Keresett kifejezés: koronavírus | Találatok száma: 29396 Új keresés

Magyarországnál egyetlen ország sem költött többet állami támogatásokra az EU-ban

Magyarországnál egyetlen ország sem költött többet állami támogatásokra az EU-ban

Az Európai Bizottság legfrissebb összesítése szerint 2023-ban Magyarország nyújtotta a legnagyobb arányú állami támogatást az Európai Unióban, a GDP közel 3 százalékát fordítva erre a célra. Az EU egészét nézve az ilyen ösztönző kiadások csökkentek, a tagállamok egyre nagyobb hányadát irányították át olyan stratégiai célokra, mint az energiahatékonyság vagy a regionális fejlesztés. Magyarországon a kis- és középvállalkozások támogatása marginális maradt, miközben az állami források zöme ágazati és ipari fejlesztésekre ment. A magyar támogatási arány történelmi távlatban is kiemelkedő, de a recessziós gazdasági környezetben nem tudta megfordítani a beruházások zuhanását. A számok egy átrendeződő támogatási politikára utalnak, amelyben néhány kiemelt szektor dominanciája mellett a vállalkozások széles köre háttérbe szorul.

Ma lehull a lepel Donald Trump állapotáról

Ma lehull a lepel Donald Trump állapotáról

A 78 éves Donald Trump pénteken átesik második elnöki ciklusának első orvosi vizsgálatán, melyet az átlagosnál szorosabb figyelem kísér, hiszen a republikánus zászlóvivőt a most 82 éves Joe Bidennél is előrehaladottabb életkorban iktatták be elnöknek, és demokrata elődje kapcsán egészségügyi aggályok merültek fel - írja a Bloomberg.

Készenlétben az ország az ötven éve nem látott vírus miatt: az internetes kereséseken is meglátszik a száj- és körömfájásjárvány

Készenlétben az ország az ötven éve nem látott vírus miatt: az internetes kereséseken is meglátszik a száj- és körömfájásjárvány

Az elmúlt hetekben a hazai sajtóban folyamatosan jelennek meg hírek a márciusban kirobbant száj- és körömfájás vírusról, amelynek megállítására már országszerte járványügyi intézkedéseket hoztak. Bár a vírus emberekre nem veszélyes, a szakértők szerint a járvánnyal sújtott telepeken több milliárdos gazdasági kárt okozhat a gazdáknak. A több mint 50 éve nem látott betegségre nagy figyelem hárul Magyarországon és a környező országokban is, amelyet a Google keresési adatai is tükröznek.

Olyat üzen az amerikai kötvénypiac, amibe belegondolni is félelmetes

Olyat üzen az amerikai kötvénypiac, amibe belegondolni is félelmetes

Nagyon furcsán kezdtek el viselkedni az amerikai kötvénypiacok. Hiába van pánikhangulat, emelkednek az államkötvényhozamok, miközben az inflációs kockázatok nem nőnek. Olyan kombináció ez, ami nagyon ritkán történik meg, de amikor igen, annak nagy baj lehet a vége. 20%-os részvénypiaci esés után már sokan vásárolnának is. Nem is biztos, hogy ok nélkül. Vagy mégis?

Újabb csapás a befektetőknek: összeomlottak a kockázatos ETF-ek

Újabb csapás a befektetőknek: összeomlottak a kockázatos ETF-ek

Rekordösszegű, 26 milliárd dolláros veszteség érte a tőkeáttételes ETF-eket múlt hét végén. A nagy kockázatukról híres alapok két nap alatt átlagosan közel 25%-ot estek, miután Donald Trump új vámtarifákat jelentett be, és megkezdődött a tőkepiacok erőteljes zuhanása. A Financial Times szerint a mostani számok messze felülmúlják a korábbi csúcsveszteségeket, például a 2020 márciusi koronavírus-krachban elszenvedett 9,1 milliárd és 5,6 milliárd dolláros napi visszaeséseket.

