A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.
Az Európa jövőjéről szóló konferencia polgárok és politikusok részvételével zajló viták és eszmecserék sorozata, amely alkalmat kíván teremteni arra, hogy az európai polgárok megosszák elképzeléseiket Európa jövőjéről és részt vegyenek annak alakításában. A hivatalosan alig négy hónapja útjára indított projekt a korábbi tapasztalatokra épít, például a civil párbeszédre, de sok új elemet is tartalmaz.
Franciaország mint az EU megújításának lokomotívja
A konferencia ötlete Emmanuel Macron francia államfőtől származik, aki 2019 márciusában, az EP-választási kampány részeként vetette fel, hogy – az elmúlt egy-másfél évtizedben Európát érintő külső kihívásokra reagálva – újra kell definiálni a kontinens szerepét, lehetséges fejlődési irányait. Noha a 2019-es EP-választás az euroszkeptikus politikai erők megerősödését hozta, az összeurópai parlament még mindig stabil EU-párti többséggel rendelkezik, így nem meglepő, hogy az EP-képviselők jelentős része támogatta a konferencia megrendezését.
A projektet az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen jelentette be 2019. júliusi programismertető beszédében, kiemelve annak fontosságát, hogy az európai polgárok nagyobb beleszólással rendelkezzenek az Európai Unió működésébe és tevékenységébe.
A konzultáció az eredeti tervek szerint 2020. május 9-én, az Európai Unió (EU) előzményének tekinthető, Európai Szén- és Acélközösség alapjait lefektető Schuman-nyilatkozat kihirdetésének 50. évfordulóján vette volna kezdetét. A Bizottság, az Európai Parlament (EP) és a Tanács azonban – részben a koronavírus miatti rendkívüli helyzet, részben pedig az egymás közötti vitáik miatt – nem tudtak megegyezni az elindításáról. A konzultációsorozat végül egy évvel később, 2021. május 9-én indult hivatalosan útjára. Az eredetileg megállapított céldátum, azaz 2022 tavasza – Macron javaslatának megfelelően – változatlan marad. A záródátum kiválasztása minden bizonnyal nem független attól a ténytől, hogy 2022 első szemeszterében Franciaország látja el az Európai Unió soros elnökségét és a polgári konzultáció eszközét előszeretettel alkalmazó EU-párti elnök számára a konferencia sikeres lezárása olyan fejlemény lenne, ami segítheti az újraválasztását.
A május 9-i ünnepélyes nyitórendezvény a franciaországi Strasbourgban került megrendezésre, és külön érdekessége, hogy Emmanuel Macron is beszédet tartott, noha a francia államfő nem tölt be semmilyen hivatalos szerepet a konferencia vezetésében. Felszólalásában az elnök kiemelte, hogy a válságok kezelésekor Európának gyorsabban kell dönteni és cselekedni, hisz az Unió ötször-tízszer annyi idő alatt hoz döntéseket, mint akár az Egyesült Államok, akár Kína, aminek egyik következménye, hogy az európai ipari, kutatási és beruházási fejlődés üteme nem hasonlítható az amerikai vagy a kínai léptékhez.
Milyen elemekből épül fel a konferencia?
- A konferencia többnyelvű digitális platformja április 19-én indult és lehetővé teszi a polgárok számára, hogy megosszák ötleteiket az Európával és a szükséges változásokkal.
- A nemzeti, helyi és regionális hatóságok által megrendezett – a koronavírus-járvány miatt online térben és személyes jelenléttel zajló – decentralizált rendezvények keretében a polgárok megvitathatják elképzeléseiket Európa jövőjéről.
- Az digitális platformon és a decentralizált rendezvények keretében felvetett témákat véletlenszerűen kiválasztott polgárokból álló európai polgári vitacsoportok vitatják meg. A konferencia szervezői fontosnak tartják a fiatalok bevonását a kontinens jövőjének alakításába, ezért a polgári vitafórumok legalább harmadának 25 év alatti fiatalokból kell állnia.
