Mi lesz így a boltokkal? Belehúz a digitális kereskedelem
Hogy áll ma Magyarországon az online kereskedelem?
Az e-kereskedelem Magyarországon szépen növekedett 2015-ben a teljes kiskereskedelemhez képest a KSH adatai szerint: előbbi 17 százalékos, utóbbi csak 5,5 százalékos bővülést mutatott a tavalyi évben. A kiskereskedelmi forgalom egészének 4,1 százalékát teszi ki az online forgalom - derül ki az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft. felméréséből. Ez az Európai Unión belül nagyjából átlagosnak mondható, de például az Egyesült Királyságban, amely a legfejlettebb országokhoz tartozik, 13 százalékos ez az arány. A közép-európai régióban pedig Csehország a zászlóshajó, a miénknél kétszer-háromszor nagyobb online kiskereskedelemmel, de Lengyelországban is jelentős volument képvisel az online kereskedelmi forgalom, de itt a lakosság és ezáltal a fogyasztói piac is sokkal nagyobb, mint Magyarországon.Az említett országok közül mindegyikre egyformán igaz, hogy évről évre növekszik az e-kereskedelem, hazánkban is, ahol az optimista szemlélet szerint háromszorosára fog nőni öt éven belül, míg a pesszimistábbak szerint csak duplájára
- tette hozzá Kis Ervin Egon.
Külföldi értékesítés magyar kisvállalkozásként Várkonyi Balázs, a tavalyi évben a legnagyobb online forgalmat lebonyolító Extreme Digital ügyvezetője úgy látja, hogy a magyar piacon szerzett tapasztalatokkal leginkább a Magyarországhoz hasonló piacokon, például Romániában, Szlovákiában, Horvátországban lehet eredményesen szerepelni. Ezekben az országokban az online felhasználók szokásai és rutinja a magyarokéhoz hasonló, míg a nyugatabbra fekvő piacokon, például Ausztriában, Németországban vagy az Egyesült Királyságban már olyan intenzív a verseny a szektorban, hogy ezeken csak kifejezetten a helyi piac sajátosságaihoz igazított marketingstratégiával, óriási marketingbüdzsével lehet eredményt elérni, ami viszont egy magyar cég esetében nem feltétlenül áll rendelkezésre.
Mit vesznek a magyarok online?
Világszerte a műszaki cikkek online kereskedelme jár az élen, de Várkonyi Balázs szerint ezen a téren a magyar piac még a régiótól is elmarad.Nálunk a műszaki cikkeknek csak nagyjából 30 százalékát adják el online, míg például a közeli cseh piacon az online értékesítés már 50 százaléknál is nagyobb részesedéssel bír, tehát minden második elektronikai eszközt a neten vásárolnak meg.
A szolgáltatások kapcsán nehéz pontos adatokat, statisztikákat mondani, mert gyakran lehetetlen szétválasztani a külföldi és a belföldi kereskedelmet, például az olyan területeken, mint a szálláskeresés, azon oldalak esetében, ahol magyarországi és külföldi szálláshelyek is megjelennek. Épp ilyen nehéz mérni az internetes értékesítés egyéb területeit, köztük a repülőjegy-értékesítést is - véli Kis Gergely, az eNET alapítója és vezetője.Hazánkban az internet szerepe régóta kiugró a szállásfoglalás mellett a színház-, a mozi- és a koncert-jegyértékesítésben, de látványosan növekszik a ruhaértékesítés is, ami korábban nem tartozott bele a top 5-be, ha a termékkategóriákat nézzük, de ma már a harmadik helyen áll, és folyamatosan kúszik felfelé.
A számítástechnikai eszközökhöz hasonlóan magas forgalmat jelentenek az élelmiszerek, és valószínűleg újabb és újabb szegmensek kerülnek sorra. A kontaktlencse- és szemüvegpiac a legfrissebb példa, az egyik kontaktlencse webáruház, amely 5 éve indult most a legnagyobb raktárral rendelkezik, és már átvett egy korábbi Ofotért üzletet is.
Kis Gergely szerint jelentősnövekedés látható a szépségápolási termékek és a játékok kategóriájában, ami arról árulkodik, hogy egyre nagyobb számban vannak nők az online vásárlók között.
