Több mint ijesztő, ami történik – Súlyosabb a klímaválság, mint gondolnánk

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Idén nyáron alaposan ránk ijeszt az időjárás: a rendszeres mérések kezdete óta soha nem látott számú és intenzitású hőhullámos időszakot kellett elszenvednünk. Szerte a világban hasonló jelenségeket tapasztalhattunk.

• Ausztráliát idén tavasszal apokaliptikus hőség és bozóttüzek tarolták le,
• Nyugat-Afrikában 50 °C feletti hőmérsékleteket mértek,
• Mekkában 1300 zarándok lett a hőség áldozata,
• a kanadai határ közelében 36 °C fölé kúszott a hőmérő higanyszála, hogy csak néhány példát említsünk a közelmúlt történéseiből.

Infantilis derűlátás

Persze megijedni csak azért tudunk, mert „elfelejtettek” bennünket felkészíteni a rideg valóságra. A globális klímapolitika, élén az Éghajlatváltozási Kormányközi Testülettel (IPCC), tökélyre fejlesztette a különböző kibocsátási forgatókönyvekhez kapcsolt előrejelzések megbízhatóságának látszatát, a globális klímamodellek jóslatait a sámáni szertartásokra jellemző vakhit övezi.

Pedig a matematikában jól ismert, hogy nemlineáris komplex rendszerek (amilyen a Föld éghajlati rendszere is) per definitionem előrejelezhetetlenek, így korlátos ismereteinken alapuló csökevényes klímamodelljeink előrejelzései inkább vágyainkat, semmint a ténylegesen várható eseményeket tükrözik.

Ez pedig a politikai korrektség jegyében nyakon van öntve egy jó adag infantilis derűlátással, jelesül, hogy a természet még osztott nekünk lapot, és meg tudjuk állítani a klímaváltozást +1,5 °C vagy +2 °C fokon belül.

Az emberiség globális éghajlatváltozással kapcsolatos nézeteit az üvegház modellje uralja, a megfigyelési adatok közül pedig az emberek többsége szinte kizárólag a felszíni átlaghőmérséklet trendjére kíváncsi. Pedig a hőmérséklet, mint ún. intenzív fizikai állapotjelző messze nem a legszerencsésebb választás, ugyanis a rendszer egyensúlyi állapotát jellemzi, és nem additív. Az csak a viccben lehetséges, hogy úgy fűtsük a házunkat, hogy „nyisd ki fiam az ablakot, engedd be odakintről még azt az 5 fokot”. A változás szempontjából ténylegesen releváns fizikai mennyiség az energia lenne, ami additív, amire vonatkozik például az energiamegmaradás törvénye („energia nem vész el, csak átalakul”).

Földünk azért melegszik, mert a megnövekedett üvegházhatás, valamint sugárzásvisszaverő képességének (ún. albedójának) a csökkenő felhőzet és légszennyezettség, a zsugorodó jégborítottság és a beépítések miatt bekövetkező csökkenése miatt évről évre többlet hőenergiára tesz szert.

Felejtsük el az üvegházmodellt!

De hova kerül ez a többletenergia? Ennek a kérdésnek a megválaszolásához felejtsük el gyorsan az üvegházmodellt, és képzeljünk magunk elé egy sokkal vonzóbb Föld-modellt, egy pohárban színes koktélt jégkockákkal. Ugyanis Földünk felszínének kétharmadát óceánok borítják, és a Földön található összes jég (az ún. krioszféra) tömege is számottevő. A jégről ráadásul általános iskolás fizikai tanulmányainkból tudjuk, hogy megolvasztásához rengeteg energia szükségeltetik.

Míg egy üvegházban nincs víz és jég, így legfeljebb csak a falon levő hőmérőt bámulhatjuk, addig a jeges koktélról akár egy óvodás gyermektől is megkérdezhetjük, hogy vajon a napra kitéve mi fog vele történni? Pontosan ugyanez történik Földünkkel is, azzal a különbséggel, hogy óriási tömegük miatt a gleccserek és más jégformák csak igen lassan tudnak kiolvadni. A folyamatosan képződő többletenergia 91 %-át az óceánok nyelik el, 3 illetve 5%-a a jég felolvasztására és a szárazföldek melegítésére fordítódik, és mindössze 1%-a fűti közvetlenül a légkört.

