
Több mint 900 kiállító vett részt a 2024-es amszterdami Interclean Forumon, ahova a Portfolio is meghívást kapott. A rendezvényen, ahol minden a takarításról és a higiéniáról szólt, mintegy 120 ország kiállítói voltak jelen, akik között a magyar B+N Referencia Zrt. kutatás-fejlesztési részlege saját fejlesztésű takarítórobotjával képviseltette magát.
A négynapos rendezvény keretében került sor a Healthcare Cleaning Forum konferenciára, ami célzottan az egészségügyi intézményekre fókuszálva mutatta be a takarítással és fertőtlenítéssel kapcsolatos legfontosabb irányokat. Bár elsőre evidensnek tűnik az egészségügyi intézmények fertőtlenítésének fontossága, a tapasztalatok azt mutatják, hogy világszerte számos intézményben a költségcsökkentés áldozata lesz az épületüzemeltetés ezen területe, ami súlyos következményekkel jár.
Életeket menthet a fertőtlenítés
Egy több mint 30, különböző fejlettségű országban készített felmérés szerint minden 15. páciens kap valamilyen fertőzést a kórházi tartózkodása során, amit a kéz és a környezet megfelelő higiéniája és folyamatos monitoring által meg lehetne előzni. Sajnálatos, hogy a takarítás meglehetősen kevés figyelmet és erőforrást kap a kórházi kérdések között, de az ágazat egészéről is kevés az információ, nincsenek egységes nemzetközi útmutatók és az ezekkel foglalkozó tanulmány is kevés, így nehéz meghatározni, hogy a nem megfelelő takarítás valójában mekkora problémát jelent globálisan. Jó hír viszont, hogy a terület nagyon gyorsan növekszik, egyre több cikk és esemény foglalkozik a kérdéssel, aminek főként a Covid adott lökést – mondta el előadásában Alexandra Peters, a Genfi Egyetem, Globális Egészségügyi Intézményének kutatási vezetője.
Didier Pittet, a Genfi Egyetem Orvosi Karának professzora hozzátette, hogy a fertőzések megelőzésében és megállításában a kezek fertőtlenítése jó kiindulópont, de ugyanezt a fertőtlenítést a környezettel is el kell végezni. Az egészségügyi higiénia komplex, az emberi faktor, az elérhető technológiák és az empirikus kutatások egyaránt meghatározzák a hatékonyságot. A betegek biztonsága érdekében az állami és a magánegészségügyi szektor elkülönülését meg kell törni, mindkét területen biztosítva a higiéniához való hozzáférés lehetőségét, miközben fontos a tudomány és az iparág találkozásának erősítése, szisztematikusan visszajelzést adva egymásnak.
Ha az átlagembert megkérdezzük, mindenki tudja, hogy a higiénia rendkívül fontos, de a kórházak számára mégsem mindig ez az elsődleges prioritás, amiben a kevés elérhető tanulmány mellett a költségek is szerepet játszanak. A kórházak számára ugyanis mindig a költséghatékonyság az elsődleges szempont – tette hozzá a szakember.
A számokat ismertetve Edmée Bowles, járványmegelőzést kutató holland klinikai mikrobiológus rávilágított, hogy
Európában évente 4,1 millió fertőzésért és 90 ezer halálesetért felelősek a nem megfelelően fertőtlenített egészségügyi intézmények.
A probléma feltárásában nagyon fontos a mikroorganizmusok antibiotikumokkal szembeni ellenállásának vizsgálata. Van olyan mikroorganizmus, ami akár 600 napig is életben lehet, és ez ellen az egyetlen fegyver a fertőtlenítés.
Ennek ismertebb módjai a hidrogén-peroxidos (H2O2), az ózonos (O3), valamint az UV fertőtlenítés. Ez utóbbi előnyösebb abból a szempontból, hogy vegyszermentes és gyors, miután az adott helyiségben nincs szükség hosszas előkészítésre, és a szoba a fertőtlenítés után azonnal használható. Nem véletlenül döntött emellett a B+N sem, amikor elindította saját, önjáró UV-fertőtlenítő berendezésének a kifejlesztését.
A módszernek azonban van egy hátránya is, ami az UV-C sugárzással való fertőtlenítés adottságaiból fakad: a távolság és a szög miatt árnyékolt területeken romlik a hatékonyság, így azokat utólag manuálisan is meg kell tisztítani. A B+N kutatás-fejlesztési részlegének új robotja erre azt a megoldást adta, hogy a robot nem egy, hanem több pontról sugározza be a területet, ezzel csökkentve a takart felületek számát. A berendezés a fertőtlenítés során felvett 3D modellen kiszámolja a megvalósult dózist, azaz a sugárzás mértékét, amiről vizuális visszajelzést ad a kezelőnek, illetve az érintett szakembereknek, így a fertőtlenítés minősége ellenőrizhető, az esetleg szükséges kiegészítő kézi fertőtlenítés könnyen meghatározható.
