Óriási dologra készülnek Orbánék
A hvg.hu-nak nyilatkozó forrás szerint a miniszterelnök azzal is számol, hogy az intézkedések hatására jelentős népszerűségvesztést fog elszenvedni a kormány, tekintve, hogy a változtatások a Fidesz szavazótáborát is kedvezőtlenül érinthetik, azonban mivel a következő három évben nem lesz semmilyen választás, ez kevésbé zavarja, mint az elmúlt ciklusban.
A portál úgy tudja, hogy a kormányfő egyelőre csak szűk körben osztotta meg terveit, így azok a legtöbb kormánytag számára is újdonságot fognak jelenteni.
A hvg.hu forrásai szerint a következő átalakításokra lehet számítani:
- a kormány azt vizsgálja, hogy hogyan lehet úgy átalakítani az egyes rendszereket - különösen az egészségügyet, oktatást és a közigazgatást -, hogy a jövőben csökkenteni tudják az "államból élők arányát",
- állítólag eddig az a került téma is eljött, hogy a magántőkét miként engedjék be minél nagyobb arányban az egészségügybe, mivel a kabinetben is "tisztában vannak vele, hogy azt a robbanásszerű technológiai fejlődést, ami ezen a téren is zajlik, állami forrásokból soha nem lehet teljes mértékben finanszírozni".

A portál arról is beszámol, hogy egyelőre nem világos, hogy hogyan tervezik az egészségügy átalakítását. Miközben a Miniszterelnök nemrég arról beszélt, hogy magánosításról szó sem lehet, mert "az egészség nem üzlet", addig egy szeptember 9-i sajtótájékoztatón, amelyen egy külföldi tulajdonban lévő magánkórház építését harangozták be, Zombor Gábor egészségügyi államtitkár, Sélleiné Márki Mária, az OEP főigazgatója és Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára is részt vett.
"Durva központosítás következik" - számolt be a hvg.hu a meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva, aki úgy tudja, hogy minden eddig megmaradt helyi szintű hivatali önállóságot is felszámolhatnak, és jogcsorbításra illetve azok összevonására, háttérintézmények, hatóságok megszűnésére lehet számítani. A forrás szerint olyan nagy mértékű lesz a közigazgatás átszabása, karcsúsítása, hogy "szinte csak a NAV őrizheti meg maradék önállóságát", míg másik forrásuk szerint az adóhatóság sem fogja megúszni nagyszabású személyi változások nélkül.
A forrás úgy véli, Orbán és Lázár hisz abban, hogy "a központosítás és a modernizálás növeli a hatékonyságot, lehetővé teszi a párhuzamosságok felszámolását, tehát hosszú távon lehetővé teszi a közszolgák kiválogatását és a leépítéseket is" - hivatkozik a hvg.hu. A portnálnak nyilatkozó kormányközeli személy hozzátette, hogy a miniszterelnök fejében bár ott lehet "a nagy ország vízió", de az oda vezető úthoz egyelőre nincsenek részletesen kidolgozott tervek, főleg, hogy eddig is útközben, törvénymódosításokkal történt a tervek átdolgozása. Szerinte egyelőre inkább csak versengő modellek vannak a minisztériumokban.
A portálnak nyilatkozó forrás arról is beszélt, hogy az egyelőre nem dőlt el, hogyan alakítják át az iskolákat felügyelő Klebelsberg Intézményfenntartó Központot sem, azonban a minisztérium felismerte, hogy a Klik működésével komoly problémák vannak. A hvg.hu arról is beszámolt, hogy a kormány a múlt héten ismerte el, hogy a Klik még három évre visszamenőleg tartozik a pedagógusoknak a bankszámla-vezetési költségekkel is, ráadásul "a területi egyenlőtlenségek felszámolása miatt" 20 milliárd forinttal kell kisegítenie a kabinetnek a Központot. A médium forrásai szerint Lázár kifejezetten elégedetlen az oktatási igazgatás teljesítményével, ami miatt vitába is keveredett Baloggal, így az sem elképzelhetetlen, hogy átvegye az apparátust.
A médiapiac sem ússza meg
A médiapiac átalakítása kapcsán kormányzati források a hvg.hu-nak elmondták, hogy nem véletlen, hogy a nyár folyamán nekiálltak a médiapiac teljes átalakításának, mivel a legfelsőbb kormányzati körökben úgy látják, hogy szükségszerű, hogy megpróbálják elmagyarázni a reformokat, azonban a kabinet el akarja kerülni azt a helyzetet, hogy az ellenzék összeroppanása után a média - akár a jobboldali is - össztüzet nyisson a kormányra a reformok okozta érdeksérelmek miatt. A hvg.hu kiemeli, hogy Orbán a külföldre akkreditált magyar nagykövetek előtt mindenesetre azt mondta, zavarja, hogy "a magyar sajtó provinciális", szerinte nem folynak értelmes viták az ország helyzetéről, továbblépési lehetőségeiről.
A portál által megkérdezett források szerint bár a miniszterelnököt kevésbé foglalkoztatja a népszerűségvesztés, a Fidesz vezetői azért azt is számba veszik a tervezés során, hogy ezt hogyan lehetne minél inkább elkerülni. A források szerint például Lázár tisztában van azzal, hogy van kockázata annak, ha a választási év miatt egyértelmű utasításokat nem kapó apparátust hirtelen megterhelik a reformok végrehajtásával, sőt, komoly megrázkódtatást okozhat, ha a hónapokig titokban tartott tervek hirtelen komoly érdeksérelmeket okoznak.
Figyelmeztető jelek jöttek a magyar gazdaságból, ezért is léptek az elemzők, új prognózist készítettek
Jelentős felülvizsgálat történt a korábbi GDP-növekedési adatokban.
Az összes pénz 60 százaléka megy a hadseregre: durva számokkal sokkol az ukrán költségvetés
Az ukrán parlament rábólintott a javaslatra.
Az űrig is ellő a hipermodern fegyver, amelyet először telepítettek Európába – Már nem egyszer bizonyította, hogy mit tud
Németország szolgálatba állította az Arrow 3-at.
Forint, euró, dollár – hogyan lovagold meg a devizapiac hullámait?- Interaktív, díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
19 tálalókonyha, 600 beteg: így terjedt szét a különös vírus a fővárosban és környékén
Megérkezett a részletes vizsgálat eredménye.
Kihúzta a gyufát Ukrajna a NATO egyik legerősebb hatalmánál? – Egyértelmű figyelmeztetés érkezett
Törökországnak nem tetszenek a fekete-tengeri hajókat érő támadások.
A forint lett a régió sztárja, de hogyan tovább? - Új előrejelzés érkezett
Vajon mi következik a 22 hónapos csúcs után.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


