Pokorni: Ahová Tarlós lába ér, ott éppen fákat vágnak ki a tudta nélkül


"A Déli pályaudvar a vasút kiemelt főpályaudvara Budapesten, a legjobb megoldást ezért kellő vizsgálatok és sok párbeszéd után kell megtalálni" - emelte ki beszédében Fürjes Balázs államtitkár. A kormány a várossal, a kerületekkel együttműködve fogja elkészíteni Budapest tízéves stratégiai fejlesztési tervét, amelynek előkészítéseként az idén ősszel elindítják a Budapest-párbeszéd folyamatot.
A kormány részéről tett kooperációs üzenetet jól fogadta többek között Pokorni Zoltán is, a XII. polgármestere, aki beszéde végén utalt is rá, hogy örül annak, hogy a kommunikáció és az együttműködés a vezérelv. Ám nem volt minden tekintetben visszafogott.
A Főpolgármester és a kerületi polgármesterek közötti viszonyt jól ismerőknek talán nem volt meglepetés, de Pokorni igen erős kijelentéseket tett Tarlós István jogköreire vonatkozóan. Elmondása szerint Tarlós ugyan két lábbal áll Budapesten, de maximum a Margitszigeten, ahol tényleges jogkörei vannak, ott viszont épp fákat vágnak ki a tudta nélkül. (A fakivágásokkal kapcsolatban Tarlósnak is határozott véleménye van, amit az Indexnek adott interjúban fejtett ki bővebben. A lényege, hogy kvázi megfenyegette a Tenisz Szövetség elnökét az ügy miatt, és jogi következmények is lesznek.) Továbbá jelezte, hogy kerületi polgármester társaival együtt ők nem "kiskirályok", ahogyan azt mostanában egyre többet hallja bizonyos helyeken, hanem jó gazdák. Vagyis Pokorninak sikerült egy elég fájó ponton odaszúrnia Tarlósnak, amire nyilván a saját szempontjai szerint oka volt egy nyilvánosan zajló, a Déli ügyében megrendezett szakmai eseményen.
De a politikai adok-kapok mellett valóban rengeteg szó esett a Déli pályaudvar felújításáról, átalakításáról, átszervezéséről, fejlesztéséről. Két fontos kérdéskört kell körbejárni a végleges döntés előtt. Az egyik magának a közlekedési szerepnek a kérdése, mi maradjon meg, mennyi maradjon meg a Déli jelenlegi tömegközlekedési funkciójából, a másik pedig a már most is meglévő klasszikus rozsdaövezeti területek hasznosításának lehetőségei, illetve az esetleges forgalom és sínpár csökkentések után felszabaduló területek hasznosítása. Látva és hallva a rengeteg szereplőt és szempontot és ismerve a terület komplexitását, vélhetően nem lesz egyszerű mindenki számára elfogadható végleges koncepciót alkotni. Ami biztos, az érintett kerületek és lakói nem akarnak plázát!Legfontosabb megállapítások, ötletek
- A vasúti funkciónak bizonyos mértékben meg kell maradnia
- Az egyéb fejlesztéseket kiszolgáló (pl. iroda, vagy lakóház) kiskereskedelmet meghaladó üzletekre nincs szükség
- Sok parkolót szeretne a XII. kerület
- Népszerű, fiatalodó, családbarát környék, ezért az ő igényeiket érdemes előtérbe helyezni
- A több zöldterület jelentős értéknövekedést generálna
- Közvetlen összekötés a Nyugati pályaudvarral a föld alatt (!)
- Előrehaladott tervek vannak a Testnevelési Egyetem részéről bővítésre (jégcsarnok, diákapartmanok)

Ez most nagyon összejött: magasan verte a várakozásokat a Mol
Nagyon erős számokat közölt az olajcég.
Pápaválasztás 2025: észak-amerikai pápát választottak – Percről percre híreink a Vatikánból
Cikkünk folyamatosan frissül.
Pápaválasztás 2025: Orbán Viktor is reagált az új pápa megválasztására
A köztársasági elnök is üdvözölte az egyházfőt.
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.


- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.