Újranyithatják Recsket: titkos jelentés alapján döntenek ősszel
Az anyag "A Recsk I.- rézérc és a Recsk II.- nemes- és színesfémérc védnevű bányatelkek újrahasznosításának lehetőségeit és feltételeit vizsgáló megvalósíthatósági tanulmány" nevet viseli és Nagy Sándor recski polgármester tudomása szerint tíz évre titkosították, de szeretnék elérni, hogy legalább szűk körben betekinthessenek abba, mivel a téma szakmai és társadalmi kérdés is. A jelek szerint ezt a titkosítást oldaná fel az MNV ősszel.
Fontos egyébként tudni, hogy a bánya újranyitása meglehetősen komplex feladat lenne, hiszen egyrészt a bánya 2000 óta víz alatt van, másrészt az újranyitáshoz és szakmai befektető kezébe adásához vagyonértékelésre és koncessziós szerződés megkötésére is szükség van.
A bányában a csúcson 1300-1500 ember dolgozott, de most már a településen működő bútorgyár is munkaerőhiánnyal küzd és nem tudják azt sem, hogy képes lesz-e az oda most betelepülő kínai cipőgyár kellő számú dolgozót találni.
A recski rézbányáról röviden A recski bánya rezet, cinket, ólmot és nemesfémeket tartalmazó érclelőhelyeit már a 18. század elején ismerték. A nemesfémbánya az 1830-as évektől 1926-ig magánkézben volt, majd az 1930-as években Magyar Királyi Állami Mátrabánya néven réz-, arany- és ezüstbányászat folyt ott. 1945 februárjában az üzem 70 dolgozóval kezdte meg működését, napi 200 tonna kitermelésével indult meg újra a termelés. A gazdaságosan kitermelhető ércvagyon 36 millió tonnára becsülhető. Az utolsó bányaprivatizációs tervek idején az ércvagyonból kinyerhető réz értékét 7 milliárd dollárra becsülték, ugyanakkor azóta 8300 dollárról 6500 dollárra csökkent a réz tonnánkénti árfolyama, így 5,5 milliárd dollárt (kb. 1430 milliárd forint) érhet most a recski réz. A Recsk melletti Lahóca-hegy aranyat is rejt, a becslések szerint 34,6 millió tonna, tonnánként 1,47 gramm aranyat tartalmazó érvvagyonról szólnak. Ez közel 51 tonna aranyat jelentene, aminek az értéke akár a 300 milliárd forintot is elérheti.
Az arany dollárban unciánként mért árfolyama ma 1300 dollár közelébe emelkedett, ami csak néhány dollárnyi távolságot jelent a 9 havi csúcstól.

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő
Hollywood jó reklámot csinál.
Most már nincs visszaút: végítéletet fognak mondani Donald Trump radikális intézkedéséről
Másfél évszázados hagyományt rúgna fel az elnök.
Videó: súlyos incidens érte a világ egyik legfőbb királyi ereklyéjét – Nem mindennapi fegyvert fogtak az elkövetők
Ha tippelne, segítünk: nagyon omlós.
Folytatódnak a béketárgyalások: Putyin térfelén pattog a labda?
Bizonyítania kellene Moszkvának a béke melletti elkötelezettségét?
A legrosszabbra is fel kell készülnie a nőnek, aki elhappolta Trump áhított díját – Benne van a pakliban, hogy letartóztatják
Jövő héten adják át a kitüntetést.
Érdemes lesz felfelé nézni holnap este: rendkívül különleges látvány tárulhat a szemeink elé
Kivételes csillagászati esemény.
Hatalmas fordulatra készül Brüsszel, leveszik a kesztyűt a következő csapás előtt
A Covid-járványt idéző rendszer bevezetésére készülnek a veszélyhelyzet elhárításhoz.
Újabb aukció a Virág Judit Galériában – Lesz kilencszámjegyű leütés?
Egy Rippl-Rónai-mű lesz az árverés sztártétele.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Nem minden vállalat halasztotta el a fenntarthatósági törekvéseit
ESG felmérés a hazai cégeknél.
Váratlanul megszólalt a kamatról Nagy Márton, gyengült is a forint
A Budapest Economic Forum 2025 konferenciáról jelentkezik a keddi Portfolio Checklist.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .

