Több hónapot csúszik a budapesti luxusszálloda átadása
A Párisi Udvar Hotel megnyitását 2018 nyarára tervezték, azonban most olyan statikai problémák merültek fel az építkezés során, amelyek meghosszabbították a kivitelezésre szánt időt, így várhatóan 5 hónappal később, 2018 őszén nyithatja meg kapuit az ötcsillagos luxusszálloda.
Az Unbound collection másfél éve jött létre és a Hyatt részeként olyan márkát képvisel, amelyek a felsőkategóriás szállodák közül a különleges épületekben kerülnek kialakításra. Így lehet a korábbi Párisi udvar ikonikus épületéből a márka második európai szállodája.
Hermesz János az építkezés projektmenedzsere elmondta, hogy 1400 négyzetméternyi födémet kell kicserélni, amivel korábban nem számoltak, így nagyrészt ez okozza a csúszást. A többletköltség mintegy 700 millió forintot tesz ki, így a beruházás már meghaladta a 13 milliárd forintot.Az építkezés miatt eddig lezárt Petőfi Sándor utca december 23-tól újra járható lesz az autósforgalom és a tömegközlekedés számára. Az építési munkálatok folytatásához most azonban a Ferenciek teréből fognak egy részt lezárni.
-20171219.jpg)
Egyre többen fordulnak el a sötét flottától, ez máris brutális dráguláshoz vezetett
Ugranak a hajóbérleti díjak.
Rakétaeső zúdult Izraelre, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Nagy bejelentés az MBH-tól: 70%-ban kártalanítják a Google-csalások áldozatait
A lehetőséggel azok élhetnek, akik első alkalommal estek csalás áldozatául.
Nagyot akart Putyin, helyette méretes sallert kapott az orosz gazdaság
Már a moszkvai propaganda is nehezen magyarázza a bizonyítványt.
Vége az olcsó online rendelgetésnek az EU-ban, itt az újabb brüsszeli retorzió
Nagyon keményen lecsapnak a kínai filléres portálokra.
Nincs megállás, tovább zsákolja saját részvényeit a Magyar Telekom
Több, mint 100 ezer darabot vettek.
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....

Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.