Mennyivel nőhettek igazából a nemzetgazdasági nettó bérek?

Írásom a Munkaerőpiaci Tükör 2020 című kötethez készített, a termelékenységről és a bérekről szóló, két szerzőtársammal közös íráshoz való hozzájárulásomra támaszkodik, és közvetlenül kapcsolódik a béralakulásról Dedák István írása nyomán újraindult eszmecseréhez, amelyben a Pénzügyminisztérium, valamint a KSH vezető szakértői is kifejtették megfontolásaikat.

A bérvitáról
A keresetek alakulása azért került a figyelem középpontjába, mert az elmúlt években több közgazdász rámutatott, hogy a hazai bérnövekedést illetően az egyes statisztikák gyökeresen eltérő képet mutatnak. A január végén Dedák István a legfrissebb adatok alapján értékelte a jelenséget a Portfólión, és arra jutott, hogy a korábbi megállapításával összhangban az ellentmondás továbbra is fennáll. A KSH szakértőinek írása is erre a vitára reflektált, és ebből tulajdonképpen kiderül, hogy az egy főre jutó bérek emelkedése valóban jóval alacsonyabb ütemű, mint ami hivatalos, bértömeg-alapú, fehéredési hatást nem korrigáló havi statisztikában szerepel. A jelenségről más közgazdászok is írtak, például Nobilis Benedek itt, Oblath Gábor itt, Eppich Győző pedig itt.

Több szemponttal is szeretném kiegészíteni a vitában eddig elhangzottakat. Egyrészt igyekszem nemzetközi kontextusba helyezni a magyarországi mutatókat, amiből kiderül, hogy

extrém eltérések mutatkoznak az alternatív forrásokból származó hazai béradatok között.

Másrészt az infláció és a fajlagos bérköltség-alakulás alapján is vizsgálom az alternatív bérstatisztikák jelzéseinek plauzibilitását, amiből kiderül, hogy nemzetgazdasági szinten a bérek nem emelkedhettek a munkaügyi statisztika jelezte mértékben. Végül arra a mindeddig mellőzött problémára hívom fel a figyelmet, hogy amennyiben a munkaügyi statisztika felülbecsli a nemzetgazdasági bruttó béremelkedés mértékét, akkor a KSH ugyanezen a statisztikán alapuló hivatalos nettó bérindexe is nyilván felülbecsli a gazdaság egészére érvényes nettó béremelkedést. Egy nemzetgazdasági nettó bérmutató közzétételét a bérfolyamatokat illető tisztánlátás igénye mellett a kezdőnyugdíjak valorizálásának jelenlegi módszere is indokolja.

Mivel elemzésem elsősorban az alternatív forrásokból származó bérstatisztikák összehasonlítására és plauzibilitásuk vizsgálatára irányul, csak érintek egy közgazdasági szempontból figyelmet érdemlő jelenséget: több körülmény együttállása folytán, évekig fenntarthatónak bizonyult az a „magyar modell”, amelyben a dolgozói reálbér-emelkedésnek a termelői reálbérköltségét jóval meghaladó mértéke a foglalkoztatás adóterhének mérséklésén és a fogyasztás árindexének a termelésétől jelentős lemaradásán alapult. Tartósan azonban e konstrukció egyik eleme sem fenntartható, teljesen függetlenül attól, hogy a munkaügyi statisztika vagy a nemzeti számlák béradataira támaszkodunk.

Áttekintésem a 2010 és 2019 közötti időszakot fedi le, mivel az évtized egészét jellemző folyamatokat jobbnak láttam a 2020. évi termelékenység-csökkenés, valamint a teljes, illetve részmunkaidőben foglalkoztatottak közötti átrendeződés hatása nélkül vizsgálni. Írásom befejezésekor jelent meg Dedák István ugyanerről a témáról szóló cikke a Közgazdasági Szemlében, amely csak érinti a nettó bérek alakulását, de a kétféle bérstatisztikát illető mondandónk nagyon közel áll egymáshoz.

Írásom négy részből áll.

