Kipusztíthatja a plázákat a netes vásárlás?

Jeleket, jelenségeket persze össze lehet gyűjteni: ilyen pl. a hagyományos "offline" elektronikai áruházláncok látványos szenvedése és visszaszorulása (Electro World csődje, Saturn márka kivezetése a magyar piacról). A másik, hogy nagy hagyományos kiskereskedők is az online irányába nyitnak: példa erre a Tesco 2013-ban induló webshopja.
Mi folyik Amerikában?
A piac mérete és fejlettsége miatt mindenképpen érdemes megnézni, hogy milyen folyamatok zajlanak az Egyesült Államokban. Az alaptendencia természetesen itt is az, hogy a tortából egyre nagyobb szeletet hasít ki az online kereskedelem. Bár vannak olyan vélemények, melyek már temetik a hagyományos bevásárlóközpontokat, amit többek között a kihasználatlansági aránnyal és a bérleti díjak alakulásával támasztanak alá. Az jól látható, hogy a válság után, 2008-ban jelentősen megugrott az üres üzlethelyiségek aránya és ennek megfelelően a bérleti díjak is csökkentek és az azóta eltelt időszakban sem korrigált vissza a piac.

Inkább átalakulás, nem eltűnés
Kíváncsiak voltunk, hogy mit gondolnak a kiskereskedelmi ingatlanok tulajdonosai. Megkérdeztük Hermán Róbertet, a Közép- és Kelet-Európában jelentős kiskereskedelmi portfóliót kezelő Portico Investment befektetési igazgatóját. A szakértő szerint "az e-kereskedelem részaránya a tökéletesen sztenderdizált termékek esetében jelentősen fog nőni. Ezek azok a termékek, amelyek könnyen összehasonlíthatók, ilyenek például klasszikusan az elektronikai cikkek. Ezzel párhuzamosan pedig a boltok funkciója is sok esetben változni fog, sokkal inkább bemutató-elosztó központokká alakulnak át" Hermán szerint "azoknál a termékeknél, amelyeknél sokkal nagyobb szerepe van a szubjektív szempontoknak, illetve ahol kell szakértői szolgáltatás is a termék mellé, ott ez a változás jóval lassabb lesz. A fejlett piacokon, mint pl. az Egyesült Államok, ennek a trendnek az előretörése már tapasztalható."
A Portico Investment befektetési igazgatója azt viszont kevéssé tartja valószínűnek, hogy pl. klasszikus plázában lévő üzlethelyiségekből szolgálják ki majd az online értékesítéseket, hiszen ahhoz ott a terület túl drága, és a logisztika lebonyolítása is sokkal körülményesebb. Bár arra van már példa, hogy a bolt kettős funkciót tölt be, de ezeknél a boltoknál a fő profil továbbra is a bolti értékesítés, amit támogat egy B2C platform. Hermán véleménye szerint azonban az online értékesítések térhódításának biztosan lesz kihatása a plázákban lévő területekre is, azonban azt nem gondolja, hogy kizárólag az online értékesítések miatt mennének tönkre bevásárlóközpontok. Főként azért nem, mert a plázák nem csak vásárlást hanem egy élményt is adnak. Hozzátette ugyanakkor, hogy azok a plázák, amelyeknek nem sikerült ezt a közösségi tér-szórakoztatás funkciót betölteniük, biztosan érzékenyebbek lesznek a változásokra. Vagyis Hermán Róbert szerint tovább nyílik majd az olló a legjobb és a gyengébb adottságú bevásárlóközpontok között.
Nálunk még csak most jön a java
Az online kereskedelem az Egyesült Államokban tart legelőrébb, az ottani piacon évek óta természetes, hogy a kiskereskedelmi láncok (divat, elektronika, stb.) online csatornákon is értékesítenek. Európába az online hullám csak késéssel érkezett meg, Magyarország pedig továbbra is viszonylag érintetlen e-kereskedelem szempontjából, ami részben magyarázat arra, hogy miért nem érzékelni még az ingatlanpiaci hatásokat. A legnagyobb európai ruhamárkák - H&M, Inditex különböző márkái, C&A, stb. - a nagyobb nyugat-európai piacokon, így pl. Németországban mind üzemeltetnek webshopokat. Ezzel szemben Magyarországon ezek közül a márkák közül - egyelőre - egyiknél sem lehet online vásárolni. Kérdés, hogy ez meddig marad így, hiszen pl. Lengyelországban már a Zara és a C&A is indított webshopot.
A küszöbön van az e-kereskedelem mamutjának, az amerikai Amazonnak is a magyarorzági megjelenése. A cég már létrehozta Pozsony mellett az első kelet-közép-európai lerakatot, ahonnan jelenleg a szlovákon kívül a cseh és a lengyel piacokat is ellátják. A Pénzcentrum.hu korábbi információi szerint a társaság 2013-ban belép a magyar piacra, és ezzel párhuzamosan Horvátországban illetve Romániában is megjelenik. Az Amazon megjelenése főként az elektronikai piac, illetve a könyvkereskedelem képviselőit érintheti érzékenyen Magyarországon.