2014 volt az az év, amikor kiegyenlítődött a nemek aránya, ma már 53-54 százalékot képviselnek a nők, és nemcsak Magyarországon, hanem a világ több országában is. Nekik pedig mások a keresési szokásaik, máshogy kell weboldalakat a nők igényeinek megfelelően elkészíteni, ezért a női vásárlók térnyerése fontos trend az elmúlt két évben.
Visszaszorult a C2C, előretört a B2B
A C2C szerepe - az olyan oldalakon keresztül, mint az eBay és a Vatera - korábban hangsúlyos volt a magyar online kereskedelemben, de csökkenésnek indult, ahogy szélesebb rétegek kapcsolódtak be a nethasználatba. Az akadémiai és az üzleti szféra után a kevésbé képzett és intelligens emberek is elkezdték használni a netet, akik nem a transzparenciát részesítik előnyben, hanem inkább egyezkedni szeretnek, akár telefonon. Épp az hívta életre a Jófogást és az OLX-et (egy felvásárlás után tavaly egyesült a kettő), hogy kielégítse ezeket az igényeket.Az EU Digital Scoreborad adatai szerint míg az internetezők 14,1 százaléka (EU átlag 19,6%) vásárolt online külföldről tavaly, addig a hazai vállalkozások 35,5 százaléka adott el online más tagállamokba (EU átlag 40,9%).
Ez Mester Máté, az Explico vezető tanácsadó partnere szerint azt jelenti, hogy az e-kereskedelem a B2B szegmensben sokkal meghatározóbb, mint B2C oldalon. Ha a trendeket nézzük az elkövetkező években további növekedésre lehet számítani.A digitalizációnak köszönhetően több cég egészen más piacokra is belép, nem lehet egyértelműen megmondani, hogy ki a kereskedő, mert egy gyártó is értékesíthet közvetlenül, saját CRM-rendszerrel. Így tesz például a ritka elektronikai eszközöket gyártó National Instruments, amelynek 35 ezer B2B-ügyfele van világszerte. Péter Attila értékesítési vezető szerint komplex területeken kérdéses, hogy ki lehet-e váltani a teljes kereskedelmi láncot, mert nagyobb a kereskedői segítség és szakértelem hozzáadott értéke, ha az ügyfél nem feltétlenül tudja önállóan kiválasztani a terméket. Erre lehet kereső és szűrési rendszereket fejleszteni, de ezek kialakításához műszaki/mérnöki szakmai segítségre van szükség, illetve hatékony adatbázis-kezelésre, raktárkészlet-nyilvántartásra, és mindezt támogató folyamtokra a cégen belül. Azt is alaposan át kell gondolni, hogy a korábban embert igénylő folyamatokon belül hova szükséges beiktatni ellenőrző pontokat.
Lényegében lezárult a cseh választás, Andrej Babis hatalmas győzelmet aratott
Fővároson kívül elhódított minden kerületet.
Újabb drón bukkant fel Dánia egén, nem teketóriáztak a helyszínen lévő ukrán katonák
Azonnal megsemmisítették a behatolót.
Igazi átok ül a nemrégiben átadott amerikai F-16-oson - egymás után buknak ki a hibák
Földre kényszerültek a gépek.
Váratlan támogatóra lelt Ukrajna, tucatszám kaphatja a nehézfegyvereket Kijev
Mégsem lehetnek felhőtlenül boldogak.
Letartóztattak egy kémet Brüsszelben, hozzáférése volt a legfelsőbb körökhöz
Nem tudni, mennyi információt adtt át.
Egy ősöreg, lesajnált rendszer lehet a rettegett Iszkander nagy ellenfele? - Furcsa jelzések tűntek fel Ukrajnában
Még elméletben sem képes rá.
Két nap múlva teljes egészében átadják az autópályát, amelyre magyarok tömegei vártak
Elkészült az utolsó szakasz is.
Még van egy óriási célja Donald Trumpnak, és úgy tűnik, ezért bármit megtenne
Kőkemény hadjárat indult az Egyesült Államokból.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p



Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.