1. Az alább olvasható expozícióban bemutatom, hogy egy egyszerűnek látszó kérdésre – hogyan alakultak a hazai bérek a GDP-vel összehasonlítva a 2010-es években – két merőben ellentétes választ adható attól függően, hogy a bérekre vonatkozó adatforrások közül melyikre támaszkodunk.
2. A második részben először a fogalmakat tisztázom, és az adatforrásokat ismertetem, majd arról adok képet, hogy a 2010-es években Magyarországot a többi visegrádi országhoz viszonyítva mind a termelés és a termelékenység, mind pedig a különböző bérmutatók alakulását tekintve sajátos mintázat jellemezte. A nemzetközi összehasonlítás két hazai feszültségre hívja fel a figyelmet: egyrészt a termelékenység és a keresetstatisztika szerinti bérdinamika, másrészt ez utóbbi és a nemzeti számlák jelezte bérdinamika között a többi országban tapasztaltnál lényegesen nagyobb eltérés mutatkozik.
3. A harmadik részben először hazai makrogazdasági, majd nemzetközi összehasonlítások alapján mutatom be, hogy a hazai keresetstatisztika (IMS) mutatói nem vetíthetők ki nemzetgazdasági szintre, mert ebből – a fajlagos bérköltségek és a bérhányad alakulását tekintve – teljesen hihetetlen eredmények adódnának. Ezt figyelembe véve, többféle feltevés alapján adok becslést a nemezgazdasági nettó bér szintjére és változására. A KSH hivatalos nettó bérindexe jóval meghaladja azt a tartományt, amelyben az általam becsült nettó bérváltozás mutatói elhelyezkednek.
4. A negyedik részben áttekintem az IMS és az NSZ bérmutatói közötti – szélesebb Európai összehasonlításban kifejezetten szélsőséges – eltérés eddig felmerült magyarázatait, és néhány ajánlással fordulok a KSH statisztikusaihoz.

Bevezetés: hogyan változott a bérköltség a GDP-hez viszonyítva?

Előjáróban egy példával érzékeltetem, mekkora jelentősége van annak, hogy egyes makrogazdasági folyamatok értelmezésekor az alternatív hazai bérstatisztikák melyikére támaszkodunk. Varga Mihály pénzügyminiszter egy tavaly megjelent cikkében azt írta: „… a megemelkedett inflációt egyes vélemények a bérek alakulásával is kapcsolatba hozzák. (…) Azonban az elmúlt évtizedben – jelentős részben a munkáltatói bérterhek 28,5 százalékról 13 százalékra való csökkentésével – a bérköltség növekedése a gazdaság teljesítőképességével összhangban emelkedett. Minderre tekintettel a bérek emelkedése sem gerjesztette tovább az inflációt.” Állítását a miniszter az alábbi ábrával támasztotta alá, amely szerint a bérköltség (sötét oszlop) 2019-ig a nominális GDP-nél (szürke oszlop) lassabban emelkedett.

1. ábra: A GDP, a bérköltség és a bruttó bér alakulása

Forrás: Világgazdaság

Előrebocsátom: nem vitatom azt a megállapítást, hogy a 2010-es évtized egészét (különösen az első felét) tekintve a béremelkedés nem fejtett ki költség-oldali inflációs nyomást Magyarországon, ehhez azonban egy fontos megszorítás tartozik. Az állítás csak akkor áll, ha a nemzetgazdasági bruttó bér, illetve bérköltség alakulását illetően a nemzeti számlák (NSZ), nem pedig a munkaügyi statisztika (IMS) szerinti bérdinamikát tekintjük mérvadónak. Csakhogy Nobilis Benedek, a PM szakértője – a munkajövedelmekhez kapcsolódó adóbevételek vizsgálata alapján – arra a megállapításra jutott, hogy az adóbevételek alakulása az IMS szerinti bérdinamika nemzetgazdasági szintű érvényességét igazolja. Ebben az esetben viszont – amint azt mindjárt bemutatom – a GDP-nél lényegesen gyorsabban nőtt volna a fenti ábra szerinti nominális bérköltség.

Magát az ábrát tekintve, nem világos, hogy a bérekre vonatkozó mutatók melyik statisztikán alapulnak, és attól tartok, hogy ez nem véletlen. A „bérköltség” hasonlít az NSZ-adathoz, a „bruttó bér” azonban semmihez sem hasonlít, ezért a következő kérdéssel fordultam a PM sajtóosztályához: „Az iránt érdeklődöm, hogy az ábrán melyik statisztikai forráson – a munkaügyi statisztikán vagy a nemzeti számlák adatain – alapulnak a bérköltségre, illetve a bruttó bérekre vonatkozó mutatószámok. Úgy látom, hogy a nemzeti számlák munkavállalói jövedelem, illetve bruttó bér kategóriájának felelnek meg a mutatók, de mivel az ábrán nincsenek rácsvonalak, nem vagyok biztos a dologban. Megköszönném, ha kérdésemet továbbítanák annak a munkatársnak, aki az ábrát készítette, s aki egyértelmű választ tud adni a kérdésemre.” A tavaly december elején emailben elküldött kérdésemre azóta sem kaptam választ.