Indul a bankok gyorsjelentési szezonja, egy évtizede nem tapasztalt jelenséget fogunk látni

Indul a bankok gyorsjelentési szezonja, egy évtizede nem tapasztalt jelenséget fogunk látni

Várhatóan kiemelkedő első negyedéves eredményeket fognak közölni a napokban az amerikai nagybankok az év első három hónapjában megnövekedett kereskedési aktivitás miatt. A vámháború okozta piaci volatilitás tovább növelheti ügyfeleik kereskedési aktivitását a közeljövőben is, de visszavetheti az M&A-piacról és az értékpapír-kibocsátásokból származó bevételeket - írja a  Financial Times.

Már a magyar nyugdíjasok is Ausztriába járnak dolgozni

Már a magyar nyugdíjasok is Ausztriába járnak dolgozni

Őrzi vezető helyét Ausztria, ami az ingázó magyar munkavállalók külföldi célországait illeti, sőt, egyre több nő, nyugdíjhoz közeli, illetve a 65. évét betöltött honfitársunk kezd dolgozni ott. Nemcsak a bérek, hanem a kinti szociális juttatások és a hazaihoz képest sokkal jobb munkakörülmények is rendkívül vonzóak.

Ha a részvénypiaci esés nem a mesterterv része, akkor padlóra kerülhet az amerikai gazdaság

Ha a részvénypiaci esés nem a mesterterv része, akkor padlóra kerülhet az amerikai gazdaság

Az óriási részvénypiaci esés kapcsán hallani olyan hangokat, ami szerint ez az esés a nagy terv része, és valójában Donald Trump amerikai elnök ciklusának végére minden jó lesz. Erős állítás ez, a következményei is azok. Ha így van, akkor nem kell aggódni a befektetéseink miatt, a végén minden rendben lesz. De ha nincs így, akkor annak beláthatatlan következményei lehetnek.

Dolgozni kisgyermek mellett? A Covid hosszabb távon súlyosbította az anyák helyzetét

Dolgozni kisgyermek mellett? A Covid hosszabb távon súlyosbította az anyák helyzetét

Az elmúlt évek egyik legfontosabb társadalmi és gazdasági kérdése volt, hogy a COVID-19 járvány milyen hatást gyakorolt a munkaerőpiacra. Különösen igaz ez azokra a társadalmi csoportokra, amelyek már a pandémia előtt is hátrányos helyzetben voltak. Egy friss kutatás azt vizsgálta, hogy a kisgyermekes anyák miként tudtak visszatérni a munka világába a járvány után, és az eredmények nem túl biztatóak.

Akkorát zuhant a réz ára, amilyet a koronavírus berobbanása óta nem láttunk

Akkorát zuhant a réz ára, amilyet a koronavírus berobbanása óta nem láttunk

A fémárak jelentős zuhanást mutatnak pénteken, különösen a réz esetében, amely a 2020-as COVID-19 járvány kezdete óta nem látott mértékű heti visszaesést produkál. A csökkenést Donald Trump amerikai elnök átfogó vámemelési tervei és a recessziós félelmek váltották ki, írja a Reuters.

Lassan elnéptelenednek Magyarország egyes részei – Hogyan hat ez a lakásárakra?

Lassan elnéptelenednek Magyarország egyes részei – Hogyan hat ez a lakásárakra?

2024-ben Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékből egyenként 16-20 ezer ember költözött el az ország más részeibe – derül ki a KSH előzetes belföldi vándorlási adataiból. Ennek apropóján az OTP Ingatlanpont megvizsgálta, milyen vándorlási tendenciák voltak megfigyelhetők kicsit hosszabb időtávon, az elmúlt öt évben, illetve azok milyen hatással lehettek a lakásárakra.

