Tényleg nyugdíjadó teszi tönkre a magyarok életét?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Adó-e a degresszió?

Egy augusztus végi podcast-beszélgetésben Simonovits András matematikus, nyugdíjszakértő két mondatban arról beszélt, hogy szerinte a nyugdíjrendszer túl bőkezű a nyugdíjmegállapítás során, ezért a frissen megállapított nyugdíjak összegét vissza kellene fogni. Erre szolgálna a degresszió nevű lépcsőzetes csökkentési eljárás szigorítása. A degresszió mibenlétének megvilágítására azt a nem túl szerencsés hasonlatot használta, hogy ez olyan, mintha az új nyugdíjakat 10-20 százalékos mértékben "megadóztatnák". (Simonovits András azóta többször is kijelentette, hogy esze ágában sem volt azt javasolni, hogy a nyugdíjakat meg kell adóztatni.)

Egyáltalán mi az a degresszió?

A helyzet tisztázása érdekében talán érdemes megismerkedni a nyugdíjszámítás alapelveivel - köztük a degresszió fogalmával és tényleges alkalmazásával.

A nyugdíjszámítás alapképlete szerint a nyugdíjigénylő egész élete során szerzett elismert szolgálati idő egész években kifejezett hosszától függő nyugdíjszorzóval meg kell szorozni az 1988. január 1-jét követően a nyugdíjba vonulás napjáig szerzett, nyugdíjjárulék köteles bruttó keresetekből és jövedelmekből számított nettó havi átlagkereset összegét.

Vagyis az öregségi nyugdíj (ide tartozik a nők kedvezményes nyugdíja is) összege alapvetően két tényezőtől függ:

• a nyugdíjszámítás során figyelembe vehető elismert szolgálati időtől, amelynek egész években meghatározott hosszától függ a nyugdíjskála szerinti százalékos mértékű nyugdíjszorzó (például 40 évhez 80% tartozik), és
• a számított havi nettó életpálya (azaz az 1988. január 1. és a nyugdíjmegállapítás napja közötti időszakban szerzett nyugdíjjárulék-köteles keresetekből számított) átlagkereset összegétől.

A degressziónak csak és kizárólag az életpálya átlagkereset számítása során van szerepe.

Az öregségi nyugdíj alapját képező nettó havi életpálya átlagkeresetet úgy kell kiszámítani, hogy az átlagszámítási időszakban - az 1988. január 1. és a nyugdíjmegállapítás napja közötti időszakban - az egyes naptári években elért, figyelembe vehető bruttó kereseteket nettósítani kell, azaz naptári évenként csökkenteni kell a következő módon:

1. nettósítás első lépése: “járuléktalanítás”: az adott naptári évben hatályos jogszabályok szerint a keresetből le kell vonni a járulékokat a bérezett napok száma arányában, majd
2. nettósítás második lépése: “adótlanítás”: a "járuléktalanított” keresetből le kell vonni az adott évre vonatkozó szja-szabályok szerint megképzett személyi jövedelemadót a bérezett napok száma arányában.

A havi átlagkereset megállapítása során a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért kereseteket az országos nettó átlagkereset egyes években történő nominális növekedését alapul véve a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez kell igazítani (ez a „valorizálás” folyamata).

Vagyis az adott naptári évre meghatározott valorizációs szorzóval (amely az országos nettó átlagkereset egyes években történő növekedéséhez igazodik) meg kell szorozni az adott naptári év bérezett napjaira számított nettósított keresetet, így igazítva a különböző naptári évek kereseteit a nyugdíjba vonulás évét megelőző évhez. A nyugdíjmegállapítás évében hatályos valorizációs szorzókat az adott év márciusában megjelenő kormányrendelet határozza meg.

Az adott naptári években a fentiek szerint figyelembe vehető (bérezett napok utáni, nettósított, valorizált) kereseteket összegezni kell.

Szintén összegezni kell az adott naptári években figyelembe vehető bérezett napok számát. Ez lesz az osztószám. Az osztószám megállapításánál a heti pihenőnapokat, a munkaszüneti napokat és a szabadnapokat is figyelembe kell venni. Nem kell viszont számításba venni a fizetés nélküli időszakokat, különösen a fizetés nélküli szabadság, a táppénz, a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, a baleseti táppénz és a katonai vagy polgári szolgálat időtartamát. Vagyis csak azokat a napokat kell figyelembe venni, amelyeken a nyugdíjigénylőnek keresete, jövedelme volt.

