Az Effie díjat 1968-ban alapította New York-ban az American Marketing Association oktatási, szakmai fejlődést elősegítő szándékkal. Magyarországról pedig 2002 óta lehet pályázatokat beadni, amit a mindenkori Effie standardok szerint objektív, átlátható és független értékelési szempontok szerint zsűriznek.
Hogyan lehet nevezni?
Az Effie-re 23 kategóriában bármilyen típusú és nagyságrendű, eredményes marketing aktivitással lehet nevezni, amit jól megírt pályamű formájában érdemes benyújtani – akár több kategóriába is - a kiírásban megadott szempontok alapján.
Az Effie standard szerinti folyamat során idén is mintegy 120 fős zsűri bírálja majd el 2 fordulóban a pályamunkákat, és az arra érdemesnek talált alkotások kaphatják meg a világszerte a kimagasló szakmai teljesítmény globális szimbólumaként számon tartott Arany, Ezüst, Bronz Effie díjakat, valamint a Platina Effie-t.
A zsűriben hazai szaktekintélyek foglalnak helyet, a nemzetközi előírásoknak megfelelő arányban és módon képviselve a hirdetői, az ügynökségi oldalt, a kutatás, oktatás, média területét. A Platina díj odaítéléséről külön bizottság dönt.
A rangos szakmai elismerések átadása a november végére tervezett ünnepélyes Díjátadón történik majd.
A tavalyi legjobbak és Effie-zsűritagok webináriumon avatják be az új és korábbi nevezőket a sikeres nevezés receptjébe két alkalommal: május 16. csütörtök 9:30-10:30, valamint május 29. szerda 16:00-17:00 időpontokban.
A Portfolio az Effie médiapartnere.
Címlapkép forrása: Getty Images
Végre kiderült az igazság a brit hírszerzésről: Trump embere tiszta vizet öntött a pohárba
"Ez egy hamis sztori."
Egyszer sem hibázhat az UniCredit, máskülönben lecsap Oroszország a 3,8 milliárd eurós leánybankjára
Minden áron el kell kerülnie az olasz bankcsoportnak az államosítást.
Az államcsőd tornácán küldött Ukrajnának több milliárd eurót Brüsszel
Az IMF szerint nagyon nagy bajban van Kijev.
Méretes fegyvercsomagnak örülhet Ukrajna: megjöttek a részletek
Amerikai fegyverek európai pénzből.
Fordulat a magyar JYSK ügyében - Döntött az Európai Unió Bírósága
Fontos döntés a faimport szempontjából.
Akkora botrány robbant ki Ukrajnában, amire Zelenszkij alatt még nem volt példa – A fő gyanúsított pedig az elnök bizalmasa
Izraelbe menekült a vádemelés előtt.
Nagyot változik az életünk 2026-ban – rengeteg új szabályhoz alkalmazkodhatunk
Már most látjuk, milyen változások jönnek jövőre. Mire számíthatnak a cégek?
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