- A konferencia 433 tagot tömörítő plenáris ülései biztosítják az európai polgári platformok ajánlásainak megvitatását. A plenáris ülés az EP és a nemzeti parlamentek 108–108 képviselőjéből, tagállamonként 2 (azaz összesen 54) kormánytagból, három uniós biztosból és 108 – véletlenszerűen kiválasztott – uniós polgárból áll. Emellett a Régiók Bizottsága és az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság, a szociális partnerek és a civil társadalom is képviselteti magát. Az EU nemzetközi szerepéről szóló vitákon részt vesz az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is. Ugyanakkor – az EP szándékaival ellentétben – a tagjelölt országok képviselőit nem vonták be az Európa jövőjéről szóló vitákba.
- A konferencia plenáris ülések tapasztalatait a vezető testület vonja le és teszi közzé. A testület társelnöki tisztjét Guy Verhofstadt, liberális belga EP-képviselő, a föderatív Európa lelkes támogatója, a Tanács soros elnökségét ellátó tagállam delegáltja, valamint Dubrabka Šuica, az Európai Bizottság demokráciáért és demográfiáért felelős alelnöke látja el. A konferencia irányítása területén elmozdulás történt az EP 2020 januárjában megfogalmazott eredeti javaslatához képest, mely szerint Verhofstadt lett volna a testület egyszemélyes vezetője. A társelnöki rendszer révén a konferencia minden bizonnyal kevésbé mozdul el föderatív irányba és a konfliktusok sem lesznek annyira kiélezettek a nemzetállamok Európáját hirdető tagországokkal, köztük különösen Magyarországgal és Lengyelországgal. A vezető testületben az EP, a Tanács és a Bizottság egyenlő arányban képviselteti magát: mindegyik intézmény három képviselőt és négy megfigyelőt delegál. A konferencián a levont végkövetkeztetéseket a társelnökök hivatalos jelentése fogja ismertetni 2022 tavaszán.
A fenti struktúra kapcsán mindenképpen pozitívum a polgárok bevonásának szándéka, amely csökkentheti az uniós intézmények és az európai polgárok közötti szakadékot. A polgárok, már amennyiben tudomást szereznek erről a projektről – ugyanis az államok többsége nem propagálja kellőképpen ezt a lehetőséget – személyesen részeseivé válhatnak az európai integráció alakításának.
Ugyanakkor kérdés, hogy mennyire reális, hogy az EU problémáinak megoldására új ötletek érkezzenek a polgárok részéről.
Ez már csak azért sem igazán valószínű, mert az uniós polgárok többsége nem rendelkezik megfelelő ismerettel az Unió működését illetően, másrészt pedig a politikusok is kapcsolatban állnak a választóikkal és a civil társadalommal, így a részükről esetlegesen felmerülő javaslatok becsatornázása már eddig is biztosított volt. Így ezt az elsősorban szimbolikus jelentőségű kísérletet leginkább egy olyan, az EU vezető intézményei felől érkező próbálkozásnak kell tekinteni, amelynek célja a polgárok és az Unió közötti szakadék csökkentése.
A konferencia privilegizált témái
Az online platformok és civil panelek résztvevői a következő kilenc témakörben vitatják meg az EU-t érintő legfontosabb kérdéseket:
- Éghajlatváltozás és környezetvédelem;
- Egészségügy;
- Erősebb gazdaság, társadalmi igazságosság és foglalkoztatás;
- Az EU helyzete a világban (azaz az Unió külkapcsolatai);
- Értékek és jogok, jogállamiság és biztonság;
- Digitális átállás;
- Európai demokrácia;
- Migráció;
- Oktatás, kultúra, ifjúság és sport.
Ez a felsorolás ugyanakkor nem kimerítő jellegű, hisz a konferencia résztvevői más témákat is javasolhatnak.
Az első plenáris ülés tapasztalatai
Az alakuló ülésre a járványhelyzet miatt félig személyes, félig virtuális formában került megrendezésre. Ennek az ülésnek az érdekessége, hogy éppen a konferencia nóvumának számító elem, azaz a polgárok bevonása nem valósult még meg. Erre legkorábban ősszel, a következő plenáris ülés alkalmával nyílik majd lehetőség.
A plenáris ülésen a jelenlévők megosztották egymással a gondolataikat és várakozásaikat a következő kilenc hónap eseményeivel kapcsolatban. A felszólalók mindegyike úgy vélte, hogy a konferencia egyedülálló alkalmat biztosít ahhoz, hogy közelebb hozza az Európai Uniót a polgárokhoz, emellett lehetővé teszi az európai integráció új alapokra történő helyezését. Az ülésen többen kiemelték, hogy az Uniónak nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a jogállamisággal összefüggő kérdésekre.
A végrehajtás módját illetően viszont megoszlottak a vélemények.
A politikusok felszólalásukban utaltak az EU előtt álló külső és belső kihívásokra – többek között az éghajlatváltozásra, a koronavírus-járványra, a migrációs helyzet kezelésére és az EU nemzetközi szerepének megerősítésére –, és abban is egyetértettek, hogy a rendezvénysorozat lehetőséget teremt arra, hogy a polgárokkal karöltve megtalálják az ezen kérdésekre adandó válaszokat. A fő vitapontot a reformjavaslatok végrehajtása jelentette, különös tekintettel az esetleges szerződésmódosítás kérdésére.
A tagállamok képviselőit tömörítő Tanács – hűen a korábbi állásfoglalásához és figyelembe véve a 12 uniós tagállam (Ausztria, Cseh Köztársaság, Dánia, Észtország, Finnország, Írország, Lettország, Litvánia, Málta, Hollandia, Szlovákia, Svédország) által megfogalmazott állásfoglalást, amely szerint a konferencia nem eredményezhet jogi kötelezettségeket és szerződésmódosítást – azt hangsúlyozta, hogy bárminemű változtatást csak a hatályos jogi keretek között tart támogathatónak. Ezzel szemben az EP mérsékelten euroszkeptikus politikai csoportja, az Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal, amely a radikális baloldali és kommunista pártokat tömöríti, úgy vélte, hogy a szerződésmódosítás az egyetlen lehetséges eszköz a „neoliberális szemléletmód” ellensúlyozására. A szakszervezetek képviselői szintén a szerződésmódosítás mellett érveltek. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság ugyanakkor nem helyezkedett egyértelmű álláspontra és úgy vélte, hogy a kérdéssel csak a konferencia lezárulta után érdemes foglalkozni.
A konferencia folytatását illetően érdemes megjegyezni, hogy bár az uniós döntéshozatal módja és más intézményi kérdések nem szerepelnek a civil panelek által megvitatandó kérdések között,
a felszólalók igen jelentős része a „több Európa vs. kevesebb Európa” problematikájára helyezte a hangsúlyt.
Ennek talán egyik legfőbb eleme a Tanácsban való tagállami vétó kérdése volt: míg a felszólalók egy része úgy vélte, hogy az egyhangú szavazás eltörlése hatékonyabbá tenné az uniós döntéshozatalt és ezáltal növelné a kontinens versenyképességét, mások ennek kapcsán inkább a nemzeti szuverenitás megőrzésének fontosságára hívták fel a figyelmet, aláhúzva a föderatív irányba történő elmozdulás veszélyeit. Az intézményi kérdések rendezése ugyanakkor már csak a szakpolitikai kérdések kapcsán is elengedhetetlen, hiszen például az tagállami vétó kiiktatása egyértelműen hozzájárulna az Unió gyorsabb és hatékonyabb fellépéséhez (például a klímapolitika esetében nem a „leglassabb” állam határozza meg a klímavédelem előrehaladásának ütemét), továbbá versenyképességének és a világban betöltött szerepének a megerősítéséhez.
