Horgonyt erőszakoltak a forintra
Az elmúlt napokban a nyári illikvid piacokon sem látszottak nagy mozgások a forintárfolyamban: az euróval szemben szerdán mindössze 50 fillér volt a mozgás.

A dollárhoz képest jelentősebb erősödést láttunk: 344-ről 341,4-ig jött le a váltás.

A dollárindex – amely a zöldhasú értékét méri egy kosárnyi főbb devizával szemben –, alig változott, 98,133-on állt az előző napi 0,6%-os csökkenés után. Az amerikai valuta a jennel szemben is stagnált 147,35-ös árfolyamon, míg az euró 0,1%-kal erősödött, 1,1671 dollárt ért.

Csütörtökön ugyan érkeznek fontos adatok, de a legtöbbtől nem várjuk, hogy megmozgassa a piacokat: német és kínai külkereskedelmi statisztikák és brit kamatdöntés is napirenden van. Magyar szempontból a legizgalmasabb a júniusi ipari termelésről szóló beszámoló lehet Németországból a két gazdaság összekapcsoltsága miatt.
Délután jön a legjelentősebb makroadat: az amerikai munkanélkülisegély-kérelmek számáról szóló közlés.
Az amerikai munkaügyi minisztérium várhatóan arról számol be, hogy az első munkanélküliségi segélykérelmek száma 3000-rel, 221 000-re nőtt az augusztus 2-ával záruló héten. A múlt pénteki adatok szerint az amerikai foglalkoztatás növekedése a vártnál gyengébb volt júliusban, és az előző két hónap adatait is jelentősen lefelé módosították.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Európába hozzák az egyik legjobb ukrajnai háborús fegyver gyártását
A kontinensen is gyártani fogják az amerikai Stinger rendszert.
Szokatlan objektum száguld a Naprendszer felé, tényleg idegen űrhajó lehet?
Itt van a tudósok álláspontja.
Meglepő nyilatkozat jött Lavrovtól: hátraarcot vett Moszkva Ukrajna jövője kapcsán?
Fontos kérdés tisztázódhat.
Tusk: nagyon rossz ötlet lenne Budapesten tartani a Putyin-Zelenszkij csúcsot
A lengyel kormányfő ellenzi az ötletet.
Otthon Start: csak álom a 10%-os önerő? Magyarok tömegei vágódhatnak hanyatt a valóságtól
Mutatunk viszont egy menekülőutat is.
Globális létszámstopot hirdetett meg Európa egyik legnagyobb vállalata
Csak bizonyos területekre vonatkozik.
Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr

Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ingatlanvásárlás 3%-os hitellel - érdemes alaposan átgondolni Mindenki jól jár a 3%-os hitellel? - Nem biztos. Sokan úgy gondolják, hogy a 3%-os kamat
Az AI gazdasági ára: Mibe kerül a terminátor-forgatókönyv elkerülése?
Amióta a szakértőkön kívüli világ is AI-lázban ég, a félelmek gyakran nagyobb sajtót kapnak, mint a technológiával járó előnyök. Vendégszerzőnk kutatások alapján vizsgálja meg, hogyan

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Otthon Start Program - Büntetési szabályok
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Otthon Start Program - Büntetési szabályok A 3%-os kamattámogatott Otthon Start Hitel óriási segítség lehet az ingatlanvásárlás előtt állóknak, a

A 2025-ös FIDE Iskolák Világbajnoksága és a Smart Moves Summit az Egyesült Államokban ért véget (x)
Magyarország csapata az 55 versenyző közül a 23. helyet szerezte meg
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
A magyar milliomosok titkai: így lehetsz te is tagja a klubnak
Ismét elkészült a Portfolio Prémium Banki Felmérése.
Döbbenetes új csúcsokon a világ tőzsdéi – Mi jöhet most?
Meddig tarthat a lendület?
