Horrorsztorik a lakáspiacról - Ha nem figyelsz, te is pórul járhatsz!
Oszd meg te is a történetedet! A Portfolionál várjuk a különböző olvasói sztorikat, legyen az pozitív vagy negatív az új lakás vásárlással kapcsolatban. Van egy jó történeted? Elégedetten átvetted a lakásod, vagy éppen már azt is megbántad, hogy belefogtál a vásárlásba? Írj nekünk az ingatlancsapat@portfolio.hu címre.
Csúszások a végtelenségig?
Egyik olvasónk osztotta meg történetét új lakás vásárlásáról. Olyan lakást szeretett volna vásárolni, ahol nem kell 1 évet várni az átadásra, ezért már előrehaladott állapotban lévő projektben tervezett vásárolni 2016 végén. A projekt esetében, amit talált, a várható átadás 2017. július végére esett, így ez optimális megoldásnak tűnt. A beruházás egy kis ismeretlenebb fejlesztő projektje volt, ahol szakaszos fizetéssel lehetett a lakásokat megvásárolni, vagyis a munkálatok előre haladtával 80-90 százalékot kellett kifizetni a kulcsátadásig.A gondok 2017 augusztusában kezdődtek, a kivitelező vis majorról kezdett beszélni a januári rendkívüli hideg miatt leállt munkákra hivatkozva, illetve a közművek bekötéseinek csúszásával magyarázva a késedelmet. Ekkor a várható átadást szeptemberre ígérték. Aztán teltek a hetek, és ugyan a kazán és lift beüzemeléséről a kivitelező leveleket küldött, a végleges átadásról semmi érdemleges hír nem érkezett a vevőkhöz. A lakásokat "nagyjából" hiánytalanul műszakilag átadták, írta olvasónk, azonban olyan hír, hogy mikor jött ki a katasztrófavédelem, mikor történt az ÉTDR feltöltés, a földhivatali -önkormányzati visszacsatolás, a jogerős használatba vételi engedély, albetétesítés ... sajnos a mai napig nem kaptak semmi információt a fejlesztőtől.
A beruházó legutolsó levele szerint a hivatali visszajelzésre és szemrevételezésre várnak, a projekt tehát tovább csúszik. Olvasónk szintén megemlítette, hogy a projekt kapcsán egyértelműen látszik a munkaerőhiány hatása, a szerződés szerint ígért alapanyagok kispórolása és egyszerűsítése. A vevők egyre türelmetlenebbek, és általános a nyugtalanság, arra vonatkozóan, hogy mikor lesz végre az átadás, és vajon jár-e majd kötbér a számukra. Miközben fejlesztő vis maiorra, rajta kívül álló okokra, a hivatali engedélyek elhúzódására, az elvállalkozói felelősségre, a műszaki hibák javításának elhúzódására, illetve a hiánypótlásokra hivatkozik a csúszással kapcsolatban.

