Globál

Egyre több ország retteg Kínától - Ilyen az, amikor félelmében összefog a fél világ

2021. október 06. 13:39 | Portfolio

Egyre több ország retteg Kínától - Ilyen az, amikor félelmében összefog a fél világ

Az elmúlt időszakban Kína egyre inkább igyekezett az utóbbi évtizedekben megszerzett gazdasági hatalmát a geopolitika területére is kiterjeszteni, amely egyszerre jelent meg a hongkongi önkormányzati rendszer lebontásában, Tajvan egyre intenzívebb fenyegetésében mind diplomáciai, mind pedig katonai értelemben, illetve a Dél-kínai-tengeren végrehajtott erődemonstrációkban. Kína akciói azonban mára egyre több országnál verték ki a biztosítékot, amelyek felismerték a kínai befolyás visszaszorításának fontosságát. Ezen országokat leginkább az Egyesült Államok képviseli, amely az utóbbi időben igyekezett szorosabbra fűzni hagyományos szövetségi kapcsolatait a térségben. Azt ugyan nem tudni, hogy ezek a kísérletek sikerrel járnak-e, az azonban biztos, hogy egyre inkább formálódik egy Kínával szembe helyezkedő tengely az ázsiai régióban.

A volt amerikai külügyminiszter próbálta menteni a menthetőt, ez lett belőle

2021. október 06. 10:32 | Portfolio

A volt amerikai külügyminiszter próbálta menteni a menthetőt, ez lett belőle

John Kerry volt amerikai külügyminiszter egy francia televíziónak nyilatkozva azzal igyekezett mentegetni a franciákat felháborító AUKUS-megállapodást, hogy Joe Biden elnök nem volt tisztában azzal, mivel jár az egyezség Franciaországra nézve. A kijelentés aztán újabb magyarázkodást szült.

Kiderült, pontosan mennyi atomfegyverrel rendelkezik Amerika

2021. október 06. 10:10 | MTI

Kiderült, pontosan mennyi atomfegyverrel rendelkezik Amerika

Az Egyesült Államok több mint három év után újra nyilvánosságra hozta nukleáris robbanófejeinek számát: az amerikai külügyminisztérium helyi idő szerint kedden közzétett adatai alapján a washingtoni kormány 3750 atomtöltetű robbanófejjel rendelkezett 2020. szeptember 30-án.

Lassan olvad a jég Franciaország és Amerika között

2021. október 05. 16:38 | MTI

Lassan olvad a jég Franciaország és Amerika között

Emmanuel Macron a hivatalában fogadta kedden Antony Blinken amerikai külügyminisztert, akivel azokról a "konkrét döntésekről" egyeztetett, amelyeket a francia államfő a hónap végén kíván bejelenteni Joe Biden amerikai elnökkel együtt az úgynevezett tengeralattjáró-ügy miatt kialakult diplomáciai válság megoldására - közölte az Elysée-palota.

Megbukott a román kormány

2021. október 05. 14:43 | MTI

Megbukott a román kormány

Megbukott Romániában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Florin Citu liberális miniszterelnök vezette kormánya kedden a parlamenti szavazáson.

Európa gázválságban, az energiaárak pedig legázolják a gazdaságot

2021. október 05. 06:10 | Jenei András

Európa gázválságban, az energiaárak pedig legázolják a gazdaságot

Nagy-Britanniában sorban jelentenek csődöt a gázszolgáltatók, miután az irányadó európai gázindexek több mint 300%-ot emelkedtek egy éven belül és képtelenek kigazdálkodni az ebből fakadó veszteséget, és gyakorlatilag leállt a teljes brit vegyipar. Egymásnak feszül az EU és Oroszország az Északi Áramlat 2 gázvezeték üzembe állítása és a magas gázárak miatt: míg az EU az oroszokat vádolja azzal, hogy politikai okokból mesterségesen csökkentik a szállításokat Európa irányába, ezzel részben előidézve a rekordmagas árakat, addig Moszkva Brüsszel elhibázott energiapolitikájára mutogat, mint ok-okozatra. Mindeközben pedig Kína elszívja a fellélegzést jelentő cseppfolyósított-gáz (LNG) szállítmányokat Európából, tovább pörgetve az árakat. Ezeken felül az időjárásmodellezők pedig egész Európára történelmi hidegekkel riogatnak 2021-22 telére, miközben a kontinens az egyik legsúlyosabb gázválságát éli át – tetézve a 2020 óta tartó Covid-pandémia negatív hatásait. Érdemes megvizsgálni, milyen piaci és geopolitikai folyamatok idézték elő ezt a válságot, és mit tartogat az eljövendő tél.

Olasz helyhatósági választások: Rómában második forduló várható, Milánót megtartotta a baloldal

2021. október 04. 20:38 | MTI

Olasz helyhatósági választások: Rómában második forduló várható, Milánót megtartotta a baloldal

Az olasz fővárost elveszítette az Öt Csillag Mozgalom (M5S), így a balközép és jobbközép főpolgármester jelöltje közötti második forduló várható, miközben Milánóban, Bolognában és Nápolyban a baloldal megszerezte a voksok több mint felét az első részleges eredmények szerint, melyeket a helyhatósági választások hétfői urnazárása után közöltek.

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd