Fillérekért árvereznek a XIII. kerületben - 8,2 milliótól indulnak a lakások
Az önkormányzat a lakások és helyiségek per-, teher-, és igénymentességéért szavatosságot vállal, ugyanakkor a honlapon arra is felhívják a figyelmet, hogy az ingatlanok felújításra szorulnak, legtöbbjük hiányos közműellátással rendelkezik. Az eladó lakások között nemcsak XIII. kerületiek szerepelnek, licitálhatnak az érdeklődők egy XI. kerületi 65 négyzetéteres ingatlanra, valamint egy csanádapácai házra is. A lakások mellett 13 helyiségre is lehet licitálni, ezek többnyire udvari, vagy utcai lejáratú pincék.
Mire számítsunk az árverésen?
Az árverés szabályzata alapján a licitálóknak kötelességük befizetni minden ingatlan árának a 10 százalékát az árverésen, amit azonban visszautalnak a részükre, ha nem volt vásárlás. A legolcsóbb lakásnak minősített budapesti ingatlan ebben a listában 8,2 millió forintról indul, így 820 ezer forint nélkül nem érdemes útnak indulni (kivéve ha valakit a csanádapácai ház érdekel, vagy ha a 16 négyzetméteres szükséglakásokat nézegeti, ezeknél ugyanis a kikiáltási ár is jóval alacsonyabb). Az árverésen való részvétel regisztrációs díjhoz kötött, a regisztráció díja 2000 forint, amelyet a részvétel feltételeként egyszeri alkalommal, a helyszínen kell megváltani. Az önkormányzat honlapján egy 2016-os részvételi szabályzat alapján a nyertes licitálónak 10 munkanap áll a rendelkezésére, hogy kifizesse a vételárat, amennyiben ezt nem teszi meg az előre befizetett licitdíjat nem kapja vissza és a második legnagyobb ajánlattevő kap lehetőséget. A licitlépcsőt a tárgyalásvezető határozza meg, a 3 évvel korábbi szabályzatban ennek a minimális értéke 10 ezer forint volt.Lássuk a lakáslistát!
A budapesti lakások 8,2 millió forintról indulnak, a szükséglakásoké 5,6 milliótól, míg a Békés megyei ház kikiáltási ára 3,15 millió forint. Többnyire 20-30 négyzetméteres lakásokat kínál az önkormányzat, de van a listában néhány 2-3 szobás ingatlan is, igaz ugyanakkor, hogy ezeknek az ára is jóval magasabb. A további információkról a Közszolgáltató honlapján lehet olvasni.

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Repteret kellett lezárni Európában: egyre-másra okoznak káoszt az elképesztő légi incidensek
A balti állam szerint egyértelmű, ki a tettes.
Elárulta Donald Trump: ekkor fog találkozni Vlagyimir Putyinnal a békecsúcs keretében
Egy dolog kell hozzá.
Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az ellenzék – Baloldali, pacifista elnököt választott Európa gazdasági motorja
Azt ígéri, a béke hangja lesz.
Az asztalra csapott a világ egyik legnagyobb országának vezetője: nem működik az ENSZ
Azt is elárulta, ezt miből szűrte le.
Küszöbön a nyílt háború – Súlyos fenyegetést küldött az atomhatalom
Fennáll az esélye, már ha nem jutnak dűlőre.
"Nem végeztem" – Hiába a vereség, nem adja fel Trump korábbi ellenfele, ismét indulhat a Fehér Házért
Szerinte az elnök valódi zsarnokként viselkedik.
Elüldözték a fiatal tüntetők a 30 milliós ország első emberét, most még az állampolgárságától is megfosztották
Bár eddig is ismert volt az indok.
Magyar vállalkozás: viharban, jó irányba
Habár a vállalkozások számára komoly csapások sorát hozta a COVID-dal megnyíló bizonytalanság kora, a magyar gazdaságot azonban nem meggyengítik, hanem termelékenysége és minősége javítá
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