Andreas Voss, a Groningeni Egyetem Orvosi Központjának professzora is felhívta a figyelmet, hogy a tisztaság nemcsak látszat, hanem a páciensek biztonsága múlik rajta. Minél több a mikroorganizmus a környezetben, annál több a fertőzés és annál több a haláleset. A tisztítás minősége a takarítótól, a módszertől és a takarítószer típusától is függ.
Gyakoriak a kórházi hiányosságok
A már említett 30 országban elkészített felmérés szerint
a vizsgált kórházak 4 százalékában nem volt megfelelő a felmosó, 12 százalékában nem volt veszélyeshulladék-elkülönítés, 22 százalékában a kórház területén nyitott szemétlerakók voltak,
és közel 50 százalékában nem volt menedzsere a takarítószemélyzetnek. Sok helyen pedig hiányzott a kommunikáció a különböző területek között. Hiába állnak tehát rendelkezésre a legfejlettebb technológiák és megoldások, a folyamat végén a rossz eredmény mindig az emberi tényezőre vezethető vissza.
Komplexebb folyamat a takarítás, mint gondolnánk
Brett Mitchell, a járványmegelőzés és -kezelés ausztrál klinikai kutatási szakértője is megerősítette, hogy a takarítás egy összetett folyamat, melyben az emberi viselkedés, a tanulmányok, a takarítás szerepei és felelőssége is előkerül. A végső eredményhez az előkészítés, a termék, a technika, az oktatás, a visszajelzés és a takarítócsapaton belüli, a nővérekkel történő, és az egész szervezettel való kommunikáció is hozzájárul. A hatékonysághoz tervet kell készíteni arról, ki, hogyan, hol, mikor és mit végezzen el. A gyakorlati tudnivalók része az ütemezés és a takarítás gyakorisága.
meg kell tanulni, és el kell fogadni, hogy a takarítás egy szakma, ami anyagi elismerést érdemel.
Sajnos azonban az intézmények leggyakrabban a takarítási szolgáltatás díját vágják le, ha spórolniuk kell.
Vannak még kihívások
A takarítás során kihívást jelent, hogy ki, mit végezzen el. Fontos a megfelelő betanítás, a takarításra fordítható anyagi lehetőségek, a minőségellenőrzés (a látható tisztaság már nem elegendő) és az alkalmazott technológia.
A megfelelő hatékonyság eléréséhez a takarítóknak, az FM csapatnak, a nővéreknek, az orvosoknak mind egy csapatként kell gondolkodniuk.
Martin Kiernan, a Nyugat-Londoni Egyetem kutatási központjának professzora szerint a takarításra fordított idő és a végső eredmény jellemzően nincs arányban egymással. Probléma, hogy a gyakran megérintett felületeket elfelejtik takarítani és az sem konzisztens, hogy honnan indul és milyen sorrendben halad a takarító. A takarítás hatékonysága a kórházi berendezések tervezésekor sem kerül jellemzően előtérbe, a régi kórházi ágyakat például sokkal egyszerűbb volt tisztítani, mint a mai összetett funkciókkal rendelkezőket. Mérlegelni kell, melyik takarítási módszer a legjobb a sebesség és a hatékonyság szempontjából. A kórházi fertőzések terjedéséért 30%-ban a kezek, 20%-ban a gyakran megérintett felületek felelősek, amiket például a betegektől kezdve a nővéreken, a látogatókon, a karbantartókon, a személyzeten és az orvosokon át mindenki megérint. Ilyenek például a kilincsek, az asztalok és a függönyök.
A folyamat során azonban az emberi tényezőre is kiemelten fontos odafigyelni. A munkavállalói képességek és a lehetőségek meghatározzák a motivációt, ami hatással van a végeredményre, így fontos a szakmai és anyagi elismerés, és a megfelelő visszajelzés. Vonjuk be a folyamatba a takarítót, hogy megértse, miért fontos az ő munkája, ehhez megfelelő tréning, oktatás, képzés és a munka anyagi és szóbeli elismerése szükséges. Mindez növeli a takarítás minőségét és csökkenti a fertőzések terjedését – emelte ki.
Fenntarthatóság a takarításban
Clare Nash, brit egészségügyi termékszakértő elmondta, hogy
ha az egészségügy egy ország lenne, az lenne a világ 5. legnagyobb karbonkibocsátója.
