2015. június 03. 11:39 | Portfolio
Keresett kifejezés: prof | Találatok száma: 51316 Új keresés
2015. június 03. 11:39 | Portfolio
2015. június 03. 11:00 | Nagy Viktor
A 2008-as válság és az elmúlt években a hazai működési környezetben bekövetkezett sokkok (különadók, rezsicsökkentések stb.) után stabilizálódtak a hazai távközlési cégek bevételei, a legnagyobb vállalatok azonban nagyon eltérő pályán mozognak. A Magyar Telekom és a Telenor működése stabilnak mondható, a Digi egyre nagyobbra nő és tavaly már csinos profitot ért el, ezzel szemben az Invitel bevételei 2008 óta minden évben estek, és már üzemi szinten is veszteséges a cég, de így van ezzel a Vodafone is, amely évek óta veszteséget termel és még a jó években is a versenytársakénál jóval alacsonyabb marzsokat ért el. Tavaly két társaság fizetett osztalékot: az évek óta nyereséges Digi tulajdonosai közel 10, a Telenor nagytulajdonosai pedig 60 milliárd forintot vettek ki a cégből.
2015. június 03. 11:00 | Portfolio
Erőteljes és megalapozott a magyar gazdasági növekedés, ami 2015-ben is 3 százalék körül lehet, jövőre viszont 2,2 százalékra lassulhat - olvasható az OECD szerdán közölt gazdasági előrejelzésében. A szervezet szakemberei üdvözlik a bankadó csökkentését és a bankok mérlegének megtisztítását, de további strukturális reformokat várnak a kormánytól.
2015. június 03. 08:45 | Portfolio
November elsejétől két céggé válik szét a Hewlett-Packard - jelentette be a társaság vezérigazgatónője, Meg Whitman a cég tegnapi Las Vegas-i eseményen. Az egyik cég a PC-és nyomtatási üzletágat tömöríti, a másik pedig a vállalati hardvereket és szolgáltatásokat. Mind a kettő tőzsdei társaság lesz.
2015. június 03. 05:10 | Nagy Márton, Palotai Dániel
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az államadósság hazai forintforrásokból történő refinanszírozásának erősítése érdekében megújította jegybanki eszköztárát. Ennek központi elemeként 2015. szeptember végétől a három hónapos jegybanki betét lesz az MNB irányadó eszköze, a kéthetes betét pedig mennyiségi korlátozás mellett, aukciós technikával kerül meghirdetésre. A kéthetes betét állománya lépcsőzetesen csökken majd, és 2015. év végén éri el a mennyiségi korlátként meghatározott, 1000 milliárd forintos szintet. Az eszköztár átalakítása azáltal segíti elő az önfinanszírozási célt, hogy az állampapírok likviditási szempontból előnyösebb besorolás alá esnek, mint az új, három hónapos jegybanki betét, így a bankok a szabályozói elvárásoknak való kötelező megfelelés miatt abban lesznek érdekeltek, hogy a jegybank helyett egyre nagyobb mértékben az államháztartást finanszírozzák. A növekvő állampapír-vásárlással járó alkalmazkodás miatt a reálgazdaság hitelezése nem sérül.
2015. június 02. 14:56 | MTI, Portfolio
A kormány tervei szerint azok a bankok, amelyek 2009-től, a válság kitörésétől növelték hitelnyújtásukat, az általuk fizetett bankadó 30 százalékáig adókedvezményben részesülhetnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden, Budapesten sajtótájékoztatón.
2015. június 02. 08:35 | Beke Károly
Éppen a rendrakás időszaka zajlik a magyar profi futballkluboknál, hiszen az MLSZ a fejébe vette, hogy drasztikusan csökkenti az NB1 létszámát. A szövetség több esetben is azzal indokolta a licensz megtagadását, hogy nem látja biztosítottnak a klubok működését. A tavalyi éves beszámolókat elnézve ebben van is igazság, azonban ha ezt vesszük alapul, akkor jóindulattal is csak három-négy klub működhetne Magyarországon. A többség ugyanis vagy masszívan veszteséges, és kérdés, a tulajdonosok meddig hajlandók ezt a veszteséget fedezni, vagy pedig állami pénzből mesterségesen kozmetikázott számokat láthatunk. Árulkodó például, hogy a klubok egy része többet költ személyi jellegű kiadásokra, mint amennyi a teljes éves árbevétele.
2015. június 02. 08:12 | Portfolio
Az Európai Unióban hétből egy, Magyarországon pedig ötből egy munkahely függ az uniós exporttól. Európában több mint 31 millió állást tart fenn az EU-n kívülre irányuló export, ami több mint 19 millió embernek biztosít munkát a világon. Többek között ez derül ki a kereskedelemnek a munkahelyek teremtésére gyakorolt hatását vizsgáló friss bizottsági tanulmányból.
2015. június 01. 12:30 | Portfolio
Az állandóan hullámzó tőzsdei és forex piacok számtalan lehetőséget kínálnak a szemfüles kereskedők számára. A siker édes zamatát azonban csak az ízlelheti meg, aki terv szerint kereskedik, vagyis van egy használati útmutatója saját maga számára a piacokra vonatkozóan. Ezt a használati útmutatót hívják kereskedési stratégiának.