Meghökkentő jelentés jelent meg a Covid-19 eredetéről  – a vuhani labor lehet a forrás

Meghökkentő jelentés jelent meg a Covid-19 eredetéről – a vuhani labor lehet a forrás

A Francia Orvostudományi Akadémia friss jelentése ugyan hivatalosan nem döntötte el a Covid–19 eredetéről szóló vitát, de határozottan a laboratóriumi baleset elmélete felé hajlik. Ez a megközelítés éles kritikákat váltott ki a tudományos közösség több tagjából, akik a természetes zoonózist tartják megalapozottabbnak. A jelentés inkább politikai üzenetként hat, semmint tudományosan megalapozott állásfoglalásként.

Lépéskényszerbe kerülhetnek az eladók a budapesti lakáspiacon

Lépéskényszerbe kerülhetnek az eladók a budapesti lakáspiacon

Érdekes lett az országos lakáspiac első negyedéves bizonyítványa. A piac élénkülése egyértelmű, a befektetői kereslet intenzitása már csökken, helyüket a saját célra vásárló vevők tölthetik be - derül ki az ingatlan.com márciusi kereslet-kínálati összesítőjéből. Márciusban az eladó lakóingatlanok iránti kereslet 10 százalékkal erősödött, az első negyedévben 7 százalékos volt a növekedés.

Európában találták meg a XXI. század legfontosabb nyersanyagának hatalmas lelőhelyét

Európában találták meg a XXI. század legfontosabb nyersanyagának hatalmas lelőhelyét

Európa saját kezébe veszi a lítiumellátását: néhány éven belül a kontinens az igényeinek akár felét is képes lehet fedezni hazai kitermelésből. Az elzászi lítiumvölgy kulcsszerepet játszik ebben a fordulatban, ahol geotermikus energiával kombinált kitermelés zajlik. Az uniós támogatással megvalósuló projektek célja, hogy csökkentsék az európai függőséget Kínától, miközben új iparágakat teremtenek.

Olyan dolog derült ki, ami elveheti az amerikai befektetők utolsó reményét is

Olyan dolog derült ki, ami elveheti az amerikai befektetők utolsó reményét is

Közzétette az Amerikai Költségvetési Hivatal (CBO) 2055-ig tartó költségvetési kitekintését. Unalmas olvasmánynak tűnhet, pedig nagyobb a hatása a befektetéseinkre, mint elsőre hinnénk. Manapság mindenki Elon Musk költségvetési döntéseivel van elfoglalva és sokan abban reménykednek, hogy a mesterséges intelligencia megoldást talál az amerikai gazdaság problémáira. A republikánusok által is elismert költségvetési szerv előrejelzéséből viszont egészen döbbenetes válaszok adódnak. Mutatjuk, hogy az amerikai költségvetés hosszú távú trendjei hogyan hatnak a kötvényhozamokra, a dollárra, de szót ejtünk a részvénypiacokról is, és természetesen az arany sem maradhat ki.

Áttörés előtt állhat a Covid-vakcinák fejlesztése: ez lehet a megoldás a vírus variánsaival szemben

Áttörés előtt állhat a Covid-vakcinák fejlesztése: ez lehet a megoldás a vírus variánsaival szemben

Áttörést jelenthet a koronavírus elleni védőoltások fejlesztésében egy új megközelítés, amely a vírus cukormolekuláinak eltávolításával próbál széles spektrumú védettséget kialakítani. A módszer a rákterápiában is ígéretes eredményeket mutat és a szakemberek szerint nagy segítséget jelenthet a Covid-vírus minden variánsával szemben hatékony vakcinák fejlesztésében - írta meg az IFLScience.

Lengyelország véget vetne az óraátállításnak

Lengyelország véget vetne az óraátállításnak

Lengyelország az Európai Bizottság támogatását élvezi abban a törekvésében, hogy az Európai Unióban eltöröljék az évente kétszeri óraátállítást. A lengyel elnökség egyik kiemelt célja, hogy véget vessen ennek a gyakorlatnak - írja a Notes from Poland.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.