Államadósság: elmaradva a céloktól
A kormány harcot hirdetett az államadósság ellen. Az eredmény itt is elmaradt a célkitűzésektől. Ezt részben az elmúlt évek vártnál gyengébb gazdasági növekedése, részben tavaly óta a vártnál lényegesen alacsonyabb infláció, részben pedig a forint árfolyamgyengülése okozta. A magánnyugdíj rendszer - ugyancsak vitatott - bevonása ugyan csökkentette az adósságot a 2010 eleji csúcshoz képest, azóta többnyire csak stagnálás látszik, bár a tavalyi év végére egyszeri intézkedéseknek köszönhetően is 80% alá csökkent a ráta. Jelenleg a legnagyobb veszélyt a forint árfolyama jelenti, a tervezett forintárfolyam mellett is csak nagyon lassan csökkenő pályát lehet elérni. Az államadósság GDP arányos csökkentésének a sikere leginkább azon múlik, hogy az előttünk álló időszakban sikerül-e gyorsítani a potenciális gazdasági növekedést. Az egykulcsos adóról
A kormány egyik legvitatottabb intézkedése az egykulcsos szja bevezetése volt, ami amellett, hogy a családi adókedvezménnyel együtt éves szinten mintegy 500 milliárd forinttal növelte a háztartások rendelkezésére álló jövedelmet, a legalacsonyabb jövedelműek relatív helyzete még úgy is romlott, hogy a minimálbéreket kiemelkedően emelték. A korábbi hazai munkabérterhelés rendkívül erős progresszivitás mellett kimagasló, az ún. adóék - Belgium után - a második legmagasabb volt a világon, ezért szükséges volt a személyi jövedelemadó rendszerének átalakítása. Az egykulcsos adó ugyanakkor az alacsonyabb jövedelműek adóékét jelentősen emelte, míg a magas jövedelműek adóékét nagymértékben csökkentette. Anélkül, hogy igazságot tennénk - hiszen azt inkább az értékválasztás dönti el -, érdemes ennek gazdasági hatásait megvizsgálni. Egyfelől az alacsony jövedelműek helyzetének romlása visszavetheti a fogyasztást azon társadalmi csoportokban, ahol a fogyasztási hajlandóság magasabb. Emellett a minimálbérek jelentős növelése hátrányosan érintheti az alacsonyabb képzettségűeket a munkaerőpiacon. Másfelől a magas jövedelműek megtakarítási hajlandósága magasabb, így csak mérsékelten volt várható, hogy a fogyasztás bővülésén keresztül gyorsulhat a gazdasági növekedés. A lakossági megtakarítások, a megtakarítási hajlandóság növekedését azonban két tényező is felerősítette. Az egyik az elnyúló kilábalási folyamat, a devizahitelek által okozott terhek drámai emelkedése, ami a lakosság óvatosságát növelte. A másik pedig az egykulcsos adó visszavonására irányuló követelések, ami a magas jövedelműeket a költekezés visszafogására készteti.
Igen gyakran érik kritikák az egykulcsos adót abból a szempontból is, hogy nem járult hozzá a gazdaság növekedéséhez, így nem érte el célját. A valódi célja azonban nem elsősorban a fogyasztás növelése volt, hanem a kínálat ösztönzése. Igen fontos az a szerepe is, hogy többek között az előbb említettek miatt szignifikánsan javult a háztartások finanszírozási képessége. Így a háztartások egyre nagyobb szerepet tudnak vállalni az államadósság finanszírozásában, ami egyrészt csökkenti a külső adósságot, csökkenti a külföldi befektetők szerepét az államadósság finanszírozásában, így mérsékli a sérülékenységet. Másrészt az állam által fizetett kamatok nagyobb része maradhat a hazai gazdaságban. A magasabb jövedelműek megtakarításának növekedése azonban a hosszabb távú növekedés szempontjából igencsak kedvező, hiszen ahhoz a kívánatos állapothoz, hogy a beruházások nagyobb mértékben támaszkodjanak hazai forrásokra, a háztartások megtakarításának növelése alapfeltétel. Ugyanakkor lényeges megemlíteni, hogy a svájci frank már említett drámai erősödése a lakosságnál hagyott 500 milliárd forint mintegy egyharmadát el is vitte. Emiatt feltételezhető, hogy az egykulcsos adó bevezetése nélkül jóval több háztartásnak okozott volna problémát a hitelek törlesztése, ami elmélyítve a recessziót, még nagyobb visszaesést okozhatott volna a fogyasztásban, emellett pedig a bankok rosszhitel állománya is magasabb lenne, a nagyobb céltartalék képzési kötelezettség miatt pedig a hitelezés visszaesése is mélyebb lehetne.