Ezt követően a nettósított (járuléktalanított és adótlanított) és valorizált keresetek együttes összegét el kell osztani az osztószámmal, vagyis a bérezett napok összesített számával (az átlagszámítási időszak azon napjainak számával, amely napokon a biztosítottnak keresete volt).

Az így kapott napi nettó átlagkeresetet meg kell szorozni 365-tel (így kapjuk meg az éves nettó átlagkeresetet), amit el kell osztani 12-vel. Így kapjuk meg a havi nettó életpálya átlagkereset összegét.

És csak itt jön be a képbe a Simonovits-interjú után durván félreértelmezett fogalom, a degresszió.

A kiszámított havi nettó életpálya átlagkeresetet ugyanis a törvényben meghatározott összegek felett csak korlátozott, két lépcsőben csökkenő mértékben lehet figyelembe venni.

Ha a saját jogú nyugellátás alapját képező havi nettó "életpálya" átlagkereset 372.000 forintnál több lenne, akkor

• a 372.001- 421.000 forint közötti átlagkereset-rész kilencven százalékát,
• a 421.000 forint feletti átlagkereset-rész nyolcvan százalékát

kell a saját jogú nyugellátás megállapításánál figyelembe venni.

Innen eredhet a "10-20 százalékos adó" téveszméje, mivel

• a 372.001 és 421.000 forint közötti sávban nem 48.999 forintot, hanem annak 90%-át, 44.099 forintot kell figyelembe venni (de ez nem 10%-os "adóteher" ebben a sávban, hanem 10%-os sávos levonás), míg
• a 421.000 forint fölötti sávban a sáv összegének 80%-át lehet csak figyelembe venni az életpálya átlagkereset számítása során (de ez sem 20%-os "adóteher" a 421 ezer forinttól induló sávban, hanem 20%-os sávos levonás).

A degressziónak semmi köze az adózáshoz, ez a nyugdíjtörvény által előírt kötelező sávos levonás a túlzottan magas nyugdíjvárományok visszafogása érdekében.

Néhány egyszerű példa a degresszió alkalmazására

Ha valakinek nem magasabb a számított nettó havi életpálya átlagkeresete, mint 372 ezer forint, akkor nincs degresszió, a számított összeg alapján kell a nyugdíjat megállapítani.

Ha valakinek 500 ezer forint jönne ki a számított nettó havi életpálya átlagkeresete összegeként, akkor nem 500 ezer forintot, hanem a degresszió alapján 372.000 + 44.099 + 63.200 = 479.299 forintot kell átlagkeresetként figyelembe venni. A degresszió (levonás) összesített mértéke 20.071 forint, a számított átlagkereset 4,1%-a.

Ha valakinek 634.520 forint jönne ki a számított nettó havi életpálya átlagkeresete összegeként, akkor nem 634.520 forintot, hanem a degresszió alapján 372.000 + 44.099 + 170.816 = 586.915 forintot kell átlagkeresetként figyelembe venni. A degresszió (levonás) összesített mértéke 47.605 forint, a számított átlagkereset 7,5%-a.

Ha valakinek 1 millió forint jönne ki átlagkeresetként, akkor nem 1 millió forintot, hanem a degresszió alapján 372.000 + 44.099 + 463.200 = 879.299 forintot kell átlagkeresetként figyelembe venni. A degresszió (levonás) összesített mértéke ez esetben 120.701 forint, a számított átlagkereset 12%-a.

De ez még mindig nem a nyugdíj összege, mert a nyugdíjszámítási folyamatban ezt követően, az utolsó lépésként következik a nyugdíjskála (nyugdíjszorzó) alkalmazása: az egy hónapra számított degresszált nettó életpálya átlagkeresetnek a nyugdíjtörvényben meghatározott, a megszerzett szolgálati idő egész években mért hosszától függő százalékos mértéke lesz a havi öregségi teljes nyugdíj induló összege. A nyugdíjszorzó maximálisan 100% lehet (ami 50 évhez és annál hosszabb szolgálati időtartamokhoz tartozik). 40 évhez 80% a szorzó mértéke, amely ezt követően minden további egész évvel 2 százalékponttal nő. Itt sem merülhet föl senkiben (mármint a nem post-truth világban), hogy egy 40 év szolgálati idővel rendelkező ember nyugdíját 20% "adó" terheli, hiszen a nyugdíjskála szerint maga a nyugdíja lesz a számított havi nettó életpálya átlagkeresetének a 80%-a.

Amint látható, a degressziónak semmilyen köze sincs az adózáshoz.

És nem is volt soha, hiszen a degressziós eljárás a jelenleg is hatályos nyugdíjtörvény 1998. január 1-jei hatályba lépése óta a nyugdíjszámítás része.

Kis magyar degresszió-történet a hatályos nyugdíjtörvény (1997. évi LXXXI. törvény) tükrében

Indulás: 1998. január 1-jén

16. § Ha az 1997. december 31-ét követő és 1999. január 1-je előtti időponttól megállapításra kerülő öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset 35.000 forintnál több,

– a 35.001-40.000 forint közötti átlagkeresetrész kilencven százalékát,
– a 40.001-45.000 forint közötti átlagkeresetrész nyolcvan százalékát,
– a 45.001-50.000 forint közötti átlagkeresetrész hetven százalékát,
– az 50.001-55.000 forint közötti átlagkeresetrész hatvan százalékát,
– az 55.001-60.000 forint közötti átlagkeresetrész ötven százalékát,
– a 60.001-70.000 forint közötti átlagkeresetrész negyven százalékát,
– a 70.001-80.000 forint közötti átlagkeresetrész harminc százalékát,
– a 80.001-90.000 forint közötti átlagkeresetrész húsz százalékát,
– a 90.000 forint feletti átlagkeresetrész tíz százalékát

kell az öregségi nyugdíj megállapításánál figyelembe venni.

17. § 1999. január 1-jétől kezdődően a 16. § szerinti összeghatárok, a tárgyévet megelőző naptári év I-III. naptári negyedévi és az azt megelőző naptári év IV. negyedévi országos nettó átlagkereset-növekedés, továbbá az ehhez hozzászámított évenkénti nyolcszázalékos növelés együttes mértékének megfelelő - ezres számra kerekített - összeggel emelkednek. A járulékfizetési felső határt meghaladó átlagkeresetrészre a járulékfizetési felső határnak megfelelő összegre vonatkozó százalékos mértéket kell alkalmazni.

A fentiek tükrében a degressziót olyan drákói szigorral vezették be, amelynek csak ideológiai indokoltsága lehetett, szakmai semmiképpen sem. Ezt a szigorú hatást tovább súlyosbította a felemásan bevezetett járulékfizetési plafon, amely szerint a nyugdíjszámítás során figyelembe vehető kereseteket - és ennek megfelelően a munkavállaló által fizetendő nyugdíjjárulék összegét - korlátozták, vagyis nem kellett járulékot fizetni a nyugdíjszámítás során figyelembe nem vehető kereset után, ez azonban nem vonatkozott a munkáltatói járulékokra, amelyet továbbra is a teljes kereset után kellett a munkáltatónak megfizetnie - ezzel visszariasztva a munkáltatót a magasabb keresetek bejelentésétől. A járulékfizetési plafont 2012. december 31-ével eltörölték.

2003. január 1-jétől a 17.§ kiegészül egy második bekezdéssel:

(2) 2003. január 1-jétől kezdődően az előző évi összeghatárok évente, a tárgyévet megelőző naptári év I. naptári félévi és az azt megelőző naptári év II. félévi országos nettó átlagkereset-növekedés, továbbá az ehhez hozzászámított évenkénti nyolcszázalékos növelés együttes mértékének megfelelő - ezres számra kerekített - összeggel emelkednek. A járulékfizetési felső határ személyi jövedelemadóval csökkentett összegét meghaladó átlagkeresetrészre a járulékfizetési felső határ személyi jövedelemadóval csökkentett összegére vonatkozó százalékos mértéket kell alkalmazni. 2003. évben az összeghatárokat az (1) bekezdés szerint 2002. évre meghatározott összeghatárok alapján kell megállapítani.