Nem árt ránézni az építkezésre
Budapesten található az a projekt, amely annak bizonyítéka, hogy valóban oda kell figyelni, és akár személyesen is fel kell keresni az építkezést, ha nem akarjuk, hogy becsapjanak minket. Itt is egy kisebb társasház építéséről van szó, ahol ebből kifolyólag a fizetési ütemezés készültségnek megfelelően történik, ahogy a korábban ismertetett első esetben is.Alapvetően minden projektnek rendelkeznie kell műszaki ellenőrrel, aki nem csak arra hivatott, hogy az építkezést felügyelje, de ő igazolja aláírásával is, hogy az adott építési fázis elkészült. Az említett projekt esetében a műszaki ellenőr által aláírt, szerkezetetkész állapotot igazoló papírral a fejlesztő be is jelentette a vevőknek, hogy várja az újabb vételárrészletet. Tette azonban mindezt úgy, hogy még egy laikus számára is egyértelmű volt, hogy az épület készültsége még messze áll a szerkezetkész állapottól, ami az építkezés felkeresése után derült csak ki a vásárlók számára.
Végül olvasónk fizetett, mivel bízik a projekt elkészültében, az építkezés ugyanis tényleg halad, de felmerül a kérdés, hogy más esetekben is akkor kerülhet egy szerkezetkész állapot igazolásra, mikor az építkezés még nem is tart abban a fázisban? Lehet, hogy az említett esetben valóban megbízható fejlesztőről van szó (ez majd utólag elválik), aki átmeneti likviditási gondját akarta csak megoldani, hogy az építkezés valóban minél gyorsabban menjen, de mi van, ha mégsem ez a helyzet?
Sok mindent ugyan laikusként nem tudunk ellenőrizni egy lakásépítésnél, de némi internetes keresés után, a legnagyobb átveréseket azért kiszűrhetjük. Csak olvassuk el figyelmesen az eredetileg vállalt műszaki leírást, és látogassunk ki az építkezésre, legalább mielőtt a vételárrészletet kifizetnénk.
Minden esetben körültekintően informálódni kell
Egy másik olvasónk számolt be a következő történetről. 2016-ban szerettek volna egy újépítésű lakást vásárolni a XVII. kerületben. Az ingatlan már szinte készen volt, már csak burkolni kellett volna. A személyes találkozón az ingatlanközvetítő mellett a tulajdonos is jelen volt, aki személyesen erősítette meg, hogy a lakás per és tehermentes. Szerencsére olvasónk körültekintő módon ügyvéddel nézette át a szerződést, illetve elmondta, hogy csak akkor veszi át az ingatlant, ha azt már társasházzá alakították, valamint használatba vételi engedéllyel rendelkezik. Végül a szerződésből kiderült, hogy a szomszéd pereli az ingatlant, és még a használatba vételi engedély megszerzése sem garantálható. Természetesen elállt vásárlási szándékától, így csak az idejét vesztette el, amit a történtekre áldozott, de senki nem garantálja, hogy utána nem jött egy nem olyan megfontolt vevő, és bukott milliókat.A szerződést át kell nézni!
Egy másik esetben a közműdíjak külön megfizetésével kellett szembesülnie a vásárlóknak, mint kiderült, a lakás vételára ugyanis ezeket nem tartalmazta. A vevők így több száz ezer forint vételáron felüli befizetésére kényszerültek.Szintén egy fővárosi projektben a vásárlók számára felajánlották, hogy vihetnek saját burkolót a lakásukhoz az építkezés gyorsítása érdekében, a fejlesztő pedig kifizeti a saját embereinek egyébként fizetett díjat a részükre. Csakhogy olyan áron ma szinte alig lehet burkolót találni. A vevők közül többen éltek lehetőséggel, csak készüljön már a lakás, ami ez esetben is komoly csúszásban van, amire átadják ez közelíti vagy el is érheti az egy évet.
A szerződések egyik legsarkalatosabb pontja a vis maior kérdése. 2017-ben például valóban volt 2 hét mikor a hőmérő higanyszála nagyon alacsonyra kúszott csak fel, de azért néhány hét hideggel indokolni fél-egy év csúszásokat elég hihetetlennek tűnik. Újabban a szemfüles fejlesztők pedig már a munkaerőhiányt is beleveszik vis majorként a szerződésbe, vagy esetleg az alvállalkozókra hárítanak minden felelősséget. Így lényegében támadhatatlan lesz a cég, és nagyon-nagy csúszásokat is megúszhat kötbér nélkül.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Rejtélyes támadók gépfegyverekkel és aknavetőkkel rohantak le egy hajót
Egy teherhajó volt a célpont a Vörös-tengeren.
Vízhiány Magyarországon: van, ahol hamarosan vízkorlátozás jöhet
Locsolási tilalmat is bevezettek már.
Megtámadta Moszkvát Ukrajna, megállapodott Trump és Zelenszkij - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Az oroszok és nagy szövetségeseik kemény beszóltak a nyugati világ hatalmainak
Elítélték az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásait.
Tízezreket evakuáltak, több település lángba borult pár nap alatt az európai nagyhatalomnál
Az utóbbi tíz napban 761 erdőtüzet regisztráltak.
Akkora a hőség, hogy a szomszédban megbénult a kamionforgalom, kiadták a vörös riadót
A vasúti közlekedést is korlátozták biztonsági okokból.
Példátlan toborzásba kezdett amerika nagy szövetségese, 54 ezer főt szólítanak fegyverbe
Több száz börtönhely áll rendelkezésre a szolgálatmegtagadók számára.
Robbanószerkezet lépett működésbe az orosz árnyékflotta tankerhajóján, amely 1 millió hordó olajat szállított
Az olajszállító gépházában történt merénylet.
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Magyar céget venni nem kell félnetek jó lesz
A magyarországi székhelyű gazdasági társaságok tulajdonosai számára az exit lehetősége gyakran egy külföldi befektetőnek történő cégeladás formájában testesült meg. A Magyar Állam azo
VIDEÓ! Miből látszik, hogy egy privát bankár profi a szakmájában?
Tegyük fel, hogy most ülsz le először tárgyalni a privát bankároddal. Befektetőként ilyenkor az a legfontosabb kérdés, hogy vajon rendelkezik-e azokkal a szakmai kompetenciákkal, amik szüksé
Az elektronikai hulladék globális problémája
Az elektronikai hulladék világszerte az egyik leggyorsabban növekvő hulladéktípus. 2022-ben 62 millió tonna e-hulladék keletkezett globálisan, és becslések szerint 2030-r
CSOK átvitele másik ingatlanra 2025-ben - Mit tehetsz eladáskor?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! CSOK átvitele másik ingatlanra 2025-ben - Mit tehetsz eladáskor? CSOK átvitele másik ingatlanra - így kerüld el a visszafizetést A Családi Otthonterem
Nem TBSZ brókerek Magyarországon
Már több mint 3 éve írtam a TBSZ-t ajánló brókerekről, amelyeket érdemes használni. Időközben sajnos a TBSZ adózása megváltozott, ezért arra gondoltam, hogy megnézem, van-e érdemes nem TB
Innovációtól az energiáig - 2025-ös vállalati pályázatok útikalauza
Az energetikai fenntarthatóság és az innováció kéz a kézben járnak a hazai pályázati palettán - ez az összefoglaló a cégek számára a releváns és legfontosabb programokat mutatja be.

Mobilról igényelhető hitelkártyát kínál a Gránit Bank (x)

- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
- Nagy megszorításról döntött a magyar kormány
- Figyelem, napelemesek: holnap jön az új adatszolgáltatási kötelezettség
A nyugat-nílusi láz csak a kezdet, újabb egzotikus betegségek jöhetnek
Az invazív szúnyogfajok megjelenésével új kórokozók is felbukkanhatnak.
Lépett a kormány: elég segítség ez a legnagyobb veszéllyel küzdő gazdáknak?
10 milliárd forintos támogatással mentenék meg a nyarat.
Az energiatárolás nem csupán egy termék, hanem komplex szolgáltatás
Így termelj, tárolj és válj le a hálózatról egyszer és mindenkorra!
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.