Felemásnak nevezhetőek a munkaerőpiaci sikerek is. A háztartási statisztikán alapuló felmérés alapján 22 éves csúcsra, 4 millió fölé emelkedett a foglalkoztatottak száma, ez azonban túlnyomóan a közmunkaprogramoknak és a - hazai háztartásukat fel nem számoló - külföldön munkát vállalóknak köszönhető. Az elmúlt négy év összességében minimális növekedést mutató gazdasági pályája alapján nem teremtődtek meg egy dinamikus munkaerőpiac piaci alapú feltételei, ezt alátámasztják a hullámzó, de nagyjából stagnálást mutató létszámstatisztikák is. A kormány ugyanakkor számos jövőbe mutató reformot hajtott végre a munkapiacon, amelyek eredményét feltehetően néhány év múlva lehet értékelni. Ilyenek a rugalmasabb munkatörvény, a duális szakképzés, a munkahelyvédelmi akciótervek, gyed extra stb. Végül ide tartoznak a jóval szigorúbb korhatár alatti nyugdíjazási, vagy a megváltozott munkaképességűekkel kapcsolatos eljárások, törvények. Mindezek középtávon javíthatják a hazai munkaerőpiac versenyképességét, a valamint a foglalkoztatást, aminek azonban feltétele a tartós növekedési pálya.
Ez így felemás
Összességében az elmúlt négy év teljesítménye igencsak vegyesnek, felemásnak értékelhető. Ennek vannak öröklött okai, mint a magas eladósodottság, a devizaadósság magas aránya, a hitelállományok túl rövid lejárata, az alacsony potenciális növekedés, gyenge munkaerőpiac. Voltak külső okai, mint az európai adósságválság és recesszió. Vannak azonban olyan belső okai is, mint a kiszámíthatatlan döntések - ami részben a kiszámíthatatlan külső környezet következménye is -, a jogbiztonság csökkenése, túlzott állami beavatkozások, az állami szerepvállalás nagyarányú növelése, amelyek többnyire rontottak a versenyképességen - bár a versenyképesség trendszerű romlása már jóval korábban kezdődött el. A sok esetben vitatható intézkedések felvetik a kérdést, hogy a jelenlegi folyamatok, a deficitcél, az éppen élénkülő növekedés, az adósságpálya, vagy az infláció fenntarthatóak-e.
Mivel a sok változás mellett hazánk továbbra is igen nyitott ország maradt, ezek többnyire a külső környezettől függenek. Így amennyiben tartós marad a főbb exportpiacaink növekedése, valamint az alacsony nemzetközi inflációs környezet, arra számíthatunk, hogy szerény mértékben, de fenntarthatóak az időszak végére elért trendek. Márcsak azért is, mivel a hazai gazdaság a válság előtti évektől eltérően nem külső hitelek fenntarthatatlan bevonásán alapul, hanem jelentős mértékben csökkenti külső adósságát, ami elengedhetetlenül szükséges a sérülékenység, és így a kockázati megítélés mérsékléséhez. Tulajdonképpen éppen a szükséges mérlegkiigazítás miatt nem várható egyelőre egy jóval dinamikusabb növekedés, ezen folyamat előrehaladtával azonban középtávon lehet javítani a potenciális növekedésen is, de ennek alapvető feltétele egy jóval kiszámíthatóbb, konszolidáltabb, az érintett felekkel való párbeszédet jobban előtérbe helyező gazdaságpolitika is.
NÉVJEGY Suppan Gergely 1996-ban végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Azóta a pénzügyi szférában dolgozik, a 2000-es évek elején a Reutersnél, majd utána KDB Banknál. A Takarékbanknál tíz éve dolgozik, először részvénykereskedőként, majd elemzőként. Makrogazdasági és tőkepiaci előrejelzéseket, elemzéseket készít.