Egyelőre eltekintek attól, hogy az ábrán feltüntetett – tisztázatlan tartalmú, de nyilván nominális – bérköltségmutató és a nominális GDP közötti relációnak nem az inflációs nyomáshoz, hanem a bérhányad alakulásához van közvetlen köze, a fajlagos bérköltséget vizsgálva azonban később visszatérek a bérköltség és az infláció közötti kapcsolatra.

Az előző és az alábbi ábrán egyaránt szereplő nominális GDP-növekedés természetesen megegyezik, de a bérekre nézve két különböző forrásra, az NSZ-re és az IMS-re támaszkodom. Az NSZ-ből származó egyik mutató a „bruttó bérek és keresetek” (bruttó munkajövedelem), a másik az úgynevezett „munkavállalói jövedelem” (szuperbruttó bérköltség, amely az előbbi felett a munkáltatói járulékot – az úgynevezett szociális hozzájárulási adót – is tartalmazza). A munkaügyi statisztika (IMS) is közöl a teljes munkaidőben foglalkoztatottakra vonatkozó munkajövedelmet, amiből úgy becsültem bérköltség-mutatót, hogy a munkajövedelmet felszoroztam az NSZ szerinti bérköltség/munkajövedelem aránnyal.

2. ábra: A nominális GDP, valamint a kétféle forráson alapuló nominális bruttó bérköltség- és bruttó munkajövedelem-tömeg alakulása 2010 és 2020 között (2009=100)

Az ábrán látható, hogy az NSZ mutatói szerint a bruttó nominális munkajövedelem (zöld vonal) a nominális GDP-vel (szürke oszlop) összhangban, a bérköltség viszont (zöld oszlop) – a munkáltatói járulékcsökkentés hatására – attól elmaradó mértékben emelkedett. Más fogalmakat használva, de ugyanezt állapítottuk meg Kónya Istvánnal és Krekó Judittal közös tanulmányunkban és a Porfolio-n megjelent cikkünkben: a 2010-es évek során csökkent a bruttó bérköltség alapján mért (teljes) bérhányad, de lényegében nem változott a bruttó munkajövedelem szerint (a munkáltatói járulék nélkül) értelmezett (közvetlen) bérhányad.

Az IMS mutatói ettől merőben eltérő képet mutatnak. A bérköltség (narancssárga oszlop) 2016-tól egyre jobban meghaladja a GDP növekedését, nem beszélve a bruttó munkajövedelemről (narancssárga vonal), amelynek emelkedése a GDP-étől tökéletesen elszakadt. Ha az IMS-mutatók által jelzett dinamika a gazdaság egészének bérfolyamatait reprezentálná, akkor a bérhányad brutális emelkedését (és a profithányad ennek megfelelő csökkenését) kellett volna tapasztalnunk a 2010-es évtizedben. Ennek következményei az egyéni fogyasztás és a magánberuházások egymáshoz viszonyított változásában is nyilván megmutatkoztak volna. A vonatkozó adatok azonban az IMS-mutatók által implikált folyamatoknak éppen az ellenkezőjét jelzik: 2010 és 2020 között folyó áron a magánberuházás 120%-kal, az egyéni fogyasztás pedig ennek a felével, 62%-kal nőtt. A beruházás és a fogyasztás közötti árarány-változás hatását kiszűrve sem változik érdemben a kép: 2010. évi áron a magánberuházás 63, a fogyasztás 28%-kal emelkedett.

Az eddigieket összegezve: noha nem sikerült tisztázni, hogy a béreket illetően mit mutat a pénzügyminiszter ábráján szereplő oszlop és vonal, megállapíthattuk, hogy a nominális bértömeg emelkedését tekintve

egymástól lényegesen eltérő folyamatokat jelez a KSH kétféle – az IMS-en, illetve az NSZ-en – alapuló bérstatisztikája.

Az IMS által jelzett, a GDP-ét meghaladó bértömeg-növekedésnek (és az implikált bérhányad-emelkedésnek) azonban ellentmondanak a magánfogyasztás és a magánberuházás változására vonatkozó makrogazdasági adatok. Ha viszont az IMS szerinti bruttó bérdinamika nem illeszthető a makrogazdasági kép egészébe, akkor ez vélhetően érvényes a KSH hivatalos nettó bérindexére is, amely az IMS bruttó kereseti indexének a dolgozói adófizetésekkel való kiigazításán alapul.

A továbbiakban nem csupán e sejtésemet kívánom alátámasztani, hanem különböző feltevések alapján azt is igyekszem megbecsülni, hogy mennyivel nőhettek a nemzetgazdasági nettó bérek 2010 és 2019 között Magyarországon.

Címlapkép: Getty images