A végső visszaszámlálás már elindult: a mesterséges intelligencia, a digitális építésmenedzsment, az automatizált projektkövetés vagy az ESG-megfelelés már nem opciók – hanem alapfeltételek.
A költséghatékonyság, gyorsaság, precizitás, munkaerő-optimalizálás mindenhol a legfontosabb feladatok között szerepel, miközben a technológiai újítások, a digitalizáció és robotizáció elképesztő sebességgel hatják át és formálják az építőipar minden szeletét.
A hazai építőipar elmúlt évtizednyi szárnyalása és a begyűrűző nehéz esztendők után eljött a pillanat, amikor már kizárólag a legújabb technológiákkal felvértezett tervezők és kivitelezők tudnak majd hatékonyan üzemelni.







































A konferencia középpontjában azok a rendszerek, eszközök és együttműködési modellek állnak, amelyek valós választ adnak az iparági kihívásokra: a munkaerőhiányra, a fenntarthatósági elvárásokra vagy az integrált tervezés és kivitelezés igényére.
Minden szempár az AI-on
Nem véletlenül foglalkozik külön szekció a mesterséges intelligencia és a technológia által rejtett potenciállal, hiszen a vállalatok egyirányú utcában vannak: egyetlen opciójuk az előremenekülés.
Prof. Dr. Boros Anita, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára többek között a tudásmegosztás fontosságáról tart előadást, de arról is szó lesz, hogy melyek azok az alacsony csüngő gyümölcsök, amelyekkel viszonylag könnyedén léphetünk nagyot a hatékonyságnövelés felé.
Az építőipari hatékonyság idehaza sokak szerint azért is marad el a nyugat-európaitól, mert sok a holtidő – amikor nincs érdemi munkavégzés és/vagy céltalanul telefonoznak a munkatársak. Milyen technológiai megoldások segíthetnek ennek javításában? – erről is beszélnek majd dedikált panelbeszélgetéseink résztvevői, így többek között:
- Borbély Csaba, regionális vezető, PlanRadar
- Jánky Zoltán, ügyvezető igazgató, BIM szakértő, NOVU Tervezőiroda
- Vatai Krisztián, CEO, FDB-Projekt Kft.
- Csanády Miklós, igazgató, Óbuda Group
- Kovács Ádám, alapító ügyvezető, Brick+Data Kft.
- Ritter Ádám, műszaki ügyvezető helyettes, Moratus Szerkezetépítő Kft. / Market Csoport
Az Otthon Start és mellékhatásai
Nem tudjuk és nem is akarjuk megkerülni az Otthon Start piacra gyakorolt hatását sem. A kedvezményes hitel ugyanis csak bizonyos műszaki paramétereknek megfelelő ingatlanok vásárlása esetén igényelhető, de hogy pontosan milyen feltételeknek kell megfelelni, külön kerekasztalban értekeznek szakértőink az alábbiak szerint:
- Kiss Gábor, ügyvezető igazgató, Metrodom Kivitelező, IFK, alelnök
- Dr. Panyi Miklós, miniszterhelyettes, parlamenti és stratégiai államtitkár, Miniszterelnökség
- Tatár Tibor MRICS, magyarországi lakó- és irodafejlesztési üzletágvezető, WING
Itt van továbbá az ÉVOSZ Prémium Magyar Építőanyag védjegy, amely szintén új horizontokat nyithat meg.
- De vajon mennyire nehéz a védjegyet megszerezni?
- Miért érheti meg ezt az adminisztratív lépést megtenni?
- Hogyan kapcsolódik a meghirdetett otthonfelújítási programokhoz?
Megtudhatjuk a helyszínen.
Egy talán még érdekesebb nóvum a tervasztalról vásárlás finanszírozhatósága szintén az Otthon Start keretében. Nagy Gergely, az OTP Bank vállalati régióvezetője fejlesztői és Banai Ádám PhD, MRICS, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és jegybanki eszköztárért felelős ügyvezető igazgatója osztja meg gondolatait a témában.
Van új a szabályozási nap alatt
Az I. szekcióban Lánszki Regő építészeti államtitkár a "Korszakváltás az építőipar és építészet szabályozásában" címmel tart előadást, amelyben az Építési és Közlekedési Minisztérium perspektívájából mutatja be a szabályozási változásokat.
A II. szekcióban Csillag Boglárka, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. BIM managere "A többletköltségtől a digitalizált projektkezelésig" címmel osztja meg tapasztalatait a digitális átállás gyakorlati kihívásairól és megoldásairól.

A III. szekcióban Vitézy Dávid, Budapest Főváros Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának elnöke "Fókuszban a rákosrendezői mesterterv! - Mi készül a háttérben?" címmel nyújt betekintést az egyik legfontosabb budapesti városfejlesztési projektbe.

A konferencia során szó lesz még:
- Különleges műszaki megoldásokról
- Előregyártás lehetőségeiről
- Big data alkalmazásáról az építőiparban
- ConTech, PropTech, GreenTech és HR-Tech innovációkról
- A zöld megfelelés eszközeiről
- Robotizáció és munkavégzést segítő technológiákról
Az esemény nem csupán az iparág vezetőinek szól, hanem minden szakembernek, aki szeretné bővíteni kapcsolati hálóját és megismerni a legfrissebb üzleti networking lehetőségeket. Ne maradjon le, regisztráljon most!
Címlapkép forrása: ALL RIGHTS RESERVED!
Videó: ledobta az ukrán MiG-29-es a félelmetes amerikai JDAM-ER bombát, semmi sem maradt a célpontból
Borsót törtek az orosz haderő orra alá.
A nyugdíjak akkor is megőrizték vásárlóértéküket, amikor a reálbérek csökkentek
Az Állami Számvevőszék írása.
Rohamra indultak az orosz páncélosok, de arra, ami történt, senki sem számított
Váratlan segítségre leltek az orosz katonák.
Nem szabadul Donald Trump a sötét botrány árnyékából – Hiába került több ezer oldal napvilágra, a kérdések csak gyarapodnak
Fordulóponthoz ért az Epstein-ügy.
Támadás érte Oroszország Végítéletnapi állomását – Szünetel a működés
Senki nem tudja mi történik, ha nem sikerül helyreállítani.
Elárulták Oroszországot: kiderültek a legfontosabb részletek a kulcsfontosságú bázisról
Érkezhet az ukrán támadás?
Egész egyszerűen kiürítette a raktárait Moszkva legfontosabb szövetségese - Bajba kerülhet az orosz frontvonal
Már nem tud mit küldeni Oroszországnak.
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.




