
Adómódosításokról érthetően
Az RSM tanácsadó csapata rendszeresen szervez webináriumokat a vállalkozásokat érintő legfontosabb jogszabályváltozásokról, adóváltozásokról. Így volt ez a tavalyi év végén is, ahol az RSM szakemberei mellett előadást tartott a kormányzati adópolitika eddigi eredményeiről és várható irányairól Besesek Botond, a Pénzügyminisztérium adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára.
Ezt követően a tanácsadó cég vezető menedzserei és menedzserei mutatták be, hogy milyen változások várhatóak 2024-ben az adózás és adódigitalizáció területén. Az online eseményen kiemelt figyelmet kapott az áfa digitalizáció kérdésköre, melyről részletesen Varga Diána, az RSM adóüzletágának vezető menedzsere beszélt. Előadását azzal kezdte, hogy 2024. január elsejétől alapvetően háromféle módon tudják az adóalanyok bevallani az áfát: ÁNYK áfabevallás (ez a jelenleg is használt rendszer), weben keresztüli áfabevallás kiajánlás elfogadása (kisebb forgalmú vállalkozások számára), valamint az M2M (gép és gép közötti) kapcsolaton keresztül történő áfabevallás a nagyobb számlaforgalmú vállalkozások számára. Ez utóbbi két megoldás (webes felület és az M2M megoldás) lényegében az eÁfa rendszere.
Az adóhatóság új eszköze
Az új rendszer alkalmazása nem lesz kötelező, ugyanakkor Varga Diána kiemelte, hogy a NAV eddigi kommunikációja szerint kevesebb adóellenőrzésre számíthat az a cég a jövőben, amelyik ez eÁfa valamelyik felületén nyújtja be a havi vagy negyedéves bevallását. A rendszer működésének jellemzői között említette, hogy az M2M analitika benyújtott bevallás esetén 90 napig érhető el, az elsőként benyújtott bevallás számít platformtól függetlenül, mentesülnek az érintettek a belföldi összesítő nyilatkozat elkészítése alól, az ÁNYK-ban egyelőre marad az önellenőrzés lehetősége. Azt is hozzátette, hogy a NAV nem ellenőrizheti az M2M bevallást annak esedékességéből számított 15 napig.
A vezető menedzser felvázolta az eÁfa működésének folyamatábráját is.

Az adóhatóság azt vallja az új eszköz kapcsán, hogy azzal várhatóan egyszerűsödik a vállalkozások, könyvelők számára a kötelezettségek jogszerű teljesítése, a kevesebb adminisztráció pedig ösztönözheti a digitális működés magasabb szintű alkalmazását.
Varga Diána szólt arról is, hogy az eÁfa módszerével az adóhatóság növeli elemzési képességeit és az adatvédelmi hatóság engedélyével minden adatot gyűjt és feldolgoz. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a bevallás jóváhagyása előtt a feltöltött adatokat a NAV kockázatelemző rendszere elemzi. Az adóhatóság visszamenőleg is elemzéseket végez, hogy a levonásba helyezett számlák vajon a számlakibocsátó oldalán is megjelentek-e.
Az M2M rendszerében az adózók a saját rendszerükben tudják jóváhagyni a bevallást. A kötelező szolgáltatásokon túl (analitika feltöltése, véglegesítése, állapot lekérdezése) kényelmi szolgáltatások is megjelennek, pl. bizonylatlista, vagy az adókód katalógus.
Címlapkép forrása: Getty Images
Riasztó jelentés: a keleti nagyhatalom a háborúra készül, elsöprő támadás jöhet
Felvázolta a taktikát a szakértő.
Elképesztő dolog derült ki erről a mindennapi eszközről: baktériumok és gombák millióinak táptalaja, de hogyan védekezhetünk?
Van, aki naponta többször is használja.
Nagy veszélybe került a pénzed, épp most ért véget az elmúlt évtizedek legnagyobb menetelése
Most kell nagyon észnél lenni.
Bizarr fordulat: az orosz hadseregben halt meg a fehérorosz ellenzéki vezető fia
Az elesett katona nemrég még maga is Lukasenka ellen tüntetett.
Stratégiai megállapodást kötött a Waberer's: Budapest közelében épülhet az új Selyemút európai kapuja
A kazah KTZ Express-szel hoznak létre közös céget.
Megváltozott a szuperállampapír kiszállási költsége – jöhet még hasonló? Megszólalt az adósságkezelő
Ez minden állampapír-befektetőt érint.
Itt az előrejelzés: ilyen időre számíthatunk a nemzeti ünnepen és a hosszú hétvégén
Felmelegedés jön, de messze nem ilyen egyszerű történet.
Budapesti békecsúcs: kiszivároghatott a találkozó dátuma - Megtörte a csendet Moszkva
Kommentálta Moszkva a találgatásokat.
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Kinek kell pénzügyi tanácsadó, ha ott a ChatGPT?
Új kihívó van az ember legjobb barátja címért: kutya helyett egyre többen a ChatGPT-re tekintenek barátjukként, tanácsadójukként. Ahogy egyre fejlettebb modellekkel áll elő az OpenAI, úgy n
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!