FONTOS Megtámadták az ukránok a Barátság vezetéket - Keményet üzent Szijjártó

Keresett kifejezés: koronavírus | Találatok száma: 29584 Új keresés

Felülvizsgálja monetáris politikáját a japán jegybank

2020. december 18. 12:13 | MTI

Felülvizsgálja monetáris politikáját a japán jegybank

Európai és amerikai társintézményeinek példáját követve a japán jegybank azt tervezi, hogy hatékonyabb utat keres 2 százalékos inflációs célszámának elérésére, miközben a koronavírus-járvány újabb hulláma a törékeny gazdasági növekedés megtörésével fenyeget.

Már látszik, milyen brutális visszaesés volt a szállításban a koronavírus miatt Magyarországon

2020. december 18. 11:11 | MTI

Már látszik, milyen brutális visszaesés volt a szállításban a koronavírus miatt Magyarországon

Az áruszállítás teljesítménye 13 százalékkal csökkent 2020 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A honlapján közzétett tájékoztatásban kiemelték, hogy a járvány a személyszállítást jobban érintette, a távolsági közösségi közlekedés teljesítménye a felére, a helyié 23 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor a korlátozó intézkedések által erősen érintett második negyedévhez képest az áruszállítás teljesítménye 3,5 százalékkal, a távolsági személyszállításé 75 százalékkal, a helyi közösségi közlekedésé közel duplájára emelkedett.

2000 dollárt adott volna Trump minden amerikainak, de lebeszélték róla

2020. december 18. 10:09 | Portfolio

2000 dollárt adott volna Trump minden amerikainak, de lebeszélték róla

Donald Trump fejenként 2000 dollárt adott volna minden amerikai állampolgárnak, de a tanácsadói lebeszélték az elnököt a dologról, mivel úgy látták, hogy veszélyezteti a demokraták és republikánusok egyeztetését a következő koronavírus-mentőcsomagról – értesült a Washington Post.

Ezért nem maradhat velünk hosszú távon a home office

2020. december 18. 10:00 | Portfolio

Ezért nem maradhat velünk hosszú távon a home office

A koronavírus-járvány megjelenése ellenére a befektetési hangulat jelentősen nem változott, ami a fundamentálisan erős gazdasági helyzettel magyarázható. A pénzpiaci hozamok és az üresedési ráták alacsonyak, pénz továbbra is van a piacon és tranzakciókat is látunk. Hogy a Covid-nak milyen hosszútávú hatásai lehetnek az ingatlanpiac egészére és kiemelten az irodai munkavégzésre nézve, arról Fekete Zoltán, az Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója, a GTC felügyelőbizottságának elnöke beszélt a Property Investment Forum 2020 konferencián. A cikk a szilveszteri, 18 részes ingatlan-kalendárium része, melynek eddig megjelent videói ide kattintva érhetők el.

Megérkezett a pénteki jelentés: ma is sokan hunytak el koronavírusban Magyarországon

2020. december 18. 08:57 | Portfolio

Megérkezett a pénteki jelentés: ma is sokan hunytak el koronavírusban Magyarországon

4428 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 295 977 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 187 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7 725 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 89 814 fő, az aktív fertőzöttek száma 198 438 fő. Az aktív fertőzöttek 18%-a, az elhunytak 20%-a, a gyógyultak 23%-a budapesti. 7 335 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 564-en vannak lélegeztetőgépen.

Új történelmi csúcsra kapaszkodott ma az S&P 500 és a bitcoin is

2020. december 17. 22:18 | Portfolio

Új történelmi csúcsra kapaszkodott ma az S&P 500 és a bitcoin is

Közeleg a kétpárti támogatással elfogadható amerikai költségvetési élénkítő csomagról a megállapodás és közben a Moderna koronavírus-vakcinájának sürgősségi engedélyeztetése is hamarosan megtörténhet, mindez pedig ma új történelmi csúcsra hajtott az S&P500 és Nasdaw részvényindexeket. Közben a bitcoin árfolyama 10% feletti ugrással 23 ezer dollár fölé ralizott és ezt kihasználva a legnagyobb amerikai kriptokereskedelmi platform, a Coinbase csendben tőzsdei bevezetési kérelmet jelzett. Európában csütörtökön csak mérsékelten emelkedtek a vezető indexek, idehaza a BUX végül 0,4 százalékos pluszban zárta a napot, ami az OTP és a Richter jobb teljesítményének volt köszönhető.

Koronavírus: 3 hétig országos karantén lesz a lengyeleknél, teljesen lezárják Olaszországot az ünnepek körül

2020. december 17. 21:21 | MTI, Portfolio

Koronavírus: 3 hétig országos karantén lesz a lengyeleknél, teljesen lezárják Olaszországot az ünnepek körül

A Johns Hopkins Egyetem ma reggeli adatai szerint összesen már több mint 74 millió ember fertőződött meg világszerte a koronavírussal, közülük is a legtöbben, közel 17 millió fő Amerikában, de magas az esetszám Indiában, Brazíliában, Oroszországban és Franciaországban is. A koronavírusban elhunytak száma meghaladja az 1,6 millió főt. Mindeközben Amerikában folyik a vakcinák kiszállítása, Európában több ország is a szigorítás útjára lép. A hírek szerint az EU-ban december 27-én kezdődhetnek meg az oltások.

