Globál

Simán lehet, hogy Donald Trump lesz a következő amerikai elnök

2021. november 13. 16:02 | Huszák Dániel

Simán lehet, hogy Donald Trump lesz a következő amerikai elnök

Egy évvel Joe Biden elnökké választása után úgy tűnik, igencsak nehéz helyzetbe került az Egyesült Államok 46. elnöke és az egész Demokrata Párt. Amerika első emberének népszerűsége szabályos mélyrepülésben van, szinte hetente bukik ki valamilyen jobb esetben bénázással, rosszabb esetben számottevő politikai kudarccal kapcsolatos hír. A Joe Biden által képviselt centrista, jobboldali szavazóknak is apellálni próbáló politika eddig látványosan nem vezetett eredményre, a Demokrata Párton belül egyre nagyobb a szakadás a mérsékelt és progresszív baloldali politikusok közt. Ha minden így megy tovább, a mérsékelt republikánus politikusok előretörése borítékolható, de még az is lehet, hogy a 2024-es elnökválasztás elhozza majd Donald Trump visszatérését is.

Már készül a gép, ami megváltoztat mindent, amit a repülésről tudunk

2021. november 13. 14:15 | Portfolio

Már készül a gép, ami megváltoztat mindent, amit a repülésről tudunk

Már dolgozik a Lockheed Martin annak a következő generációs, hiperszonikus repülőgépnek a megépítésén, ami áttörést hozhat a repüléstechnikában és a hadászatban is. A gép a legendás SR-71 Blackbird katonai repülőgép utódja lesz, jelenleg SR-72 típusjel alatt fut.

Amerika már megint megbüntetett egy országot

2021. november 13. 13:44 | MTI

Amerika már megint megbüntetett egy országot

Eritrea "téves és ellenséges politikának" nevezte, és elítélte szombaton azokat a büntetőintézkedéseket, amelyeket az amerikai kormány rótt ki a kelet-afrikai ország hadseregére, a kormánypártra és egyes vezető tisztségviselőkre.

Lebukott Európa utolsó diktátora - Mesterségesen szervezte meg az újabb migránsválságot

2021. november 13. 12:13 | Portfolio

Lebukott Európa utolsó diktátora - Mesterségesen szervezte meg az újabb migránsválságot

Az elmúlt napokban nagy port kavartak azok a felvételek, amelyek a lengyel-fehérorosz határon lejátszódó migránsválságról tudósítottak. Az EU pedig Fehéroroszországot vádolja a Lengyelországgal közös határán kialakult migrációs válság szándékos előidézésével. A Fehéroroszországgal szomszédos európai uniós tagállamok, Lengyelország, Litvánia és Lettország határaihoz hónapok óta érkeznek illegális bevándorlók, legtöbben a Közel-Keletről. A Spiegel összefoglalójában bemutatja, hogy miként zajlik a migránsok szervezett szállítása Fehéroroszországba, onnan pedig miként próbálnak meg eljutni Németországba.

Vádat emeltek Donald  Trump volt főtanácsadója ellen

2021. november 13. 08:19 | MTI

Vádat emeltek Donald Trump volt főtanácsadója ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium pénteken vádat emelt Steve Bannon, Donald Trump volt amerikai elnök egykori főtanácsadója ellen a Kongresszus megsértése miatt,  miután megtagadta a tanúvallomást a január 6-i amerikai Capitoliumi zavargások miatt.

Fel akarták akasztani az amerikai alelnököt, Trump megvédte őket

2021. november 12. 19:00 | Portfolio

Fel akarták akasztani az amerikai alelnököt, Trump megvédte őket

Mike Pence volt alelnök felakasztásáról szóló rigmusokat skandált a Capitolium épületét ostromló tömeg, végül a politikust mindössze egy perccel azelőtt evakuálták a Szenátus terméből, hogy a rendbontók odaértek volna. A megbukott Donald Trumpot nem érdekelte alelnökének biztonsága.

Győzelem vagy halál: totális küzdelem folyik a kormányerők és a lázadók között Etiópiában

2021. november 12. 17:32 | Kiss Csaba

Győzelem vagy halál: totális küzdelem folyik a kormányerők és a lázadók között Etiópiában

Etiópiában már több mint egy éve dúl polgárháború a béke Nobel-díjas Abij Ahmed vezette központi kormányzat és Tigré szövetségi állam lázadói között. A tét azonban nem Tigré autonómiája, hanem az egész ország feletti uralom megszerzése. A Tigréi Népi Felszabadítási Front, amely 1991 és 2018 között lényegében vezette az országot, most több más lázadó csoporttal együtt újra egész Etiópiát be akarja venni, csapataik pedig egyre közelebb kerülnek a fővároshoz, Addisz-Abebához. A központi kormányzat néhány napja szükségállapotot hirdetett ki, és etnikai alapú letartóztatásokba kezdett. A polgárháború már több tízezer emberéletet követelt, de egyelőre nem látszik a vége. A nemzetközi közösség tehetetlen, és úgy tűnik, mindkét harcoló fél számára az utolsó vérig való küzdelem maradt az egyetlen opció.

Kikelt magából a NATO: Lengyelország hibrid támadás alatt áll!

2021. november 12. 17:19 | MTI

Kikelt magából a NATO: Lengyelország hibrid támadás alatt áll!

A NATO határozottan elítéli a kialakult migrációs válságot, amelyet Fehéroroszország okozott a lengyel, lett és litván határon politikai céllal indított hibrid támadásai részeként - olvasható a brüsszeli székhelyű szervezet pénteki sajtóközleményében.

Kötelező oltást vezettek be a szomszédban: aki nem oltja be magát, nem kap fizetést

2021. november 12. 16:43 | Portfolio

Kötelező oltást vezettek be a szomszédban: aki nem oltja be magát, nem kap fizetést

Az alkalmazottaktól a munkahelyükre való belépés előtt oltási igazolást, negatív koronavírus-tesztet, vagy a COVID-19 betegség leküzdését igazoló orvosi igazolást kérhetnek Szlovákiában az imént elfogadott törvényjavaslat szerint - írja az Új Szó. Attól a személytől, aki nem lesz hajlandó azonosítani magát, megtagadhatják a vendéglátóhelyekre vagy a tömegrendezvényekre való belépést is.

Támadásra készül Oroszország? Megszólalt a Kreml

2021. november 12. 15:50 | MTI

Támadásra készül Oroszország? Megszólalt a Kreml

Oroszország a Kreml szóvivőjén keresztül tagadta pénteken azokat a médiajelentéseket, amelyek azt sugallják, hogy Ukrajna megtámadásán gondolkodna, viszont megvádolta az Egyesült Államokat azzal, hogy agresszív hadmozdulatokat végez a Fekete-tengeren.

Nem csitul a helyzet: már ezer migráns ostromolja a lengyel határt

2021. november 12. 14:27 | MTI

Nem csitul a helyzet: már ezer migráns ostromolja a lengyel határt

Több mint ezer főre nőtt az a migránscsoport, amely a néhány napja bezárt Kuznica Bialostocka lengyel-fehérorosz határátkelő közelében táborozik - közölte pénteken a lengyel határőrség szóvivője. Beszámolt arról, hogy az utóbbi órákban is több csoportos határátkelési próbálkozást hiúsítottak meg.