A logisztikai szektor jár jól?
Az online kereskedelem térhódításának - hosszú távon - két alapvető következménye lehet: az egyik a hagyományos eladóterek (kiskereskedelmi ingatlanok) csökkenése vagy legalábbis átalakulása, a másik pedig a logisztikai igények emelkedése, vagyis a logisztikai ingatlanok iránti kereslet emelkedése. Az előbbi egyértelmű, az utóbbit a megnövekedett házhozszállítási igényekkel magyarázhatjuk.
Az egyértelmű, hogy a növekvő e-kereskedelemhez növekvő raktározási igényre van szükség. Ráadásul az internetes kereskedelem sajátos igénye, hogy optimálisan a raktárnak közel kell lennie a kiszállítási helyszínhez. Vagyis az e-kereskedőknek, e-boltoknak jellemzően a városhoz közeli vagy a városban található, viszonylag kis méretű raktárakra van szükségük. Ez az igény, főleg ha tömegesen jelentkezik, mindenképpen új kihívások elé állítja a logisztikai ingatlan szegmenst is.
Megkérdeztük a világ egyik legnagyobb logisztikai ingatlanokat fejlesztő és tulajdonló cég, a ProLogis magyarországi vezetőjét, hogy érzékelnek -e valamit ebből a trendből. Kemenes László, a Prologis magyarországi alelnöke elmondta, hogy a 2012 novemberében készült európai felmérésük kimutatta, hogy az e-kereskedelem növekedése arra kényszeríti a kiskereskedőket, hogy újraértékeljék disztribúciós csatornáikat a kereslet és a várható növekedés kiszolgálása miatt. A kutatás szerint az elmúlt öt év során minden egymilliárd eurós növekedés az e-kereskedelmi értékesítésekben újabb körülbelül 72 000 négyzetméter raktárterület iránti keresletet eredményezett az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban - tette hozzá a szakember. "Ez a növekvő trend magyar viszonylatban is érzékelhető, de itthon még korai lenne az ehhez szükséges raktárterületekről statisztikát készíteni - foglalta össze a hazai helyzetet Kemenes.
Ki vállal itt kockázatot?
Bár természetesen a hagyományos kiskereskedőket nagyon érzékenyen érinti, érintheti az online kereskedelem térhódítása, azonban a legtöbbet a kiskereskedelmi ingatlanokat fejlesztő, tulajdonló cégek kockáztatják. A bevásárlóközpontok tulajdonosai sokkal kevésbé tudnak rugalmasak lenni, hiszen az ingatlanok átalakítása vagy átpozícionálása nagyon költséges és nehéz feladat.
A kiskereskedők már készen állnak A CBRE globális felmérése szerint az online vásárlás Észak- és Nyugat-Európában sokkal népszerűbb és elterjedtebb, mint Dél-Európában vagy Közép-Európában. Az európai átlag is viszonylag magas egyébként: a 16-65 év közötti európaiak 40 százaléka szokott online vásárolni és 47 százalékuk keresgél, nézeget termékeket az interneten. A felmérés szerint a nemzetközi kiskereskedők átlagosan arra számítanak, hogy a következő két évben a jelenlegi átlag 5 százalékról 10 százalékra emelkedik az online értékesítések aránya a teljes bevételeiken belül. A CBRE által megkérdezett kiskereskedők 63 százaléka számít arra, hogy a következő két éven belül teljesen integrált többcsatornás kiskereskedőkké válnak és 77 százalékuk indít okostelefonra optimalizált webshopot. Ami még ennél is árulkodóbb az az, hogy a kiskereskedők 85 százaléka mondta azt, hogy a jövőben teljesen ingyenesen fog házhoz szállítani az ügyfeleinek.
Történelmi akció készül: szupermodern F-35-ösökkel néz hamarosan farkasszemet Kína
Ennek Pekingben nagyon nem fognak örülni.
Kiderült: hatalmas bajban lenne Amerika, ha most robbanna ki háború
Nem véletlen a Pentagon döntése.
Támadásba lendülne az ukrán hadsereg, hatalmas katlan kezd kialakulni a Donbaszban – Ukrajnai háborús híreink szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül.
Kiszivárgott: Trump olyan dologgal fenyegette meg Putyint, amely még az orosz vezetőt is megijesztette
Egy másik hatalom is kapott az ijesztgetésből.
10 milliárd forint ingyenpénzt már kiosztott a kormány, jön még 95 milliárd
Nagy a túljelentkezés a programra.
Támad az UniCredit, már 20%-os szavazati jogot szerzett a rivális bankban
A németek nem fognak örülni.
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.