2020. december 17. 20:40 | MTI

Megállapodott a három legfőbb uniós intézmény egy közös menetrendről 2024-ig

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, David Sassoli, az Európai Parlament elnöke és Angela Merkel német kancellár az Európai Unió Tanácsának elnöksége nevében a 2021-es jogalkotási prioritásokról szóló közös nyilatkozatot írt alá - tájékoztatott az Európai Bizottság csütörtökön.

Itt a rázós folyamat vége: az uniós tagállamok is elfogadták az EU 2021-2027-es költségvetését

2020. december 17. 19:46 | MTI, Portfolio

Itt a rázós folyamat vége: az uniós tagállamok is elfogadták az EU 2021-2027-es költségvetését

Az Európai Tanács múlt heti megerősítését és az Európai Parlament szerdai jóváhagyását követően az Európai Unió Tanácsa, azaz az összes tagállami delegáció is elfogadta az unió következő hétéves, 2021 és 2027 közötti költségvetéséről szóló rendeletet csütörtökön. Ezáltal a tagországok már a jövő év elején hozzájuthatnak az uniós támogatásokhoz. A mai fejleményig hosszú, vétóvitával is terhelt 2,5 éves folyamat vezetett, amelyet ezen az idővonalon lehet átfogóan tanulmányozni.

Újabb vakcinából vásárol 100 millió adagot az Európai Bizottság

2020. december 17. 15:46 | MTI

Újabb vakcinából vásárol 100 millió adagot az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság lezárta a Novavax amerikai gyógyszeripari vállalattal a koronavírus elleni lehetséges oltóanyaguk beszerzéséről folytatott megbeszéléseket, a tervezett szerződés lehetővé tenné az Európai Unió számára 100 millió adag, illetve további akár még 100 millió adag oltóanyag megvásárlását - közölte a testület csütörtökön.

Váradi József: most nem prioritás a Wizz Air bevezetése a magyar tőzsdére

2020. december 17. 13:55 | Portfolio

Váradi József: most nem prioritás a Wizz Air bevezetése a magyar tőzsdére

A Wizz Air részvényei elérhetővé válnak a magyar tőzsdén, bár egyelőre még nem abban a formában, ahogy sokan szeretnék, ugyanis nem hagyományos részvénykibocsátással jelennek meg a BÉT-en a légitársaság papírjai, hanem a külföldi részvényeknek és ETF-eknek létrehozott BÉTa piacon. A BÉTa piaci megjelenés apropójából a mai kereskedésindító csengetést a BÉT-en a Wizz Air végezte el, a vállalat vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk többek között egy hagyományos részvénykibocsátás lehetőségéről a BÉT-en.

Becsengetett a Wizz Air a BÉT-en, indul a kereskedés a BÉTa piacon

2020. december 17. 13:41 | Portfolio

Becsengetett a Wizz Air a BÉT-en, indul a kereskedés a BÉTa piacon

Elérhetővé váltak a Wizz Air Holdings Plc. részvényei a Budapesti Értéktőzsde alternatív platformján, a BÉTa Piacon. A BÉTa Piac lehetőséget kínál európai nagyvállalatok értékpapírjaival történő kereskedésre. Az ügylet eredményeképpen a magyarországi gyökerű nemzetközi légitársaság részvényei devizaátváltás nélkül érhetők el a befektetési szolgáltatókon keresztül. Az elszámolás forintban, az OTP Bank árjegyzésével történik.

Szétverte a hajótársaságokat a koronavírus-járvány, szó szerint megszűnt minden bevétel

2020. december 17. 13:10 | Szemán Ákos

Szétverte a hajótársaságokat a koronavírus-járvány, szó szerint megszűnt minden bevétel

Korábban még a sétahajózás volt az utazási szektor egyik legdinamikusabban bővülő szegmense, a kereslet folyamatosan növekedett az elmúlt években, mivel egyre többen választották a kikapcsolódásnak ezt a formáját. Aztán jött a koronavírus-járvány és teljesen szétverte az iparágat, gyakorlatilag megszűnt létezni, a hajók a dokkokban rozsdásodnak, a munkaállomány jelentős része távozott, a bevételek nullára estek. Egy darabig még nem is várható különösebb javulás, a jövő év első fele aligha lesz jobb, mint a mostani, erre pedig már anyagilag is felkészültek a hajózási társaságok, de ezt követően, a remények szerint újra beindulhat az iparág. Az előzetes foglalások száma egy-egy társaságnál már a koronavírus-járvány előtti szintek körül alakul, a potenciál tehát továbbra is megvan. Más kérdés azonban, hogy a limitált utasszám, a fokozott egészségügyi feltételek költségei és a túlélés miatti eladósodás hosszú távon milyen következményekkel járhat.

Apelso

Lufi vagy nem lufi?

Ha arra a kérdésre kellene - a szokásos közgazdászi egyrészt-másrészt mellébeszélés nélkül - válaszolnom, hogy akkor most lufi-e az AI vagy sem, a válaszom egyértelmű lenne: igen az. Egy