Amikor az alkalmazott takarítószerről és megoldásról gondolkodunk, fontos, hogy a klímaváltozás is jusson eszünkbe. A beszállítói láncban az alapanyagok előállítása 70%-ban nem elfogadható munkakörülmények között dolgozóktól származik, de a fenntartható fejlődéshez szükséges tényezők között is megjelenik a kérdés, például az egészség és jóllét, a felelős fogyasztás és termelés, valamint a tiszta víz és szennyvízkezelés által. A 118 földi elem 40 százaléka súlyosan veszélyeztetett.
A takarítás környezeti lábnyomának csökkentésében a kulcsszó a körforgásos gazdaság és az újrahasznosítás, a termékek életciklusának megismerése. A legnagyobb környezeti lábnyoma az alapanyag bányászatának van, ezt követi a használat, a gyártás, a végső elhelyezés és a szállítás.

A mesterséges intelligencia lehetőségei
Végül meg kell említeni a legújabb technológiát, ami mára a takarítás iparágát is átszövi. A mesterséges intelligencia alkalmazása napjainkban számos iparágban megfigyelhető, így nem meglepő, hogy a takarítóipar is egyre inkább az autonóm gépek felé fordul.
A mesterséges intelligencia és a robotika alkalmazása forradalmasítja a takarítóipart,
lehetővé téve az autonóm gépek bevetését alapvető takarítási feladatokra, amelyekkel növelhető a hatékonyság, csökkenthetők a költségek és javítható az általános tisztaság színvonala. Ezek az eszközök hozzájárulnak ahhoz, hogy a takarítószemélyzet a részletesebb és specifikusabb feladatokra összpontosíthasson.
Az AI-alapú gépek érzékelőket és gépi tanulási algoritmusokat használnak a térbeli navigálásához és a takarítási feladatok végrehajtásához. Ezek az eszközök képesek akadályokat észlelni és elkerülni, valamint információkat gyűjteni a tisztítandó területekről. A technológia fejlődésével pedig egyre önállóbban és hatékonyabban fognak tudni működni, amire a fórumon Zalka Péter, a B+N Referencia Zrt. LAB/DA Innovations nevű kutatás-fejlesztési részlegének vezetője is rávilágított.
Az AI technológia alkalmazása számos előnnyel járhat a takarítóipar számára, többek között növelheti a termelékenységet, javíthatja a biztonságot és elősegítheti az innovációt. Bár az autonóm takarítógépek kezdeti bekerülési költsége ma még elég magas, egységnyi idő alatt jelentős területet képesek megtisztítani emberi beavatkozás nélkül, ami hosszabb távon pénzügyi megtakarítást eredményez. Emellett pedig az AI-alapú megoldások az energiatakarékosság által hozzájárulhatnak egy fenntarthatóbb munkafolyamat megvalósulásához is.
Címlapkép forrása: Getty Images
Változóban Trump hozzáállása, lecsapna Irán atomlétesítményeire - Híreink a közel-keleti konfliktusról kedden
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Véget ért a vizsgálat: kiderült, hogy ki volt a spanyol áramszünet felelőse
Nem kell messze menni.
Trump megfenyegette Iránt - Lefordultak a világ tőzsdéi
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Amerika is belépne a háborúba Irán ellen? - Esik tovább a forint
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Kombinált támadás érte Ukrajnát, lövik az oroszok a fővárost - Keddi híreink az ukrajnai háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Aranylázban a jegybankok, és a vásárlásoknak még nincs vége
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Az amerikai hadsereg már készül Trump Iránnal kapcsolatos döntésére
Már nem kizárt már az USA bevonódása az Irán elleni háborúba.
Halálos balesetek miatt Citroeneket vonnak ki a forgalomból Franciaországban
A légzsákokkal van probléma.
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a \"Fotózza le és küldje be!\" rovathoz készítsenek és küldjenek a lapnak lehetőség
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát, de az ország szuverenitásának csorbítása jelentős politikai kockázat. Bul
Fordul a széljárás: felgyorsul a Demján Sándor Program támogatásainak kiosztása
A hazai kis- és középvállalkozásokat célzó Demján Sándor Program (DSP) jelentős fordulóponthoz érkezett: a korábbi, kivárásra épülő ütemezés helyett a kormányzat most az azonnali kifiz
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért

Új korszak az innovációban – 2025-től tanúsítható az ISO 56001 szabvány szerinti működés (x)

- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Csökkenhetnek a gyógyszerárak, de mi lesz a patikákkal?
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.