2013. január 1-jétől a fentieket hatályon kívül helyezték, helyettük a mai napig változatlanul hatályos rendelkezés:

22. § (11) Ha a 2012. december 31-ét követő időponttól kezdődően megállapításra kerülő öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset 372.000 forintnál több,

a) a 372.001 és 421.000 forint közötti átlagkeresetrész 90 százalékát,
b) a 421.000 forint feletti átlagkeresetrész 80 százalékát

kell az öregségi nyugdíj megállapításánál figyelembe venni.

Hatásos-e a degresszió a nyugdíjvárományok visszafogásában?

Erre a kérdésre a rövid válasz: csak mérsékelten.

2013. január 1-je óta nem változtak a degressziós küszöbértékek, pedig egyrészt az országos nettó átlagkereset 2013 óta több mint a kétszeresére emelkedett, másrészt a 2013. január 1-jétől megszűnt járulékfizetési felső határ miatt a magas keresetűek (a jelenleg 12 millió forintot meghaladó nyugdíjjárulék-alappal rendelkezők) nyugdíjjogosultsága gyorsan és nagymértékben nő, ami súlyos anomáliákhoz és méltánytalanságokhoz vezethet a jövőben.

Ennek megakadályozására - ha nem áll vissza a járulékplafon vagy nem lép be egy nyugdíjplafon - jelentősen csökkenteni kellene az egyes küszöbértékek fölött figyelembe vehető átlagkereset-részeket - vagy több küszöbértéket kellene beiktatni - annak érdekében, hogy a több milliós új nyugdíjak zabolátlan növekedésének gátat lehessen vetni.

Simonovits András ennek az átalakításnak a szükségességéről beszélt, nem pedig a nyugdíjak megadóztatásáról.

Ördögtől való-e a nyugdíjak adóztatása?

Egyébként a nyugdíjak megadóztatása sem lenne elképzelhetetlen, hiszen a világ majdnem minden nyugdíjrendszerében bruttó összegben állapítják meg a nyugdíjat, amelyet adó és egészségbiztosítási járulék is terhel. Nálunk azonban a nyugdíj nettó összegű, adómentes juttatás, ezért bármilyen nyugdíj utáni adófizetésnek a magyar nyugdíjak felbruttósítása lenne az előfeltétele. (Éppen úgy, ahogyan a személyi jövedelemadó 1988. január 1-jei bevezetése előtt a kereseteket is fel kellett bruttósítani.)

A magyar nyugdíjrendszer sajátos hungarikuma, hogy a bruttó keresetek nettósítása alapján számított havi életpálya átlagkeresetből kell megállapítani a nettó nyugdíjat - ettől olyan nehezen követhető a magyar nyugdíjszámítás.

A 2025. márciusra remélt, de érdemi indoklás nélkül már tavaly év végén elkaszált nyugdíjreformot előkészítő anyagban a nemzetközi szakértők kiemelték, hogy a magyar nyugellátást "szokatlan módon" a nettó bérek alapján számítják, miközben más országokban a bruttó béreken alapul a számítás.

Így Magyarországon az szja-kulcs vagy a munkavállalói járulék-kulcs bármilyen emelése automatikusan csökkenti a jövőbeni nyugdíjakat, mert csökkenti a nyugdíjszámítás alapjául szolgáló nettó kereseteket. Ez az adó- vagy járulékkulcsok esetleges változását követően a jövőben megállapítandó nyugdíjak nem szándékolt csökkenéséhez vezethet.

Európában egyedülálló magyar megoldás, hogy a nyugdíj a bonyolult eljárásokkal, 1988-ig visszamenőleg évente nettósított és évente változó szorzókkal valorizált keresetekből a pénzügyileg némileg perverz nyugdíjskála alkalmazásával megállapított nettó (adó- és járulékmentes) juttatás. Az összes többi államban a nyugdíj bruttó összegű, amelyet a bruttó keresetekből (nettósítás nélkül) számítanak, és amelyet különböző mértékű adó és egészségbiztosítási járulék terhelhet.

Persze világszinten található néhány állam, például az Egyesült Arab Emírségek, Panama, Costa Rica vagy a Bahama-szigetek, illetve az USA egyes szövetségi államai, például Florida, Nevada vagy Texas, ahol szintén nettó állami nyugdíjat állapítanak meg, de a magyartól teljesen eltérő logika és szűkebb jogosultságok alapján. Olyan országban - például az Emírségek vagy a Bahama-szigetek -, ahol eleve nincs jövedelemadó, viszonylag könnyű a nyugdíjakat is adómentes juttatásként adni...

