Szilágyi Áron Körösparti Gábor sportmenedzserrel közösen hozta létre a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fórumát. Ennek célja, hogy üzleti partnerek bevonásával és oktatási intézményekkel közösen programokat dolgozzon ki élsportolók számára, karrier-, pénzügyi- és jogi tanácsadást nyújtson, valamint támogassa a magyar élsportolók visszavonulás utáni társadalmi beilleszkedését.
Az olimpikon egyik előadója lesz a szeptember 21-én megrendezésre kerülő HVCA - Portfolio Investment Conference 2023 rendezvénynek is.
A Szilágyi Áronnal készített interjú már meghallgatható a Spotify-on, az Apple Podcasten, a Google Podcasten, a többi nagy podcast platformon, és itt, a cikkbe ágyazott lejátszóban is:
Címlapkép: Gombkötő Emma/Portfolio
Ezek a városok milliókat fizetnek Amerikában csak azért, hogy odaköltözz – itt vannak a feltételek
Akár 15 ezer dolláros költözési támogatást is ajánlanak.
Moszkva bejelentette: veszik, mint a cukrot az orosz Szu-57-es ötödik generációs lopkodó vadászgépet
Több ország is sorban áll érte.
Belezúgott Magyarországba a piac – Meddig tartanak a mézeshetek?
Mindent megvettek, ami magyar.
Vészriadót fújt az IMF, sorozatos államcsődök veszélye kopogtat
Elkezdenek dőlni a dominók.
Megjött az első fecske: nagyot lépett előre a magyar hidrogénpiac
Megkapta a minősítést az MFGT.
A választások előtt lépett a kormány: elképesztő, mire fizetnek ki 76 milliárd forintot a méregdrága gigaprojektben
Egy április 9-i kormányhatározat értelmében.
Itt az új videó! Az amerikai celeb reklámja megint betalált, elszállt a részvény árfolyama
Egyetlen sztár miatt vagyonokat költenek a fiatalok.
Kormányváltás: válás után is maradhat a CSOK és a CSOK Plusz? Mi lesz a Babaváróval?
A TISZA Párt programja szerint válás esetén nem kellene visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszhoz kapcsolódó kedvezményeket, ami érdemi fordulatot jelentene a mai szabályokhoz képest. Jelenleg
Sport és ESG: hol keletkezik valójában a profi sport karbonlábnyoma?
A profi sport ESG-vállalásai ma már megkerülhetetlenek, a tényleges környezeti hatás azonban sokszor jóval összetettebb, mint amit a látványos vállalások sugallnak. Duha Bence cikksorozatának
Nulláról kell újragondolni a forintról alkotott képünket
Az új magyar gazdaságpolitika nem feltétlenül arról szól majd, hogy a magyar gazdaság versenyelőnye kizárólag a gyenge forint lenne. A lakosság valószínűleg még nem tud... The post Nulláró
Top 10 osztalék részvény - 2026. április
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
Zsiday: A forint mostantól euró, ha hiszünk a csatlakozásban
Miért erősödik így a forint? Miért örülnek a piaci szereplők ennyire az új magyar kormánynak? A válasz egyszerű. A piacoknak nem szimpátiája, hanem várakozása van.... The post Zsiday: A for
Automatizált szállítói számla feldolgozás nagyvállalati ERP környezetben
A szállítói számlák feldolgozása (Accounts Payable - AP) az elmúlt években a vállalati digitalizáció egyik legfontosabb fókuszterületévé lépett elő. Nem véletlenül: a manuális adminiszt
A klímaváltozás miatt újraindulhat a területekért folyó versenyfutás
A klímaváltozás okozta erőforráshiány és az új, lakható területek megnyílása véget vethet a békés világrendnek
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Ezek a részvények lehetnek a választás nagy nyertesei: a Concorde és az Accorde szakértőit kérdeztük
Gyurcsik Attilával és Bukta Gáborral beszélgettünk.
Drámai hibát követett el Donald Trump? – Az egész világ megfizetheti az árát
Lábon lőhette magát az amerikai elnök.
Felejtsük el a forintról kialakult tévhiteket − A HOLD elemzői az új helyzetről
Befektetési stratégiák választás utánra.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!