2015. június 01. 10:45 | Portfolio
Már eddig is sokat kereshettek a befektetők a magyar tőzsdén forgó áramszolgáltatókkal, a sztori pedig, úgy tűnik, még csak most indul. A tervezett állami eszközvásárlások növelhetik a cégek eredménytermelő képességét, ami az eladásokból befolyó egyszeri pénzbevételek mellett lehetőséget teremthet a magasabb osztalékfizetésre. Nem szabad persze megfeledkezni a kockázatokról, ami magyarázattal szolgálhat arra, hogy miért nincs a mostaninál jóval magasabb szinten az Elmű és az Émász árfolyama. Kiemelten fontos, hogy az állammal történnek az esetleges megállapodások, ami megnehezíti a tisztánlátást.
2015. június 01. 08:32 | Portfolio
Az éves jelentés után még mindig vételre ajánlja a Wizz Air részvényeit a Nomura. A múlt héten közzétett beszámolóban nem voltak nagy meglepetések, a tárgyév eredményei kissé felülmúlták a várakozásokat, a folyó évre megfogalmazott prognózis pedig összhangban van a konszenzussal - olvasható az elemzésben. Az elemző nem változtatott a 16 fontos célárán, ami 5%-os felértékelődési potenciált jelent a pénteki zárószintről.
2015. május 30. 12:10 | Portfolio
Nem volt hozzáférési jogosultsága az üzletkötési nyilvántartáshoz M. Ádámnak, a Hungária Értékpapír Zrt. múlt héten előzetes letartóztatásba vett operatív igazgatójának, de közben egyedüliként őt gyanúsítja a rendőrség a kiemelt ügyfelek bő négymilliárd forintjának az elsikkasztásával - többek között ezeket mondta el a HVG-nek adott interjúban a letartóztatott volt vezető ügyvédje. A mintegy 500 károsultból alakult érdekvédelmi szövetség, a Befektetési Érdekérvényesíti Szervezet (BÉSZ) levélben fordult a vezető politikai döntéshozókhoz, hogy segítsék a mintegy 15 milliárdos kár hatékony enyhítését, a szövetség vezetője svájci szálat is emleget a Hungária külföldre szökött vezetői kapcsán. Közben a BÉSZ sok tagja számíthat a NAV ellenőrzésére a korábban eltitkolt pénzek extrahozam ígérete melletti "hungáriás" befektetése miatt.
2015. május 30. 08:10 | Portfolio
Komoly érdeklődés mutatkozik a világon a luxus lakások és házak iránt, legalábbis ezt mutatja, hogy világ számos pontján rohamléptekben drágulnak ezek az ingatlanok. Az elmúlt egy évben a legnagyobb növekedést San Francisco prémium ingatlanpiacán regisztrálták 14,3 százalékos drágulással, a Knight Frank legfrissebb elemzése szerint, de még a 10-es listán utolsó helyezett Sydneyben is 7,4 százalékos volt az áremelkedés mértéke - számolt be a CNN Money.
2015. május 30. 07:15 | Portfolio
A gazdasági folyamatok előrejelzése nem könnyű dolog, ha eltalálja az ember mi fog történni, akkor egy halom pénzt lehet keresni, ha pedig nem, akkor nagyon csúnya vége lehet. A múlt évszázad bővelkedett ilyen jóslatokban, azonban nem mindegyik úgy teljesült be, ahogy azt szerették volna.
2015. május 29. 21:26 | Daróczi Andor
MKB Alapkezelő
2015. május 29. 21:04 | Oszlay Péter
Erste Alapkezelő
2015. május 29. 19:04 | Portfolio
A felszámolás, illetve végelszámolás alatt álló pénzügyi intézmények esetében az elszámolást a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) által kijelölt felszámoló, illetve végelszámoló biztosnak kell elvégeznie - közölte Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az MTI megkeresésére pénteken.
2015. május 29. 13:59 | Portfolio
A megújuló energia piacon a kiélezett versenynek köszönhetően egyre hatékonyabb eszközök kerülnek le a gyártósorról. Azonban nemcsak a technológia fejlesztésével fokozható a versenyképesség, hanem az innovatív finanszírozási technikáknak köszönhetően is. Az elmúlt hónapokban többek között a napenergia-szektorban is egyre népszerűbbé válik a termelő eszközök külön cégbe történő szervezése, melyből az alacsonyabb finanszírozási költségeknek köszönhetően nemcsak a vállalatok profitálhatnak, hanem azok a befektetők is, akiknek a méret vagy esetleg a földrajzi adottságok miatt nem lenne lehetősége zöldenergiába fektetni.
2015. május 29. 11:09 | Portfolio
A UPC a Haller Gardens-t választotta új budapesti központjául, ahol 5600 négyzetméternyi irodaterületet bérel. A tranzakció során a bérlőt a CBRE, a tulajdonost a JLL képviselte.
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud
Több, mint 1.360 milliárd forint - ennyit költöttek el az angol első osztály, a Premier League focicsapatai játékosokra a nyáron. Bődületes rekord, amit egy másik... The post Sosem látott pén
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
A pickupok ütőképességét az extrák adják.