A magyar szakértők és az akkori politikai aktorok is érzékelték, hogy a magyar nyugdíjszámítást lényegében a világ összes modern nyugdíjrendszeréhez hasonlóan célszerű lenne bruttó alapokra helyezni, és 2012. január 1-jétől hatályba is lépett volna az a nyugdíjszámítási eljárás, amely a bruttó keresetekből bruttó nyugdíjat állapított volna meg, de ezt a számítást ad hoc politikai döntéssel - indoklás nélkül - elvetették, és azóta sem vezették be.

Nyugdíjmegállapítás előnyös – nyugdíjkarbantartás hátrányos

A bruttó/nettó problémakör mellett, de azzal szoros összefüggésben további súlyos gondot okoz a nyugdíjmegállapítás és a nyugdíjkarbantartás eltérő eljárásrendje.

Mint fentebb részleteztem, Magyarországon a nyugdíjak alapját képező havi nettó életpálya átlagkereset összegének számítása során az 1988 óta szerzett keresetek évenként nettósított összegét a nyugdíjmegállapítás évét megelőző év országos nettó átlagkereseti szintjéhez igazítják a valorizálás (értékkövetés, felértékelés) révén, így az új nyugdíjak többé-kevésbé igazodnak a magyar keresetek alakulásához.

A megállapított nyugdíjak viszont már nem igazodnak a keresetekhez, mert az összegüket évente csak és kizárólag az infláció mértékével emelik, így a nyugdíjak relatív értékvesztése elkerülhetetlen.

A nemzetközi szakértők faramuci javaslatot tettek e probléma kezelésére. Szerintük a nyugdíjmegállapítás során alkalmazandó valorizáció mértékét egyrészt a járulékalap vagy az azt kifejező valamely makrogazdasági mutató (foglalkoztatottság, GDP, bértömeg) alakulásához kell kötni, azaz egyfajta fenntarthatósági együtthatót kell bevezetni, amely visszafoghatja az új nyugdíjak összegét, vagy a valorizációs szorzókat vegyes indexálást (felerészben a keresetnövekedés, felerészben az infláció mértékétől függő indexet) alkalmazva kell meghatározni. E megoldások visszafoghatják a jelenleg csak az országos nettó átlagkereset nominális növekedésétől függő értékkövetés mértékét.

Vagyis a nemzetközi szakértői javaslat nem a nyugdíjemelés felől, hanem a nyugdíjmegállapítás felől közelíti meg a relatív nyugdíjas elszegényedés égető problémáját, és egyfajta előzetes vegyes indexálással vagy a járulékalap változásához történő kötéssel a valorizációs szorzók mértékét javasolja csökkenteni, hogy az újonnan megállapított nyugdíjak alapját képező életpálya átlagkereset számított nettó összege csak részlegesen követhesse a magyar országos nettó átlagkereset nominális növekedési ütemét (jelenleg teljes mértékben azt követi).

Simonovits András az induló nyugdíjak értékének visszafogását nem a valorizáció felől, hanem a degresszió felől közelítené meg, de a szándéka az eredményét tekintve egybevág a nemzetközi szakértők javaslatával.

Bármelyik megoldás bevezetése esetén az újonnan megállapított nyugdíjak összege kisebb lenne, miközben a nyugdíjemelés módja nem változna.

Ezek a javaslatok tehát nem a már megállapított nyugdíjak értékvesztését előznék meg, hanem az új megállapítású nyugdíjak összegét fognák vissza. A nyugdíjasok relatív elszegényedését úgy csökkentenék, hogy a kiinduló helyzetet rontanák le (az elszegényedési csúszdát kevésbé meredekké tennék), viszont éppen ennek következtében a nyugdíjasok abszolút elszegényedésének kockázatát növelnék meg.

Így az égető gondot nem oldaná meg, hanem inkább tetézné az induló nyugdíjak visszafogására irányuló bármelyik javaslat, ha nem járna együtt a nyugdíjemelési eljárás reformjával.

A bruttó nyugdíjszámításra történő esetleges átállás esetén természetesen azt is meg kell határozni, hogy a bruttó összegű nyugdíjakat milyen kedvezményes mértékű jövedelemadó és egészségbiztosítási járulék terhelné. A nemzetközi példák tárháza mindenesetre nagyon gazdag, hiszen lényegében mindenki más bruttó alapon számol.

A nyugdíj adó- és járulékterhelése egyúttal azt az életkori diszkriminációt erősítő előítéletet is kiiktatná, hogy a nyugdíjasokat "el kell tartania" az aktív korosztályoknak.

A jelenlegi számítási eljárások miatt a magyar nyugdíjrendszer továbbra is áttekinthetetlen. Senki nem látja előre az élete során azt, hogy miképpen, milyen időtartamok, keresetek, járulékok alapján nő a nyugdíja, hogyan épülnek föl évről-évre a jogosultságai, s ezek ismeretében mennyi plusz járulékot érdemes fizetnie vagy milyen nyugdíjcélú előtakarékossági programba érdemes belevágnia. Az átláthatóság hiányát, mint a fentiekből látható, elsősorban az okozza, hogy a magyar rendszerben idestova 37 évre (1988-ig) visszanyúlva a bruttó kereseteinkből számol nettó nyugdíjat a rendszer, emiatt olyan bonyolult számítás-sorozat szükséges a nyugdíj összegének meghatározásához, amit földi halandó (a nyugdíjigénylő) egyszerűen nem tud követni és ellenőrizni.

Mi foghatná vissza ténylegesen a nyugdíjvárományt?

Erre a degresszió mellett három megoldást alkalmaznak a modern nyugdíjrendszerek: működtetik a járulékplafont, egyes országokban a nyugdíjplafont, miközben az adott országban progresszív, többsávos a jövedelemadózás.

Azok az országok, amelyek nem alkalmaznak járulékplafont (Dánia, Norvégia), a hangsúlyozottan progresszív adózás elvét követik, amelyben a magasabb jövedelműek nagyobb mértékben járulnak hozzá a társadalombiztosítási rendszerek finanszírozásához. Ez segíti az állami rendszerek fenntarthatóságát és az egyenlőtlenségek csökkentését.

Svédország járulékplafont alkalmaz a magánszemély által fizetendő járulékok tekintetében, de nincs ilyen felső határ a munkáltatók által fizetendő járulékok tekintetében. 2013-ig Magyarország is ilyen eljárást alkalmazott.

A magyar járulékplafon 2012. december 31-ével történt eltörlésének pőre oka az, hogy szükség volt és van az állami járulékbevételek növelésére. Ami az intézkedés bevezetése kapcsán hiányzott, az egy olyan hosszútávú hatástanulmány lett volna, amelyből kiderül, hogy a járulékplafon eltörlésével nagyon nagy nyugdíjvárományok is kialakulhatnak a magas keresetű emberek tekintetében. Ezzel csak az a baj, hogy a jövőben tízezres nagyságrendben várható nagyon magas összegű nyugdíjak fedezetének előteremtése súlyosbítja a nyugdíjrendszer fenntarthatósági kockázatait, miközben a nyugdíjas társadalmon belül is élezi a feszültségeket a törpe kisebbségben lévő nagynyugdíjasok és a hússzor annyian lévő kisnyugdíjasok között.

A magyar járulékplafon eltörlése sajnálatos módon súlyos példa arra, hogy a jelen problémáit a jövő kárára próbálja megoldani a jogalkotó.

A járulékplafon mellett a kifizethető állami nyugdíjak összegét is korlátozza egy sor európai ország (Svájc, Franciaország, Belgium, legutóbb Spanyolország), jellemzően legfeljebb háromezer euró (cca. 1,2 millió forint) összegben.

Azokban az országokban, ahol a nyugdíj nem teljesen adómentes juttatás, a nyugdíjplafon bevezetése jelentősen átalakítja a nyugdíjasok pénzügyi helyzetét az adókörnyezet változása miatt, különösen azok számára, akik magas összegű állami nyugdíjat kapnának. Az érintett országokban ez jelentősen ösztönzi az egyéni nyugdíjcélú megtakarításokat és a foglalkoztatói nyugdíjpillér lehetőségeinek a kimaxolását.

Az egyetlen olyan ország, amelyben sem járulékplafon, sem nyugdíjplafon nincs, a jövedelemadózás sem progresszív, és foglalkoztatói nyugdíjpillér sem működik, az Magyarország.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images