A konferencia első plenáris ülése kapcsán megállapítható, hogy a felszínre került véleménykülönbségek nagyon jól tükrözik az európai integráció lehetséges irányaival kapcsolatos közel hét évtizedes vitát, amely az elmúlt tíz évben egyre hangsúlyosabbá vált a hazai politikai diskurzusban is. E viták meghatározó eleme, hogy a küzdelem valójában a nemzeti szuverenitás pártján állók és a föderalisták között zajlik.
A föderalistákon – leegyszerűsítve – az Európai Egyesült Államok híveit értik.
A föderális Európa eszméjének egyik legismertebb képviselője az olasz Altiero Spinelli volt, aki egy olyan nemzetek feletti kormány felállításán dolgozott, amellyel nem csak a jövő fegyveres konfliktusai kerülhetők el, de a kontinens valamennyi állama egy egységes Európába terelhető. Az európai integráció ezen irányzatának hívei a sikeres Európát a „több Európa” gondolat jegyében képzelik el, és következésképpen határozottan kiállnak a hangsúlyosabb európai döntéshozatal mellett. Ennek keretében támogatják az európai polgárok által közvetlenül megválasztott Európai Parlament hatásköreinek kiterjesztését és a többségi szavazás általánossá tételét a Tanácsban.
Ugyanakkor a föderalisták programja – nyilván az elmúlt évtizedek kudarcainak hatására – az európai szuperállam megteremtése helyett sokkal nagyobb figyelmet szentel az együttműködésen belüli különböző fokozatoknak. Így támogatja azon tervek megteremtését, amely egyfajta megerősített együttműködés keretében tenné lehetővé a szorosabb együttműködésben érdekelt európai államok számára az integráció elmélyítését, ezzel téve még hangsúlyosabbá a már napjainkban is létező többsebességes Európa eszményét (lásd: eurózóna, schengeni együttműködés, Európai Ügyészség). Az EU-ban elsősorban a Néppárthoz, az Európai Szocialisták Pártjához, a liberálisokhoz és az Európai Zöld Párthoz tartozó tagállami és EU-s politikusok támogatják az integráció mélyítését.
Velük szemben állnak az európai integráció további mélyítését – sőt egyes esetekben magát az EU-t is – elutasító európai szintű pártok (a jobboldalon a Konzervatívok és Reformisták Szövetsége Európában, amely a Fideszt is szívesen felvenné a tagjai közé, valamint a politikai skála jobb szélén elhelyezkedő Identitás és Demokrácia Pártja, míg a baloldalon az európai szocialistákat és kommunistákat tömörítő Európai Baloldal Pártja). Ezen tömörülések elsősorban a nemzeti szuverenitás megvédésére helyezik a hangsúlyt és az európai integrációt az EU-t alkotó nemzetállamok laza együttműködéseként képzelik el.
Európai Parlament: új frakció születhet a nemzetek Európáját hirdető jobboldali pártok nyilatkozatából?
A konferencián elhangzott gondolatokra reagálva július elején az uniós tagországok 16 pártjának – köztük a Fidesznek, a lengyel Jog és Igazságosságnak (PiS), az olasz Matteo Salvini vezette Ligának, a Giorgia Meloni által irányított Olasz Testvéreknek, a Macron legfőbb riválisának számító Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésének és a spanyol Voxnak – a vezetői közös nyilatkozatot írtak alá, amelyben kiállnak az Unió eszméje mellett, de elutasítanak egy európai szuperállamot. Az aláírók hangsúlyozták az európai nemzetek sokszínűségének fontosságát is. Ez a dokumentum, amely a föderalizmussal szemben a nemzetállamok Európája mellett tesz hitet, egyértelmű válasz a konferencia nyitórendezvényén felvetett mélyítési igényekre, köztük a tagállami vétó eltörlésére és az – Európa-párti többséggel rendelkező – EP jogalkotási kezdeményezési joggal történő felruházására.
