Nyugalom vagy dinamikus városi élet? (x)

A Vitalis Park szervesen illeszkedik a Talentis Programba, amely a Zsámbéki-medence egészére kidolgozott, minden érintettel előzetesen egyeztetett átfogó fejlesztési terv. A Programban a környezeti értékek megóvása kiemelt helyen szerepel, ezért mind a már itt lakók, mind az ideköltözők egészséges, nyugodt, tiszta környezetben élhetnek. A Program Ökológiai Mintatérség megvalósítását irányozza elő a környéken, így a családok, gyermeket tervező fiatalok számára hosszú távon garantált az élhető, emberi környezet. A táj szépsége miatt már Erzsébet királyné is gyakran választotta a Zsámbéki-medencét lovaglásai színhelyéül, az épülő Vitalis Park területe pedig egykor a híres "Ördöglovas“, Sándor Móric gróf birtokának része volt. A lovassportok, az egészséges életmód hagyománya azóta sem veszett ki erről a vidékről. Nemcsak a környezet védelme, hanem a helyi központban kialakítandó wellness-szolgáltatások, a környékbeli golfpályák, lovardák, kerékpárutak és a nagyszerű kirándulóhelyek is az egészséges, nyugodt, de aktív életmód kiteljesedését segítik.
Herceghalom barátságos, "mindenki ismer mindenkit"

A Vitalis Park nyugalmától a főváros nyújtotta pezsgés, a szórakozási lehetőségek csak húsz percre találhatók: az autópályán percek alatt elérhető a város, de az itt élők választhatják a légkondicionált elővárosi vasút kényelmét is. A törökbálinti és budaörsi bevásárlóközpontok autóval néhány percnyi távolságra találhatók. A számos előny ellenére a fővárosi lakásokkal szemben itt még kedvező áron lehet ingatlanokhoz jutni, mert a prognózisok szerint ezek értéke a Talentis Program felfutása után fog jelentősen megemelkedni. Jó hír, hogy a Talentis Program fejlesztései nyomán várhatóan mintegy 40.000 új munkahely jön létre a térségben, így a közelben is lehetőség lesz a megélhetés biztosítására.

Az első ütemben épülő lakások értékesítését május végén kezdték meg - a bevezető akcióban 10% kedvezménnyel juthatnak hozzá a lakásokhoz a vásárlók.
www.vitalispark.hu
(X)
Beütöttek Trump vámjai Kínának, a világot viszont így is felfalja
Miközben az amerikai export zuhanásban van, Kína máshol töretlen sikert arat: itt a részletes elemzés.
Történelmi fordulat: Amerika feladja a Kína elleni harcot, teljesen új irányba fordul
Trump inkább otthon akar rendet rakni.
Otthon Start-igénylők, figyelem: nagy könnyítést jelentett be a NAV
Online is kérhető keresetkimutatás a hitelfelvételhez.
Putyin jobbkeze szerint valójában Európa „féktelen militarizmusa” a háború lezárásának legfőbb akadálya
Fanatizmussal vádolja az EU-t.
Úgy tűnik, elfogyott Trump türelme: egyszer és mindenkorra véget vetne az orosz-ukrán háborúnak
Egy újabb kör találkozó jöhet.
Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud

Sosem látott pénzt költött el a leggazdagabb liga, de megfizetik az árát
Több, mint 1.360 milliárd forint - ennyit költöttek el az angol első osztály, a Premier League focicsapatai játékosokra a nyáron. Bődületes rekord, amit egy másik... The post Sosem látott pén

Jóléti társadalom megoldja a problémáidat?
Talán senki számára nem kérdés, hogy a világ gazdagodásával nem szabadultunk meg a gondjainktól. Sőt, sokszor a "gazdagabb" országokban "rosszabbul" élnek az emberek, mint a "szegényebbek


Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Pickup tuning a határban: ezek az extrák most a gazdák és vadászok kedvencei
A pickupok ütőképességét az extrák adják.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.