Mivel pedig az óceánok melegedése hőtágulással jár (ezt minden háziasszony tudja, akinél futott már ki a lábasból a húsleves), és a szárazföldi gleccserek olvadása is növeli az óceánokban levő víz mennyiségét, mindkét folyamat (az elmúlt 150 évben közel azonos arányban) a globális tengerszint emelkedését eredményezi.

Ha úgy jobban tetszik, a napjainkban igen nagy pontossággal mérhető globális tengerszint Földünk „hőmérője”, emelkedése a bolygó felmelegedését mutatja.

Teljesen felesleges tehát a klímaszkeptikusokkal a globális átlaghőmérséklet mérési pontosságáról vagy számítási módszereiről vitázni, Földünk felmelegedésének ténye elvitathatatlan.

A valósághűbb koktél-modellnek vannak a klímaváltozás jövőbeni kilátásai szempontjából megszívlelendő vonatkozásai is. Érdemesebb például a környezetünkben tapasztalható hőhullámokon, hőmérsékleti rekordokon való szörnyülködés helyett az óceánokon és az állandó jég birodalmában körülnézni. Az éghajlatváltozás ugyanis lényegében ott dől el, minden, amit idehaza megtapasztalhatunk, az ott zajló folyamatok áttételes következménye. Sajnos onnan, ha lehet ezt még fokozni, még rosszabb hírek érkeznek:

• az Antarktiszon most 28 °C fokkal (!) van melegebb, mint az éghajlati átlag,
• a hatalmas nyugat-antarktiszi Thwaites-gleccser („a Végítélet gleccsere”) olvadása sokkal gyorsabb, mint ami az éghajlati modellekből következne,
• Grönland gleccsereinek jégvesztése is egyre fokozódik.
• Az óceánok felszíni hőmérséklete pedig 14 hónap óta folyamatosan több tized fokkal meghaladja a korábban mért legmagasabb értéket, alaposan megtréfálva a globális klímamodellezőket.

Nincs alapja a „még van időnk” narratívának

Egy közelmúltban megjelent, műholdas sugárzási adatsoron alapuló tanulmány szerint az elmúlt két évtizedben tapasztalható tényleges melegedést kétharmad részben okozta a felhőzet globális csökkenése, és csak egyharmad részben a megnövekedett üvegházhatás.

Ez azt bizonyítja, hogy – a „még van időnk” narratívával szemben – máris beindultak hatalmas léptékű öngerjesztő természeti folyamatok.

A felhőzet globális csökkenésére kézenfekvő fizikai magyarázat létezik, ugyanis a melegedő légkör a hőmérséklettel exponenciális függvény szerint növekvő mennyiségű vízgőz megtartására képes (1 °C melegedés esetén +7 %-kal), a párolgás sebessége ugyanakkor hozzávetőlegesen csak lineárisan nő a hőmérséklettel. Ezért a felhőképződéshez szükséges fizikai feltételek a légkörben egyre nehezebben teljesülnek, így a globális megfigyelések eredménye tulajdonképpen nem meglepő.

Ráadásul a vízgőz igen erős üvegházhatású gáz, így légköri abszolút mennyiségének növekedése tovább fokozza a felmelegedést. Ezt az öngerjesztő folyamatot a légkörben nincs, ami megállítsa, erre egyedül az óceáni áramlási rendszer drasztikus összeomlása lehet képes. Persze ebben sok örömünket nem lelnénk, konkrétan szinte azonnali éghajlati katasztrófa lenne a következménye, aminek lehetséges bekövetkezésére egy, a közelmúltban megjelent tudományos közlemény is figyelmeztet.

Tehát a közeljövőben várható éghajlatváltozásra vonatkozó kilátásaink több mint ijesztőek, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy mértékadó tudományos véleménycikk szerint már egy ideje a fősodorbeli klímapolitika jövőtérképein ismeretlen vizeken hajózunk…

Gelencsér András

HUN-REN-PE Levegőkémiai Kutatócsoport, Pannon Egyetem, akadémikus, egyetemi tanár, rektor

1966-ban született Kisvárdán. 1990-ben okleveles vegyészmérnökként végzett a Veszprémi Vegyipari Egyetemen. PhD fokozatot 1995-ben szerzett, az MTA doktora 2002-ben lett. 2019-ben az MTA levelező tagj

…Tovább

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images