Nyáron is tudatosan gyarapítja szellemi tőkéjét a Baker & McKenzie (x)
A komplex üzleti és jogi szolgáltatásairól ismert Baker & McKenzie budapesti irodájához idén nyáron rekordmennyiségű fiatal jogászhallgató jelentkezett speciális hallgatói gyakorlatra. Míg más cégek az elmúlt években jelentősen csökkentették mentor programjaikat és számtalan munkatárstól is megváltak, a Baker & McKenzie eltökélten kitart a fiatal tehetségek felkutatása és integrálása mellett.
Ez év nyarán is csak a legjobbak, mintegy tizenöt jogászhallgató vehet részt a 6 hetes budapesti kurzuson, ahol a nemzetközi jogi iroda munkatársaival dolgozhatnak együtt.
Dr. Takács P. Pál, az iroda vezetője elmondta, hogy a kiválasztás az ország összes jogi képzést nyújtó intézményében és a külföldi egyetemeken tanuló magyar hallgatók köréből történt. Az angol nyelv magas szintű ismerete itt már nem is kérdéses, hiszen ez az alapelvárás. Elsősorban a jogi irányultság és az ahhoz kötődő tudás mélysége, illetve a kreatív megoldó képesség volt a kiválasztás fő szempontja. A hallgatók kiválasztásakor az első lépés egy esettanulmány kidolgozása, majd a fiatal - már felvett - jogászokhoz hasonlóan bekapcsolódnak egy-egy jogászcsapat napi munkájába, és különböző feladatok megoldásában vehetnek részt. Az iroda szakmai és jövőorientált elhivatottságát jelzi, hogy a fiatalokkal nem mint tanulókkal, hanem mint lehetséges jövendőbeli kollégákkal foglalkoznak.
Az 1949-ben az Egyesült Államokban alakult Baker & McKenzie már 1987 óta rendelkezik budapesti irodával, amely ma Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda néven ismert. Magyarországi megalakulásuk óta fontosnak tartják a fiatal tehetségek támogatását, és amint azt a magyarországi iroda vezetője elárulta a tehetségkutatásuk egyfajta állandó tevékenység, miután az iroda munkatársai folyamatosan jelen vannak az egyetemi képzésben és továbbképző kurzusokban.
Dr. Takács P. Pál a cég know-how-járól vallja, hogy ahogy ő fogalmazott "a titok a fejekben van" és a Baker & McKenzie ennek a szellemi állománynak köszönheti az üzleti sikerét, magyarországi piacvezető szerepét. A fiataloktól elsősorban kreativitást és megoldáscentrikus gondolkodást várnak, miközben mindenkinek el kell sajátítania az ügyfélkezelés és ügyfélmegtartás magas szintű képességeit.
A budapesti iroda arra a legbüszkébb, hogy megalakulása óta folyamatosan bővíti ügyfélkörét, sőt a meglévő ügyfélkörük folyamatosan közvetíti az új üzleteket és partnereket.
A Baker & McKenzie a piac bizalmi szektorának megbízható és egyik legjelentősebb szereplője. A cég nagyságából fakad, hogy az ügyfelek szinte minden üzleti jogi problémájára megoldást találnak az irodán belül, és a komplex ügyeknél sem kell külső segítséget igénybe venniük. Így a nagyságból, szakmai sokrétűségből következik az a piaci előny is, hogy miközben a piaci trendeknek megfelelően változhat az üzletágak kihasználtsága, a Baker & McKenzie stabil szereplője mind a nemzetközi, mind a magyar piacnak.
A budapesti ügyvédi iroda sikerét a piac szereplői szinte egyöntetűen abban látják, hogy a nagy múltú amerikai cégnek az elmúlt 23 évben valóban sikerült beépülnie a magyar gazdaságba. Az iroda a magyar szakemberek kitartásának eredményeként sosem küzdött - a más külföldi alapítású irodákra jellemző - asszimilációs problémákkal. A magyar gazdasági élet szereplői hamar bizalmukba fogadták és elismerték a cég teljesítményét.
A Baker & McKenzie így, miközben a magyar üzlet- és jogi piac elfogadott és kiemelkedő szereplőjévé vált, tudásában és lehetőségeiben is megmaradhatott nemzetközi jogi irodának. A teljes cégcsoportban ma is több mint 3900 képzett jogász dolgozik, akiknek irodái 39 országban találhatók meg. A társaság munkatársai 60 ország állampolgárai, akik összesen több mint 70 nyelvet beszélnek a közös angolon túl.
(x)
Pont visszafolyt volna a küszöb alatt az orosz olaj és gáz, amikor Von der Leyen elzárja a csapot
Megindult a próbálkozás a gázmosással és az olaj átcímkézésével.
Pánik a brit légtérben: két utasszállító is vészhelyzetet jelentett
Életbe lépett a 7700-as kód.
Busás haszonnal kecsegtet, ha így használod az elektromos autód
Németországból indult a trend.
Kína titokzatos új stratégiája: egy autóipari trükkel akarják leuralni az űripart
Tömeges termelés az űrben is.
Két tűz közé került a felemelkedő nagyhatalom, de éppen ez mutatja, hogy mennyire fontos szereplő lett
Meg kell találnia az érzékeny egyensúlyt.
Berobbant a rettegett, halálos járvány: egyre nő a fertőzöttek száma
A szakértők szerint nincs meg az erőforrás a védekezésre.
A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Magyar ingatlanpiac: hórukk országban mérsékelt verseny
A héten Zsolt pihenőt kapott, Balázs és Ádám pedig Tibor Dávid Masterplast CEO-val beszélgetett a magyar ingatlanpiac évtizedes kérdéseiről. Dögunalmas szakmai adásunkban szó lesz a... The p

Külföldre költözés matematikája
Hamarosan itt a választás, ilyenkor sokan szokták megfogadni, hogy valamilyen eredmény esetén emigrálnak. Ezeket általában nem kell komolyan venni, valószínűleg üres lenne az ország, ha tényl
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
Megnyílt a biogáz-kassza: 40 milliárd támogatás kerül szétosztásra
A most megjelent felhívás a biogáz- és biometán-projektek teljes értékláncát támogatja: az alapanyag-logisztikát és tárolást, az előkészítést, a fermentorokat és gázkezelést, valamint


Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A magyar mezőgazdaság életben maradása múlik ezen: víz nélkül nem fog menni
Túl sok függ az időjárás szeszélyeitől.
Ismét téma a nyugdíjemelés: kik kaphatnának sokkal többet havonta?
Mi az a minimálnyugdíj, és hogy lehetne hatékonyan alkalmazni?
Semmi sem állítja meg a forint dicsőséges menetelését?
Lehet még erősebb a hazai fizetőeszköz?
