Ingatlan

Teljesen átalakul a Fertő-tó, ha mindez megvalósul

Portfolio
Korábban a Portfolionál is foglalkoztunk a témával, most pedig a Forbes közölt újabb információkat a Fertő-tó partjára tervezett fejlesztésekről, melynek keretében többek között új kikötő épül, korszerűsítik a strandokat és újabb vendéglátóhelyeket hoznak létre. A beruházások várhatóan két ütemben valósulnak meg.
A kormány tervei szerint 2022-ig több, mint 500 milliárd forint hazai és uniós pluszforrás jut az ágazatnak. A fejlesztések elsősorban a három kiemelt turisztikai fejlesztési térségre (Balaton, Sopron-Fertő, valamint Tokaj, Felső-Tisza, Nyírség) koncentrálódnak, ebből a legtöbbet a balatoni régió kapja: 365 milliárd forintot.

A tervek szerint a fejlesztés két ütemben valósul meg, az I. ütem kivitelezése már idén megkezdődik. Ennek keretében létrejön:
  • egy új vitorlás- illetve hajókikötő
  • 500 férőhelyesre bővítik a horgászcsónak-kikötőt
  • megnövelik és korszerűsítik a strandot
  • létrehoznak egy kempinget és két fogadót, összesen mintegy 400 férőhellyel
  • sportpályákat építenek
  • éttermet és több, kisebb vendéglátóhelyet alakítanak ki
  • felépítenek egy olyan látogatóközpontot, ahol a térség turisztikai látnivalóit mutatják be
  • a látogatók számára 1000 gépkocsit befogadó parkolót építenek

A tervezett II. ütemben többek között egy szálloda is felépül, a tervek szerint 2021-re. 2021-ig összesen 30 milliárdot forintot szentelnek a célra, amiben az utak fejlesztése is benne van.
Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet