Prémium

Megszólal a Capital Partners (x)

Portfolio


' title='

A PSzÁF vizsgálatot folytat a CAPITAL PARTNERS a.s (CP) tevékenységével kapcsolatban. A vizsgálat elindításának közzétételét követően több félreérthető híradás látott napvilágot a médiában. Ezért megpróbáljuk a tisztánlátás kedvéért csak a tényeket közzétenni.
A Felügyelet célvizsgálata a CP és két ún. "függő ügynöke" (a függő ügynök azt jelenti, hogy csak egyetlen cég termékeit forgalmazza) ellen arra irányul, hogy a CP-nek a Magyar Köztársaság területén kialakított függő ügynök-hálózata és e hálózat működtetése mindenben megfelel-e a vonatkozó törvénynek. A törvény csupán azt tiltja - a lényegét megfogalmazva -, hogy a függő ügynök tevékenységének végzése során más függő ügynököt nem vehet igénybe.

A Felügyelet abból indul ki, hogy a CP magyarországi függő ügynökeinek száma a magyar piacon egyedülállóan magas - azonban más országokban, illetve Magyarországon is más pénzügyi területen (pl. a biztosítási piacon) teljesen átlagosnak tekinthető. Emiatt a Felügyelet úgy látja, hogy az ügynökök tevékenysége, pusztán a létszámukból kiindulva, nem oldható meg egymástól függetlenül. A Felügyelet a CP ügynökhálózatát átláthatatlannak és kezelhetetlennek tekinti. A CP jelenleg a PSzÁF részére már készíti a teljes körű összefoglaló bizonyítási anyagát.

A Felügyelet fenti célvizsgálatát kiterjesztette a közelmúltban hatályba lépett, fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló törvény szerinti vizsgálatra is. Ennek lefolytatását később - hatáskörének hiányát megállapítva - áttette a Gazdasági Versenyhivatalhoz.

A mi célunk az eljárás során az, hogy a Felügyeletnek és a GVH-nak felvázoljuk a CP működési rendszerét, és elfogadtassuk a székhelyünkön is meglévő, működő struktúrát, amelyet a felügyeleti szervünk - az Európában az egyik legszigorúbb monetáris politikát folytató Cseh Nemzeti Bank −is elfogadott. Jelenleg 52 függő ügynökünk van. A létszám azonban folyamatosan változik, hiszen azoktól például, akik belső ellenőrzéseink során nem felelnek meg, azonnal megválunk.
A mi határon átnyúló szolgáltatásainkat Magyarországon az úgynevezett "EU PASS" birtokában végezzük. Eszerint az előírt követelményeket teljesítve, és a Cseh Nemzeti Bank által kiadott engedély birtokában a szolgáltatás szabad áramlásának elvét érvényesítjük. Ez nem egyedülálló ma Magyarországon, vagy más európai országokban, hiszen csak a magyarországi PSzÁF több száz, határon átnyúló szolgáltatót tart nyilván. (Az ő képviseletüket a szintén a Felügyelet nyilvántartásába vett függő ügynökeik látják el.)

Az ügynökök csupán a CP által kiadott javaslatokat közvetítik az Ügyfelek és a befektetői nyilvánosság részére, röviden: ők a CP "szócsövei". A megbízások, pénzügyi eszközök felvétele már nem az ügynökök feladatkörébe tartozik, nem is tartozhat. Az ügyfelek pénzügyi tranzakciói közvetlenül az Ügyfél és a CP "back office" munkatársai között zajlanak le. Ez utóbbiak a CP prágai székhelyén dolgoznak, beszélnek magyarul. Az ügynökeink a szigorú szabályozásból adódóan nem férnek hozzá az Ügyfél számlájához, befektetési megbízásának felvételéhez, végrehajtásához.

Az ügyfeleink minden ügyletükről, pénzügyi és befektetési eszközeik mozgásáról negyedévente értesítést kapnak e-mailben (emellett minden elküldött üzenetről az ügyfél automatikusan értesítést kap telefonjára SMS-ben). Ezen túlmenően minden ügyfelünk saját online felülettel rendelkezik, ahol folyamatosan nyomon követheti befektetéseit.

A listaáron közölt tranzakciós díjunk 1,9 %, de ez a legmagasabb, a hivatalos díjtáblázat szerinti összeg. A valóságban a díjaink mértéke 0,45 − 1,3 % között mozog, amely megfelel a piaci átlagnak.
A mi jól felfogott érdekünk és stratégiánk, hogy növeljük jelenlétünket a magyar és a nemzetközi piacokon. Elemi érdekünk az ügyfélvagyon gyarapítása, és egy népes és sikeres ajánlói kör kialakítása. Így dolgozunk a magyar piacon is.


Capital Partners a. s.
(Prága)

(x)
Holdblog

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás

A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

Grandio Blog

A kötvénypiac csendes forradalma

Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet