Érdekel, hogyan cserélnek gazdát a kifutó cégautók Magyarországon?
A használtautó-piac jóval nagyobb, mint az újautó-piac: idén várhatóan több mint 500 ezer használtautó cserél gazdát Magyarországon, ami részben a várhatóan több mint 150 ezres használtautó-importnak is köszönhető.
Mivel a 2008-as válság után évekig főleg a céges vásárlások dominálták az újautó-piacot, most alig van olyan "fiatal" használt autó a magyar piacon, amely korábban nem cégautó volt - mondta el a Portfolio-nak Radva Csaba, az auto-licit.hu portál sales managere.Cégautók a használt gépkocsik piacán
A használtautó-import jelentős Magyarországon: csak 2016 első félévében összesen 69.990 autót importáltak a magyar vásárlók, és ez csak a külföldről vásárolt használt autók mennyisége. Emellett növekvő igény mutatkozik a kedvező ár-érték arányú és megbízható forrásból származó használt járművekre: kifejezetten keresettek a vállalati autók, hiszen ezek dokumentált szervizháttérrel és garantált kilométeróra-állással rendelkeznek.Tekse Kálmán, a Magyar Lízingszövetség alelnöke és a szervezet Flotta Bizottságának vezetője szerint a céges autópark körülbelül 350 ezer autót jelenthet Magyarországon:
a flottakezelőknél éves szinten nagyjából 10 ezer darab autó kerül a vérkeringésbe, de a cégesautó-állomány ennél nagyobb, hiszen több cég nem szerződik flottakezelővel, hanem saját tulajdonban vannak a cégautók.
A kiselejtezett cégautókat 70-80 százalékban márkakereskedők és független használtautó-kereskedők vásárolják meg, többnyire visszavásárlási szerződéssel vagy online aukción keresztül, a fennmaradó 20 százalékon pedig a magánvásárlók és a külföldre történő eladás között oszlik meg. Ebből látszik, hogy egyáltalán nem a magánemberek jelentik az elsődleges piacot, legalábbis többségében nem közvetlenül jutnak hozzá ezekhez a modellekhez.Ilyenek Magyarországon a kiszuperált flottaautók A lízingelt vagy flottakezelt cégautók között a dízeles autók vannak többségben, körülbelül 60 százalékban, aminek az oka, hogy akik ezeket használják - például az üzletkötők, cégvezetők - rengeteg kilométert utaznak, így a kisebb fogyasztású dízelmotor költséghatékonyabb. Érdemes különbséget tenni az állami és a magánvállalatok járműállománya között. Míg az állami vállalatok által licitre küldött járművek átlagéletkora 15 év, addig a magáncégek által aukcióra küldött járművek átlagéletkora 8,5 év. Ha az állományt tovább tisztítjuk, és csak a multinacionális cégek autóit nézzük, akkor az látszik, hogy a cégek többsége 6 évesen cseréli flottáját. Típusokat tekintve az Opel Astra és a Ford Focus fordulnak elő legnagyobb arányban a magyar cégautó-parkban. Az átlaghoz képest ezek az autók jobb állapotban vannak, azonban jóval több kilométer van bennük, de Tekse Kálmán szerint ettől a magyar vásárló ma már nem ijed meg, és valójában ettől nem is kell félni.
Új trendek az értékesítésben
A kifutott céges flotta darabjainak értékesítésére több lehetőség van: a leggyakoribb megoldás, hogy dolgozók veszik meg - gyakran piaci ár alatt, ami veszteséget termel a cégeknek. Épp ezért megjelentek a piacon az online aukciós oldalak, amelyeken autókereskedők licitálhatnak az eladásra kínált cégautókra, így azok gyorsan, és a nagy verseny miatt jóval magasabb áron kelnek el.Az aukciós cégek főleg saját tulajdonban lévő autókkal foglalkoznak, mert a flottakezelővel dolgozó vállalatok autóit a flottakezelő értékesíti, ez is a szolgáltatáscsomag része. Több cég specializálódik bizonyos típusokra, például:
- egyes márkákra;
- dízelre;
- roncsokra.
Az auto-licit.hu tapasztalatai szerint egyre több cég választja az online aukciót a kifutó flottaautók eladására, és sokan saját dolgozóiknak is liciten értékesítik az autókat. Korábban voltak élő licitet működtető cégek is, de mára ezek nagy része eltűnt, mert bár van egy hangulata az élő aukciónak, rengeteg költséggel jár, már önmagában az autók szállítása és tárolása egy vagyonba kerül.
Ugyanazt keresik, mint az új autóknál
Piaci szereplők tapasztalatai alapján az aukciók során a kereslet szinte teljesen megegyezik az újautó-eladásoknál jellemző márka- és típuskereslettelA német autók iránt a legnagyobb a kereskedői érdeklődés, hiszen ezeket a használt autókat később könnyebb végfelhasználók irányába értékesíteni. Ez azt is jelenti, hogy ezen gyártmányok értékvesztése is kisebb, mint például a francia modelleké, melyeket jóval nehezebb elvárt áron értékesíteni.
Az auto-licit.hu aukcióin az utóbbi egy évben az aukcióra bocsátott autók 70 százalékát a cégek dolgozói vásárolták meg, míg a válság alatt jóval alacsonyabb volt ez az arány, tehát érződik egyfajta gazdasági fellendülésnek tulajdonított hatás is a piacon. Valószínűleg a válságból való kilábalás után nőtt azoknak a munkavállalóknak a száma, akik piaci áron meg tudják vásárolni a cégautókat.Az autókat értékesíteni kívánó cégek dolgozóin kívül magánszemélyek nem licitálhatnak az autó aukciós oldalakon: bár a rendszerek képesek lebonyolítani teljesen nyílt liciteket is, a magánszemélyek licitálása még a nagyon kötött és bonyolult regisztrációs folyamat során is megbízhatatlan.
Szürke terület a használt cégautók piaca
Az autóaukciós piacon nem könnyű talpon maradni, mert bizonyos szempontból szürke terület a használt cégautók értékesítése. Aöbbféle trükközési lehetőség van, és a kilométeróra megbuherálása csak a kezdet. Előfordult például olyan, hogy a kereskedők, akiktől a cég árajánlatot kért be, összejátszottak egy állami cég ellen, és nagyon olcsón jutottak hozzá az autókhoz. Hatalmas különbség volt a valós érték és a kialkudott ár között, konkrétan duplaáron lehetett volna értékesíteni az autót.Az is megesik, hogy a flottakezelő a gyorsaság miatt piaci áron alul adja el az autót, miközben nagy összegeket tesz zsebre a maradványérték elszámolásnál, ha annak kockázatát az ügyfél vállalta (az az összeg, amennyiért a használat végeztével az eszköz értékesíthető). Fontos tehát, hogy tényleges verseny legyen a flottából kikerült autók eladásánál, és ne meghívásos alapon működjön, ahol például előre megvan a nyertes.
A cikk megjelenést az auto-licit.hu támogatta.
Brutális kereslet mellett csövön nyomja az állampapírt az ÁKK
Hatalmas érdeklődés, komoly rábocsátás a mai aukción.
Lezárult a vizsgálat: szabályt sértett, saját katonái életét veszélyeztette Trump embere
Fontos fejlemény a botrányban.
Trump bejelentése után szárnyra kaptak az európai autógyártók részvényei
Jó hír a benzines tábornak.
Ennyit a békülésről: azt mondják, Oroszország gigantikus offenzívára készül - Elvennék Ukrajnától az egész Fekete-tengert
Az oroszok arról magyaráznak, Odessza és Mikolaiv is kell.
Kiszámíthatóság, rugalmasság, alacsony költség - ma már ezt keresik a megtakarításoknál a magyarok
Füzes Editet, a Groupama Biztosító szakértőjét kérdeztük.
Újabb biztosításokba nyúl bele az MNB, ötpontos stratégiát hirdettek a magyar biztosítók
Szabályozási cunami van, és dübörög a digitalizáció a biztosítási piacon.
Robbanásra kész lázadás fortyog Donald Trump pártjában: hamarabb összeomolhat a hatalma, mint gondolták?
Meggyengült az össztűz alá került vezetőség.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