A lengyel PiS-t is magában foglaló, mérsékelten euroszekptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció a nyilatkozatra reagálva kiemelte, hogy a hatáskörök átruházásának már létező uniós alapelve mellett össze kellene állítani a sérthetetlen tagállami hatáskörök listáját.
A Flamand Érdek nevű párt EP-képviselőcsoportjának vezetője, Gerolf Annemans szerint ez a közös nyilatkozat a jövőben elvezethet a közös frakcióalapításig. Hogy ténylegesen létrejöhet egy új frakció, az még kérdéses. Igaz ugyan, hogy az aláírók – a legtöbb kérdésben – azonos vízióval rendelkeznek az EU jövőjét illetően (például elutasítják a további centralizációt és azt, hogy az uniós intézmények a tagállamok rovására növeljék hatáskörüket), számos kérdésben (nevezetesen: az Oroszországhoz fűződő viszony, közös európai hadsereg stb.) azonban eltérő álláspontot képviselnek.
Mindazonáltal, ha létre is jönne egy új jobboldali politikai csoport, az sem módosítaná lényegesen az erőviszonyokat az Európai Parlamentben,
ahol – az Unió sajátos politikai rendszeréből kifolyólag – a nemzeti parlamentekben uralkodó baloldal–jobboldal szembenállás helyett inkább az EU-párti és euroszkeptikus politikai csoportok közötti törésvonal a meghatározó. Az esetlegesen létrejövő politikai csoport viszont csak a jobboldali euroszkeptikus frakciók (Európai Konzervatívok és Reformerek, Identitás és Demokrácia) EP-n belüli súlyának átrendeződését eredményezné, ami minden bizonnyal nem jelentene semmilyen veszélyt az összeurópai parlament EU-párti többségére és ezáltal a brüsszeli döntéshozatalra.
Vajúdnak a hegyek és egeret szülnek?
Az esemény előkészítése és az első plenáris ülés alapján már jól látszik, hogy a konferencia során mindvégig a szokásos uniós kompromisszumkeresés módszertana lesz meghatározó. Ezt mutatja például az is, hogy föderalista nézeteket hirdető Verhofstadt helyett végül egy, a három fő intézmény egyenjogúságán alapuló közös elnökség alkotja a konferencia vezető testületét.
Kérdéses az is, hogy mennyire lehetséges ennyire eltérő érdekeket összeegyeztetni. Az integráció eddigi története jól mutatja, hogy milyen veszélyekkel fenyegethetnek az egyhangú szavazás kiiktatása tett kísérletek. Gondoljunk csak az „üres székek válsága” néven ismertté vált krízisre, amely mintegy fél évre megbénította a Tanács működését.
A konferencia nyitórendezvénye alapján félő, hogy az EU-s intézmények a konferencia záródokumentumának kidolgozása a legkisebb közös nevező elvét fogják követni.
Az sem egyértelmű, hogy a záródokumetum következtetéseinek mi lesz a sorsa. Amennyiben a részt vevő felek végül nem tudnak megegyezni abban, hogy a konferencia következtetései alapján kerüljön sor az szerződések módosítására, előfordulhat, hogy ismét egy – ünnepélyes keretek között bemutatott – dokumentum lát napvilágot, amelynek semmilyen következménye nem lesz az EU működésére és áttételesen a polgárok mindennapi életére nézve. Ugyanakkor bármilyen következtetésre is jut a konferencia, egy dolog biztosan borítékolható: egy európai szuperállam létrejöttének – a tagállami kormányok elutasítása miatt – rövid és középtávon nincs realitása.
Brucker Balázs a Közgazdaság- és Regionális Tudományok Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének munkatársa
Címlapkép: Getty Images
