Keresett kifejezés: 25 | Találatok száma: 100000 Új keresés

2015. március 24. 08:14 | Portfolio

A Richter osztalékának is betett Oroszország

A Richter bejelentette, hogy 2015. április 28-án 15 órakor tartja évi rendes közgyűlését. A közgyűlés helye: 1143 Budapest, Stefánia út 34. (MH. Művelődési Ház). A társaság szokásos módon közzétette osztalékjavaslatát is a tavalyi évi eredmény tekintetében, egy részvényre vetítve 33 forint osztalék kifizetését javasolja. Ez csaknem fele az egy évvel korábbi osztalékfizetésnek, amit a profit jelentős visszaesése magyaráz.

2015. március 24. 06:06 | Szandányi Levente

Egy nem létező háború, ami szép lassan felőröl mindenkit!

Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta egyre súlyosabb károk érik az Oroszországban tevékenykedő autógyártókat. A nyugati hatalmak által alkalmazott szankciók súlya alatt megrogyott orosz gazdaság és az elértéktelenedő rubel együttes hatására ugyanis az ország autópiaca valóságos mélyrepülésben van. A kialakult helyzeten pedig az orosz kormány által alkalmazott ösztönzők sem tudnak érdemben segíteni, így nem csoda, hogy az autógyártók egymás után szüneteltetik a termelésüket és vágják vissza az országba irányuló exporttevékenységüket. Ráadásul a jövő sem biztató, ezért nem meglepő, hogy akadt már olyan gyártó is, amelyik feladta a harcot: a General Motors nemrég bejelentette, hogy kivonul az Opellel Oroszországból.

2015. március 23. 16:37 | Portfolio

A 2008-as válság óta nem volt ilyen

Az amerikai részvényindexek értéke a 2008-as válság óta még nem látott magasságokba emelkedtek. Cikkünkben megvizsgáltuk a részvénypiaccal kapcsolatos legfontosabb árazási mutatószámokat. Kivétel nélkül mindegyiknél azt találtuk, hogy az elmúlt tíz év átlagához képest magasabban állnak, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy a részvénypiaci rali nem folytatódhat tovább. Fontos azonban tisztába lenni az egyes indikátorok hátrányaival is, hiszen azok jelentősen torzíthatják a piacokról mutatott képet.

2015. március 23. 06:03 | Madár István

Ezért lett bukás a keleti nyitás

Van egy olyan szelete a világnak, ahová az elmúlt négy évben csökkent a magyar export. Igen, Ázsia az. Eközben a régió többi országa ugyanebben a relációban 25-50%-os bővülést tudott felmutatni. Az alábbiakban alaposan körüljárjuk, hogy milyen eredményeket hozott az a törekvés, hogy új piacokat szerezzünk az ázsiai országokban. Megelőlegezve a summázott választ: vannak mentő körülmények, de összességében a keleti nyitás eredménye nagyon gyenge. Pontosabban úgy fogalmazhatunk: sok hűhó semmiért.

2015. március 22. 13:21 | Portfolio

Újabb siker! - Magyarok a legmenőbb építészeti díj jelöltjei közt

Bejelentették az Architizer A+ Popular Choice Awards jelöltjeit: összesen több mint 90 kategóriában választhatják ki az öt döntősből az építészet szerelmesei a győztest. Tavaly a 4-es metró két állomása győzött a busz és gyorsvasúti megállók kategóriában, ráadásul idén is találunk magyar indulókat a mezőnyben. Megmutatunk néhány érdekesebb versenyzőt, valamint bemutatjuk a hazai jelölteket is.

2015. március 21. 14:08 | Portfolio

Rekord összegű büntetést kapott a világ legnagyobb alapkezelője

A BaFin német pénzügyi hatóság 3,25 millió eurós (3,5 millió dollár) rekord összegű bírságot szabott ki a BlackRockra, amiért a vállalat éveken át helytelenül tüntette fel legalább 50 német nagyvállalatban lévő részesedését - írja a The Wall Street Journal.

