Vékony jégen jár az emberiség, ami egyre olvad - Megállítható a teljes összeomlás?

Vékony jégen jár az emberiség, ami egyre olvad - Megállítható a teljes összeomlás?

Az emberiségnek van még esélye arra, hogy elejét vegye a klímaváltozás legsúlyosabb káros következményeinek, de ehhez 2035-ig csaknem kétharmadával csökkenteni kell a karbonszennyezést és a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását - figyelmeztetett hétfői jelentésében az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete (IPCC).

Idén is karbonsemlegesek a Portfolio konferenciái

Idén is karbonsemlegesek a Portfolio konferenciái

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legutóbbi jelentése szerint 3 évünk maradt, hogy a klímaváltozás okozta súlyos hatásokat elkerüljük, éppen ezért kritukus feladat, hogy minden egyén, szervezet, vállalat, kormány és ország megragadja a lehetőséget, és amit a saját szintjén tenni tud, azt meg is tegye. A vállalatok, cégek működése szükséges velejárója a mindennapjainknak, a modern világ fenntartását viszont visszafogott környezeti terheléssel kell megvalósítani. Minden munkahelynek, munkafolyamatnak, eseménynek van karbonlábnyoma - így a Portfolio rendezvényei és konferenciái is károsanyag-kibocsátással járnak. A Portfolio Csoport szeretné, ha ezen üzleti tevékenység nem terhelné extrán a környezetet, ezért a tavalyi évhez hasonlóan, idén is semlegesítjük minden őszi konferenciánk kibocsátását. A karbonlábnyom kiszámításában, majd a semlegesítésben a Strive van segítségünkre, amely különböző széndioxid-semlegesítő hatású projektek finanszírozásával támogatja az önkéntes vállalásunkat.

Egyértelmű bizonyíték, hogy elfogyott az időnk: sürgősen el kell érnünk a károsanyag-kibocsátási csúcspontot

Egyértelmű bizonyíték, hogy elfogyott az időnk: sürgősen el kell érnünk a károsanyag-kibocsátási csúcspontot

A globális átlagos, egy évre számított üvegházhatású gázok kibocsátása 2010-2019 között az emberiség történetének legmagasabb szintjén volt, de a növekedés üteme lelassult. Azonnali és mélyreható kibocsátáscsökkentés nélkül minden ágazatban elérhetetlen a globális felmelegedés 1,5°C-ra való korlátozása. Ugyanakkor egyre több bizonyíték van arra, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedések elengedhetetlenek - derül ki az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) ma közzétett jelentéséből. Az is bebizonyosodott, hogy a felmelegedés 1,5°C-ra való korlátozásához legkésőbb 2025-ig el kell érni az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának csúcspontját (de még ha 2°C-os csökkenést célzunk meg akkor is) és 2030-ig már 43%-kal kell csökkenteni.

Ijesztően gyors lehet Magyarországon a klímaváltozás: 20-30 év múlva kritikus szintre emelkedhet a hőmérséklet

Ijesztően gyors lehet Magyarországon a klímaváltozás: 20-30 év múlva kritikus szintre emelkedhet a hőmérséklet

A klímaváltozás egyik jellemzője, hogy időben és térben egyenetlenül megy végbe, vagyis a felmelegedés, a hőhullámok, az erőteljes csapadék és árvizek, a szárazságok, a szélsőséges szél-, hó- és jégviszonyok  a különböző régiókban eltérő mértékben, gyakorisággal és intenzitással léphetnek fel. Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) új, 6. értékelő jelentése először nyújt részletesebb regionális értékelést az éghajlatváltozásról, ez alapján megnéztük, mi várhat Európára és benne Magyarországra a 21. század további évtizedeiben.

Így szabotálja el saját jövőjét az emberiség: pár éven belüli pokoli hellyé válhat a Föld

Így szabotálja el saját jövőjét az emberiség: pár éven belüli pokoli hellyé válhat a Föld

A korábban reméltnél sokkal sebesebben, ráadásul gyorsulva emelkedik a Föld felszíni átlaghőmérséklete, és egyre csökken az esély a katasztrofális mértékű klímaváltozás elkerülésére. Reménykeltő ugyanakkor, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának erőteljes és tartós csökkentése lefékezné az éghajlatváltozást, a levegőminőségben pár éven belül érzékelhető lenne a javulás, 20-30 éven belül pedig a globális hőmérsékletet is stabilizálni lehetne így - áll az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) új, 6. értékelő jelentésében.

Ürge-Vorsatz Diána: sürgősen változtatni kell ember és természet viszonyán

Ürge-Vorsatz Diána: sürgősen változtatni kell ember és természet viszonyán

A Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (HuPCC) alelnöke és klímakutató, Ürge-Vorsatz Diána azt mondta az első országos interdiszciplináris éghajlatváltozási tudományos konferencia sajtótájékoztatóján, hogy sürgősen és gyökeresen változtatnunk kell a természethez fűződő "viszonyunkon". A HuPCC által szervezett négynapos rendezvényen több mint háromszáz szakértő vesz részt, melynek célja, hogy összefogja az éghajlatváltozással foglalkozó magyar tudományos életet.

Tévúton a klímapolitika, újratervezés nélkül esélytelen a siker

Tévúton a klímapolitika, újratervezés nélkül esélytelen a siker

Az Európai Unió és egyre több ország tűzte ki maga elé azt a célt, hogy 2050-ig nettó nullára - vagyis az erdők és az egyéb karbonmegkötő megoldások által kezelhető szintre - csökkenti az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátását. Ehhez az EU-nak jelentősen fokoznia kellene ez irányú erőfeszítéseit, azonban még ha sikerül is teljesítenie a kihívást, az is kevés lehet a Párizsi Klímaegyezményben vállalt, a katasztrofális mértékű klímaváltozás megelőzéséhez szükséges cél eléréséhez - figyelmeztet a berlini központú Energy Watch Group (EWG).

Varsóra figyel a világ

Az ENSZ következő, két év múlva megkötendő klímaváltozás elleni egyezményét készítik elő a ma kezdődött varsói klímakonferencián.

Szinte biztos, hogy az ember felel a klímaváltozásért

Rendkívül nagy, legalább 95 százalékos a valószínűsége annak, hogy az ember felelős az éghajlatváltozásért - állapítja meg ötödik klímajelentésében az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC).

Szinte biztosan az ember felel a klímaváltozásért

Csaknem teljes, legalább 95 százalékos bizonyossággal állítható, hogy a hőmérséklet emelkedését az elmúlt évtizedekben főképp emberi tevékenység okozza - áll az ENSZ klímajelentésének tervezetében, amely egyúttal arra is figyelmeztet, hogy ha továbbra is ellenőrizetlenül nő a üvegházgáz-kibocsátás, akkor a tengerszint az évszázad végére akár több mint 91 centiméterrel is növekedhet.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.