tudású és üzletorientált alapítók együttműködése – ritkán fordulnak elő, noha az ilyen típusú interdiszciplináris kooperáció jelenthetné a megoldást.
Jelenleg az egyetemek közötti, illetve egyetemen belüli strukturált kapcsolatépítés, kompetenciakiegészítés még gyerekcipőben jár, ugyanakkor ezen a téren egyértelmű fejlődési potenciál látszik”
- összegezte Hajnal Tamás.
Az OUVC pozitív fogadtatásra talált az Óbudai Egyetemen, ugyanakkor más felsőoktatási intézmények részéről egyelőre csak szórványosan érkeztek megkeresések. Az elmúlt időszakban több olyan szakmai esemény és fórum is megrendezésre került, ahol lehetőség nyílt a technológiatranszfer irodák képviselőivel való közvetlen párbeszédre.
“Ezeken a találkozókon az OUVC csapata nyíltan kommunikálta az egyetemi ökoszisztéma előtt álló kihívásokat – például a kompetenciahiányt, a piacosíthatóság problémáit vagy a jogi struktúrák rendezetlenségét –, amelyekre egyébként mind léteznek megoldások, csupán idő szükséges ahhoz, hogy ezek intézményi szinten is beépüljenek” - tette hozzá Várhelyi Veszna.
Magyar egyetemistától érkezhet a legnagyobb online divatáruházak konkurenciája
A kihívások ellenére pozitív példákból sincs hiány, sőt már több olyan startup is van, ami közvetlenül az Óbudai Egyetem hallgatóihoz köthető: az OUVC egyik fő célkitűzése az innovációs potenciállal rendelkező, ám strukturálatlan vagy félkész projektek azonosítása, támogatási pályára állítása, és annak elősegítése, hogy üzletileg fenntartható vállalkozásokká váljanak. Az ökoszisztéma elindult az építkezés útján.
Az egyetemen tanult Nyírő Marcell is, az Outfino nevű mesterséges intelligencia alapú öltözködés segítő és közösségi platform alapítója. A fiatal startupper ruhavásárlás közben nem tudta eldönteni, hogy melyik darab állna neki a legjobban, ezért létrehozott egy olyan applikációt, ami az AI segítségével pontozza az összeállított szetteket és szöveges értékelést is ad.
“Bár az ötlet ebben a fázisban még sem piacképesnek, sem üzletileg kiforrottnak nem volt nevezhető, már eljutott arra a szintre, hogy megmutassam barátoknak, ismerősöknek, és elkezdjem begyűjteni a visszajelzéseket. Ezek alapján továbbfejlesztettem a prototípust, ami végül felkerült a App Store-ba és a Google Play Store-ra is. Egy streetwear tematikájú eseményen – amelynek közösségéhez én magam is kötődöm – be is mutattam az alkalmazást. Ennek hatására rövid időn belül több száz felhasználó csatlakozott, akiktől nagyon sok értékes feedbacket kaptam” - mondta Nyírő Marcell a kezdetekről.
Az áttörést az Outfino számára az OUVC egyik eseménye hozta meg, ahol Nyírő személyesen is megismerkedett az Óbudai Uni Venture Capital csapatával. Elindult a befektetési folyamat, amely során ugyan az áprilisra elkészült verzió nem került publikálásra, de ez végül előnyére vált: lehetősége nyílt a koncepciót tovább finomítani és újrapozícionálni a valós felhasználói igények mentén.