2015. március 21. 11:57 | Portfolio

Ezt a népbetegséget elkerülheti

A legtöbb orvos-beteg találkozás valamilyen fájdalmas tünet miatt jön létre. Leggyakrabban valamilyen mozgásszervi panaszra vár gyógyírt a beteg, akinek a fájdalomcsillapítás is sokat jelenthet, de az okok kivizsgálása és a célzott terápia érdekében érdemes reumatológus szakorvoshoz fordulni.

2015. március 20. 15:50 | Erhart Szilárd

Kína átkel a folyón

Inkább művészet, mint tudomány a kínai tőkemérleg átalakulásának előrejelzése. A legfontosabb kérdéseket ugyanakkor bátran feltehetjük, és talán néhány választ is találhatunk a nemzetközi kutatások eredményeit felhasználva. Milyen mértékű lehet a kínai tőkeáramlások növekedése az elkövetkező években? Milyen csatornákon keresztül valósulhatnak meg a befektetések? A piaci és szakértői várakozások szerint elsősorban a kétirányú portfólió befektetések nőhetnek igazán dinamikusan a jövőben, amelyek a Kínából induló tőkebefektetéseken belül fokozatosan felválthatják a devizatartalékokat. Emellett a következő években Kína már nem csak fogadója lehet a működőtőke áramlásoknak, hanem egyre inkább indulóországa is. A végeredmények és a folyamat sebessége nagyban függ ugyanakkor attól, hogy a reformfolyamat mellett elkötelezett marad-e Kína vezetése. A folyón történő átkeléshez hasonló körültekintés persze a partner országok, így Magyarország oldaláról is indokolt a lehetőségek felmérése és kihasználása során - írja a kínai tőkeliberalizáció következményeit latolgató cikksorozatának újabb részében Erhart Szilárd, a Magyar Nemzeti Bank közgazdásza.

2015. március 20. 15:45 | Portfolio

Vita az EU-pénzek elosztásáról, aggódik az OTP

Sokkal nagyobb a nem EU-pénzből megvalósuló állami beruházások aránya, mint azt sokan hiszik, a Magyarországon maradó EU-források aránya pedig sokkal alacsonyabb, mint sok más uniós tagállamban, mégis utóbbi miatt támadnak minket például a közbeszerzés terén - többek között ezeket a témákat feszegette a HBLF pénzügyi csúcstalálkozó egyik panelbeszélgetésén Dányi Gábor, a Miniszterelnökség EU-s források koordinációjáért felelős helyettes államtitkára. A beszélgetés során szóba került az is, hogy az új EU-s ciklusban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kapja a visszatérítendő források elosztásának fontos szerepét és bár ennek a továbbosztási módjáról még zajlanak az egyeztetések, de Wolf László az OTP Bank részéről komoly aggodalmainak adott hangot az elosztás versenysemlegességével és átláthatóságával kapcsolatban. Bertalan Sándor az MFB részéről azt mondta: nincs ok az aggodalomra, mivel még zajlanak a tárgyalások.

2015. március 20. 12:34 | Portfolio

Megszólalt az NGM a hatástanulmányról: nem tud róla

Közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, miután a Népszabadság pénteken azt írta, hogy 2011-ben az akkori KDNP-s szabad vasárnapról szóló törvényjavaslatról a minisztériumban készült hatástanulmány. A tárca "Nem létezik a vasárnapi pihenőnapról szóló hatástanulmány" című reakciójában hangsúlyozza, hogy nincs tudomása arról, hogy ebben a témában elemzés született volna a minisztérium megbízásából. Egyébként pedig szerintük a kiszivárgott tanulmány megállapításai hiteltelenek, ezek a negatív hatások talán 2011-ben helytállóak lehettek volna, de ma már érvénytelenek. A minisztérium közleményéből több érdekességre is következtethetünk.

2015. március 19. 15:49 | Portfolio

Új bérlő a HB Reavis budapesti irodaházában

A HB Reavis magyarországi vállalata, hosszú távú bérleti szerződést kötött a General Motors, hamarosan nyíló pénzügyi és számviteli szolgáltató központjával. A cég 1200 négyzetméteres budapesti presztízsirodáját várhatóan 2015 májusában foglalja el. A tranzakció során a bérlőt a Colliers International képviselte.

2015. március 19. 15:36 | Portfolio

152 millió euróból újulnak meg a dél-alföldi közutak

Az Európai Bizottság jóváhagyott két, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból finanszírozott beruházást, összesen több mint 152 millió euró értékben. A cél a Dél-Alföld régió közúti infrastruktúrájának korszerűsítése - áll a Bizottság honlapján.

2015. március 19. 14:47 | Portfolio

Ezért lett szép a februári deficit

Februárban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 256,9 milliárd forint lett - erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium az előzetes adatokat a csütörtök délután közzétett részletes tájékoztatójában. Az első két hónap részletes adatai alapján azt mondhatjuk, hogy a kiadások (egyszeri hatásnak is köszönhetően) lényegesen alacsonyabbak, mint tavaly; közben a bevételek is szebben teljesülnek és a kamatkiadások tekintetében is érzékelhető a javulás.

2015. március 19. 14:04 | Portfolio

Magyar szakembert díjaztak a BREEAM Awards-on

A BREEAM Awards 2015 Country First Award díját nyerte el a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) alelnöke, Barta Zsombor, annak köszönhetően, hogy ő jegyzi Dél-Korea első BREEAM minősítésű épületének, a szöuli SK Group központjának minősítését.

2015. március 19. 12:36 | Portfolio

Elkapkodták ma a 10 éves magyar kötvényt

Szokatlanul erős vételi érdeklődés mutatkozott a ma megtartott három magyar államkötvény aukció egyikén (10 éves), és bár megemelte az elfogadott ajánlatok keretösszegét az Államadósság Kezelő Központ, de még így is kissé a mára összesen meghirdetett mennyiség alatt tudott bevonni forrásokat. A rövid papírok iránt ugyanis gyér volt az érdeklődés a mélybe süllyedt hozamszintek mellett.

2015. március 19. 11:59 | Portfolio

Több száz milliárd eurónyi ingatlan kerülhet a piacra

A DTZ piackutatása 2000 óta, több mint 4 000 olyan európai, többszörösen értékesített ingatlant vizsgált, melyek összértéke meghaladta a 160 milliárd eurót. Az eredmények azt mutatják, hogy átlagosan 6,5 évente cserélnek tulajdonost a termékek, régiónként jelentős eltérésekkel. Jelenleg nagy azon termékek aránya, amelyek az átlagos időn túl vannak egy befektetőnél, így ezen ingatlanok piacra kerülése rövid időn belül várható, mintegy 472 milliárd euró befektetési potenciállal.

2015. március 19. 11:33 | Portfolio

Teljesen új adótörvényt készít az NGM, kisebb bírság jöhet!

Teljesen új szemléletű adózást tervez meghirdetni a kormány és ennek jegyében nem faragják tovább az Adózás rendjéről szóló törvényt (Art.), hanem "kidobják" és egy teljesen újrakodifikált változatot fogadhat el idén az év második felében a parlament - tudta meg a Figyelő Online Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől. Az új adószemlélet másik jelére egy minapi sajtóértesülés szintén utalt: a személyi jövedelemadó bevallást 2017-től már nem az érintett fél készítené, hanem a NAV.

2015. március 19. 11:11 | Szandányi Levente

Létezik egy képlet, ami elképesztően fáj az autóiparnak!

Az elmúlt hónapokban nagyon fut a német autógyártók szekere, sikert sikerre halmoznak, a részvényárfolyamaik pedig az egekbe emelkedtek. A felszínt megkapargatva viszont kiderül, hogy nem minden arany, ami fénylik. Az értékesítési adatok hajhászásának nagy ára van, aminek a profitábilitás látja kárát. A helyzetet pedig csak rontja Brüsszel egyre szigorodó előírása a flottaszintű károsanyag-kibocsátásra vonatkozóan. Utóbbi eurómilliárdokat emészthet föl, kibújni alóla viszont nem lehet. A fenti problémákat egyre több befektető látja, ráadásul más jelek is arra utalnak, hogy a részvénypiaci rali kifulladhat egy időre.

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Rejtett transzferár kockázatok

A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is