Ingatlan

Grandiózus építkezés zajlik a Millenárison

Portfolio
Március végéig elkészülnek a végleges kivitelezési tervek a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyéhez, amely Budapest II. kerületének közösségi, kulturális, tudományos és turisztikai központjában, a Millenáris parkban kap helyet - írja az MTI.
A munkaterületet január 18-án adták át, jelenleg a Millenáris Teátrum külső gépi és belső kézi bontása zajlik. A Nemzeti Táncszínház és közönsége 2018 tavaszán veheti birtokba a multifunkcionális épületet. A Millenáris Teátrum beruházásának összértéke 3,3 milliárd forint. Az új épületben egy nagyszínpad, valamint a kisebb társulatok és kísérletező műfajok bemutatását szolgáló kis kamaraterem is lesz.

Az építkezés egyébként a Millenáris B épületének közelében zajlik, ahol március 24-én megrendezésre kerül a Portfolio Lakás Konferencia 2017 nevű rendezvény is. A munkálatok azonban semmiben nem fogják akadályozni a nagyszabású rendezvény megtartását.

Grandiózus építkezés zajlik a Millenárison
Forrás: MTI / Máthé Zoltán

Lakás Konferencia 2017 A Portfolio által szervezett Lakás Konferencia 2017 egyik kiemelt témájaként a hazai lakáspiac és az új építésű lakóparkok előtt álló lehetőségekkel és kihívásokkal foglalkozunk, részletezve az árak, a támogatások, a hitelek, a műszaki fejlődés lehetőségeit és irányait, illetve a szektort komolyan érintő munkaerőpiaci kihívásokat. A Portfolio LAKÁS 2017 kiállítás és vásár kísérőrendezvénye március 24-én kerül megrendezésre.

Holdblog

Ember: küzdj....vagy lépj le!

\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?... The post Ember: k

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet