Folytatódnak a horrorsztorik! - 5 millióval többet követelnek egy vásárlón
Foglalót csak akkor fizessünk, ha valóban megbízunk a fejlesztőben!
Az új lakások vásárlását illetően már többször felhívtuk a figyelmet arra, hogy nagyon-nagyon oda kell figyelni arra, milyen szerződést írunk alá végül a vállalkozóval. Bár van példa arra, hogy még az ügyvéd által átnézett szerződés sem véd meg minket teljesen a nem tisztességes fejlesztővel szemben, abban azonban biztosak lehetünk, hogy egy rossz szerződés végképp nem. Trükköző beruházó pedig sajnos bőven akad. Egy olvasónk számolt be éppen arról, hogy milyen furcsa szerződést kíván velük aláíratni a fejlesztő, akitől egy ikerház felét szeretnék megvásárolni Budafokon.Olvasónk elmondása alapján, már a szándéknyilatkozat megkötésénél 4 millió forintos foglalót kér tőlük a vállalkozó, pedig ebben a ház pontos műszaki paraméterei nem is szerepelnek, azokról még alaposan egyeztetniük kell. A szándéknyilatkozatban szintén szerepel, hogy bizonyos határidőig alá kell írnia a vevőjelölteknek az előszerződést, különben elveszítik a már kifizetett foglalót. Vagyis 4 millió forintot kellene kifizetni egy még jelenleg gyenge műszaki tartalom alapján, amely pénz vissza sem jár, ha nem sikerül megegyezni a paraméterekről. Szintén fokozta olvasónk aggodalmát, hogy néhány nap alatt már árat is emelt a vállalkozó, olvasónk véleménye szerint a komoly érdeklődésüket látva.
Történetnek tehát még nincs vége, és olvasónkat nem érte még kár. Az eddigi rémtörténet ismeretében azonban az eddigiek erősen kérdésessé teszik a vállalkozó megbízhatóságát.
Mennyibe is kerül az új lakás?
Az emelkedő újlakás-árakkal már többször foglalkoztunk, a jelenlegi átlagárakkal számolva Budapesten egy 60 négyzetméteres lakást több mint 40 millió forintért lehet megvásárolni a Budapesti Lakáspiaci Riport számai alapján. Erre jön még rá a vásárlás költségei között az ügyvédi díj, illetve a berendezés. Itt azonban még nem érnek véget a költségek, sok projektben nem tartozék a redőny, szúnyogháló vagy a klíma. Ezek mind súlyos pénzekbe kerülnek. Ráadásul sok esetben az ár a legolcsóbb burkolatokat tartalmazza, amelyektől sokan szeretnének eltérni, ha már egyébként is több 10 millió forintot adnak ki az adott lakásért. Ez sem olyan egyszerű azonban mint gondoljuk, mivel egyes fejlesztők ezen a tételen igyekeznek behozni a máshol alulbecsült költségeiket.Oszd meg te is a történetedet! A Portfolionál várjuk a különböző olvasói sztorikat, legyen az pozitív vagy negatív az új lakás vásárlással kapcsolatban. Van egy jó történeted? Elégedetten átvetted a lakásod, vagy éppen már azt is megbántad, hogy belefogtál a vásárlásba? Írj nekünk az ingatlancsapat@portfolio.hu címre.
Szintén egy olvasónk számolt be a következő történetről, egy nagyobb, ismert fejlesztő kapcsán.Az előszerződés megkötésekor még minden rendben ment, bizonyos módosításokat kérhettek a vevők, egyes tételekre azonban csak szóbeli ígéretet kapták, mondván azt nem lehet a szerződésbe beleírni. Intő jel lehetett volna az előbbi mellett, hogy a vevőnek a fejlesztő nem volt hajlandó a lakás műszaki terveit (építészet, gépészet, villamosság) átadni és azt a szerződéshez csatolni. A szerződés melléklete mindössze egy alaprajz volt, egy 2 oldalas elnagyolt műszaki leírás, és egy kép a lakás jövőbeli kinézetéről.
Olvasónk minimális változtatásokat szeretett volna a lakáson (kapcsolók, mosógépkiállás), falakat nem mozgatott, illetve az erkélyajtót tolóajtóra szerette volna cserélni. Ezekre a módosításokra kaptak egy több száz ezer forintos tervezői díjajánlatot, maga az ajtó pedig (2,9m) 1 millió forintért került volna beszerelésre az eredeti árban szereplő ajtó árának levonása után. A majdnem 2 millió forintos módosítást végül nem fogadták el, a lakás átvételét követően ezért ismét embereket fogadnak a kapcsolók átrakása miatt.
-20180412.jpg)
Egy vevőtársuk is pórul járt ugyanebben a projektben. A lakásuk ugyanis 10 négyzetméterrel nagyobb lett végül, mint amire eredetileg szerződtek, ami csak a burkolatválasztáskor megkapott számláról derült ki. Ezért tőlük 5 millió forintnyi különbözet megfizetését követeli a fejlesztő. A dolog pikantériája, hogy a vevők meg sem vették volna az adott lakást, ha tudják, hogy ilyen nagy.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kimondták a tudósok: tíz nap alatt 2300 emberéletet követelt az Európára lecsapó extrém hőhullám
A klímaváltozás sokkal veszélyesebbé tette a helyzetet.
Újra mennek amerikai fegyverek Ukrajnába, támadás érte Kijevet – Háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Leminősítette a Wizz Airt a Fitch Ratings
Gyengébb lett a cég teljesítménye, mint a hitelminősítő várta.
Ilyen még nem volt: új szövetség született Európa két atomhatalma között
Macron és Starmer írták alá a deklarációt.
Itt a fordulat: ismét mennek Ukrajnába a kulcsfontosságú amerikai fegyverszállítmányok
Egyelőre tüzérségi lövedékek és GMLRS-rakéták.
Egyre nagyobb bajban Magyarország: idén is keresztet vethetünk a nagy célra?
Ezt pedig akár a piac is megbüntetheti.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi évek egyik legszélesebb körben elérhető felújítási pályázata mégis eg
GINOP Plusz-1.2.4-25: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz


- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Egyre magasabbak az árak Magyarországon - Mégis, mi történik?
Friss adatok érkeztek.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.