Pár év alatt a semmiből épült fel - Exkluzív képeken Afrika legnagyobb kikötője
A kezdetek
Nagyjából másfél évtizeddel ezelőtt, 2003-ban merült fel először a marokkói Tanger városában egy nemzetközi kereskedelmi kikötő építésének az ötlete. Az ötletet tervek, majd építkezés követte, így készült el 2007-re a Tanger Med kikötő, melynek akkori kapacitása 3,5 millió konténer volt évente. A nemzetközi kereskedelem bővülésének köszönhetően 11 évvel később azonban ez már kevésnek bizonyult, 2018-ban a konténerek száma alapján a Tanger Med hivatalosan is Afrika legforgalmasabb kikötőjévé vált, megelőzve az egyiptomi Port Said és a dél-afrikai Durban kikötőjének forgalmát. Így született meg a döntés a Tanger Med bővítéséről, melynek során további 6 millió konténerrel, 9 millió fölé nőtt az évente kezelhető konténerek száma. Tavaly egyébként 3,4 millió konténer haladt itt át, a 9 milliós számot a tervek szerint 2025-2028 között érhetik majd el. A kikötő vezetősége a számokat illetően optimista, véleményük szerint akár 17-18 millió konténerig lehetne bővíteni a mostani kapacitást.A kikötők konténerkapacitását az úgynevezett TEU egyenértékben mérik, ami a "Twenty-foot equivalent unit" rövidítése. Ez egy 20 láb (6,1 méter) hosszú általános, hajóval, vonattal és kamionnal is szállítható konténert jelent. Összehasonlításként jelenleg a világ legforgalmasabb kikötője Sanghajban található, ott 2017-ben 40 millió TEU konténer fordult meg.

Tanger Med II projekt
A Tanger Med II egy olyan, három részből álló fejlesztés, melynek része:- a kikötő bővítése,
- a mellette álló ipari és logisztikai létesítmények fejlesztése,
- a kikötőből induló közlekedési útvonalak kiépítése
A Marokkói Királyság által elindított 88 milliárd dirham-os (8 milliárd euró / 2600 milliárd forint) beruházás PPP konstrukcióban valósult meg, a kimondottan erre a célra létrehozott TMSA (Tanger Med Special Agency) irányítása mellett. A teljes költségvetésből 53 milliárd dirham magánbefektetőktől érkezett, míg a maradékot az állam - részben hitelből, például EIB (Európai Beruházási Bank) - finanszírozta.
A fejlesztés során a kikötő alapterülete 10 négyzetkilométerre, a mellette lévő ipari terület mérete pedig 50 négyzetkilométerre nőtt, 70 ezer új munkahelyet teremtve ezzel a közel másfél millió lakosú Tanger számára, ami egyébként 40 kilométerre található.
Mit és hogyan szállítanak?
Az itt szállított konténerek 90 százalékának nem Marokkó a célállomása, vagyis úgynevezett "transshipment" (átrakodott) konténer, míg a szállított mennyiség 10 százaléka köthető az ország export-importjához. A kikötő 77 országgal áll kapcsolatban és több mint 150 világcég szállít innen termékeket, többek között a Renault-Nissan, a PSA, a Bosch, a Decathlon, az Adidas vagy a Huawei. A konténereken túl tehát járművek is indulnak innen, évente nagyjából 1 millió járművet exportálnak olyan hajókon, amelyekbe egyszerre 7000 autó fér be.A magas fokú automatizáltság mellett a konténerek hajókba történő ki- és berakodását emberek irányítják, akik egy központi toronyban monitorok előtt ülve, a videojátékokhoz hasonlóan, két joystick segítségével illesztik a megfelelő helyre az egyes konténereket.

Tanger kikötőjében a kész termékeken kívül a kuwaiti székhelyű IPG (Independent Petroleum Group) termékei is áthaladnak, amit az összesen 500 ezer köbméter kapacitású olaj és gáztározók tesznek lehetővé. A kikötő középső része pedig az évente itt megforduló 2,8 millió utast fogadja, a kapacitást azonban még itt is lehetne növelni, ugyanis akár 7 millió utast is ki tudna szolgálni a jelenlegi méret.
A kikötőből szállított konténereknek a 95 százalékát egyelőre közúton szállítják, de a cél az, hogy 2025-re a vasúti szállítás aránya 15-20 százalékra emelkedjen, amihez jelentős vasútfejlesztési tervei vannak az országnak. Hogy ezek nem csak szavak, arra bizonyítékként szolgál a Franciaországgal együttműködve megépített és tavaly átadott Al-Boraq nevet viselő gyorsvasút, ami Tanger és Kenitra között 320 km/h, Kenitra és Casablanca között 160 km/h sebességgel szállítja az utasokat.
Új kereskedelmi központ
A 36 milliós népességű Marokkó tehát kitűzte a célt, mégpedig azt, hogy a most zajló és a következő években elinduló fejlesztései által néhány éven belül a kontinens, sőt a Földközi-tenger kereskedelemi kapujává váljon. Az év eleje óta működő, de hivatalosan július 5-én átadott marokkói Tanger Med II kikötő is ezt a célt szolgálja. A kikötő vezetősége úgy véli, hogy az áruforgalom növekedése további fejlesztéseket generál, ami az ország gazdaságát erősíti.És hogy miért is érdekes mindez? Főként azért, mert a Gibraltári-szoros a világ második legforgalmasabb kereskedelmi útvonala, a Tanger Med kikötő pedig éppen ennek a déli részén épült, ami Spanyolországtól mindössze 14 kilométerre van. Emellett Afrika és Európa között egyre szorosabb a gazdasági együttműködés, az ott előállított termékek szállításához pedig elengedhetetlen egy ilyen méretű kikötő. Azt, hogy Tangernek valóban sikerül-e a 2025-re tervezett kapacitásokat elérnie egyelőre nem tudjuk, de sokat elmond az, hogy 20 éve még semmi nem volt azon a helyen, ahol ma Afrika legforgalmasabb kikötője és a hozzá tartozó ipari létesítmények üzemelnek. Marokkó esetében ráadásul a Földközi-tenger mellett, az Atlanti-óceán felőli nyitottság is hozzájárul ahhoz, hogy valóban a térség kereskedelmi központjává váljon.
Megszólalt Zelenszkij: vészhelyzet van, kritikus a helyzet Ukrajna legnagyobb atomerőművében
Az ukrán elnök szerint sosem volt még ilyen súlyos a helyzet.
Elárulta Magyarország szomszédja: Ukrajnával közösen kezdenének dróngyártásba
Az EU és a NATO is használatba venné az eszközöket.
Közel 50 év működés után ma véglegesen leállítanak egy atomreaktort Belgiumban
Ez már a negyedik az országban.
Országos sztrájk lép életbe: minden induló járatot törölnek egy nyugat európai repülőtéren
Egy napig tart a leállás.
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: változékony napok állnak előttünk
Anticiklon alakítja a régió időjárását.
Trump szerint ma valószínűleg leáll az amerikai kormányzat, keményen megfenyegette a demokratákat
Visszafordíthatatlan lépésekről beszélt az elnök.
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs


Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
Nagy ütést vinne be az oroszoknak von der Leyen: a magyar gazdaság is megérezheti?
Bekeményít az EU elnöke?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.