“Nagyon szimpatikus volt, hogy akkor, amikor elkezdtünk együtt dolgozni, Marcellnek még egy forint bevétele sem volt az ötletből, ennek ellenére úgy osztotta be a napját, hogy kétszer nyolc órát a projektre fordíthasson. Ez már önmagában nagyon erős üzenet volt nekem. Megelőlegeztük neki a bizalmat, mert úgy gondoltuk, hogy ő olyan típusú alapító, aki biztosan még sokféle problémával fog szembesülni, de venni tudja az akadályokat” - tette hozzá Várhelyi Veszna.
Az Outfino célja B2B és B2C szegmensben egyaránt építkezni: kisebb, streetwear és TikTok-alapú brandek számára kínálnak megoldást, de tervezik a nemzetközi piacra lépést is. Jelenleg 300 aktív felhasználó van, de céljuk, hogy novemberig 5000 előregisztrált felhasználót és legalább öt B2B partnerrel kötött megállapodást érjenek el.
Az applikáció legújabb verziójában már egyesíti a közösségi média és az öltözködéssegítő alkalmazások funkcióit, miközben szorosan illeszkedik a streetwear szubkultúrához. A felhasználók minden nap kapnak egy értesítést az eszközükre, amely arra ösztönzi őket, hogy készítsenek egy fotót magukról az aktuális szettjükben. Ezzel a napi képpel a felhasználók versenyezhetnek különböző divatirányzatokban, felfedezhetik egymás szettjeit, és inspirálódhatnak, de lehetőség van külső csatornákon keresztül (pl. üzenetküldők, közösségi platformok) továbbítani őket barátok számára is.
Emellett, bár a kezdeti fókusz a stílustanácsadásra és az outfit-összeállítás segítésére helyeződött, idővel világossá vált, hogy ez inkább egy „behúzó” funkcióként szolgál. A valódi felhasználói elköteleződést és visszatérést a közösségi interakciók, a márkakövetés és a vizuális inspirációk adják. Ez a márkák számára lehetőséget ad úgynevezett „dropok” létrehozására, amely során új termékeket dobnak piacra.

Nyírő Marcell kiemelte: az alkalmazás működése során olyan pszichológiai mechanizmusokra épít, amelyeket a szubkultúra már használ, de digitálisan még nincsenek teljesen kiaknázva. Jó példa erre a „drop” funkció, amit jelenleg a márkák jellemzően TikTok Shopping vagy Shopify megoldásokkal valósítanak meg, körülbelül 1,9%-os konverziós aránnyal. A kihívás, hogy a követők csupán 22-28%-ához jut el egy új termék híre - az Outfino célja, hogy ezt a konverziós hatékonyságot érdemben növelje egy direkt, elkötelezett közösségi térben.
Nyírő Marcell hozzátette, hogy az Outfino alapvetően exitorientált stratégia mentén épül, célja, hogy a cég öt éven belül értékesíthetővé váljon.
A cikk megjelenését a Széchenyi Alapok támogatta.
Címlapkép forrása: Kaiser Ákos
Hatalmas füst emelkedett a megszállt félszigeten: Mohadzser-6-osok semmisültek meg
Videót is közzétettek.
Azt mondják az oroszok, arcpirító stratégiai hibát követett el Zelenszkij – Veszélybe került Ukrajna legjobb fegyvere
Állítólag máris megtalálták a Flamingó gyártóüzemét.
Itt lehet a fordulat: úgy tűnik, Oroszország hajlandó engedni Trumpnak
Lavrov mondta el egy interjúban.
Parajdi katasztrófa: már a részvényeseket perli a miniszter, amiért nem mondatják le az igazgatóságot
Nem hajlandók összeülni a közgyűlésre.
Expresszvillamos indul a Keleti pályaudvar lezárása idején
Járatsűrítésekkel is készül a BKK.
Változik egy lakossági állampapír kamata, egy módon nyerhetsz vele nagyot
Az Euró Magyar Állampapírról van szó.
Kína úttörő erdőtelepítő programmal támogatja a klímavédelmet
Komoly sebezhetőséggel néznek szembe Kína erdei ökoszisztémái: a monokulturális erdők dominanciája miatt a fás területek érzékenyek lettek a betegségekre, kártevőkr
Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - előfordulhat 3% alatti kamat is? A jogszabály rögzíti, hogy a hitel kamata legfeljebb 3% lehet, tehát nem zárja ki a kedvezőbb -3
Családi drámák és új tulajok a világ egyik legismertebb csapatánál
Család drámák, majd új tulajok a világ egyik legismertebb kosárcsapatánál. Kik a Los Angeles Lakers tulajdonosai, és hogyan jutott addig a helyzet, hogy a Buss-család... The post Családi drámá

Miért utálom a legény- (és leány-) búcsúkat?
Nyilván az utálat nagyon erős kifejezés, nem igazán lehetett eddig panaszom, kifejezetten élvezhetőnek találtam azokat, amiken részt vettem. Illetve az olvasó gondolhatja, hogy a bejegyzés elmé
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.