Erste Energiakorszerűsítési Hitel az önkormányzatoknak (x)

Az Erste mára teljes önkormányzati szolgáltatás- és termékcsomaggal rendelkezik. A piaci igényeknek megfelelően fejleszti szolgáltatásait, ennek a folyamatnak a legújabb eleme az EBRD-vel közös önkormányzati hitelprogram. A hitelkeret célhoz kötött, önkormányzati energiahatékonyság-növelő beruházásokhoz vehető igénybe. A program célja kifejezetten az, hogy az önkormányzati szektor energiafelhasználásának racionalizálást támogassa - hangsúlyozta Redling Károly. Ez jelentheti az önkormányzati/intézményi épületek fűtési rendszerének, hőszigetelésének a korszerűsítését, közvilágítás korszerűsítést, megújuló technológiák bevezetésének támogatását. A hitelprogram Európai Uniós forrásokból származó, legfeljebb 20 százalék mértékű vissza nem térítendő támogatással kívánja ösztönözni az önkormányzatokat az ilyen típusú beruházásaik megkezdésére. A konstrukció előnye, hogy ha a projekt a pénzügyi és műszaki feltételeknek megfelel, a támogatás automatikusan folyósításra kerül, nem kell rá külön pályázatot benyújtani.
A bank fontos tapasztalata, hogy az önkormányzatok éves költségvetésében jelentős tételt képviselnek az energiaköltségek, melyek például az intézmények korszerűtlen fűtési, világítási rendszereinek és az elavult szigeteléseknek is köszönhetők. Ma már a bankok sokkal jobban megválogatják, mely önkormányzat, mely beruházása mellé hajlandóak pénzügyi forrásokat biztosítani. Minden bank, így az Erste is szívesebben finanszíroz olyan beruházásokat, amelyek révén az önkormányzat költséget takarít meg, vagy extra bevételre tesz szert. Ez a hitelprogram jó célokat szolgál, megfelelő felhasználása esetén pedig hozzá tud járulni az önkormányzatok működési költségeinek csökkentéséhez - mondta az igazgató.
A hitelkeret május 23-ától érhető el az Erste Bankban, az érdeklődők a 06-1/373-2107-es telefonszámon tudnak érdeklődni a beruházás, illetve a finanszírozás részleteinek egyeztetése céljából.
További információk
(x)
Egy éve tart az olasz-német bankháború - Nem azok állnak nyerésre, akik a legjobban akarták a győzelmet
Egy év alatt 30% közeli részesedést tudott elérni az UniCredit a Commerzbankban, mást egyelőre nem.
Meghökkentő véleményt mondott Donald Trump a Lengyelország elleni dróntámadásról
Ezt gondolja az elnök a NATO-t megrázó incidensről.
Legalább 2070-ig működhet Ausztrália egyik legszennyezőbb üzeme
A környezetvédelmi miniszter jóváhagyta.
Riasztó előrejelzés érkezett: a tervezett hidrogénprojektek negyede nem fog megvalósulni
A tényleges termelés valószínűleg ennél is alacsonyabb lesz.
Fénykép jelent meg a gyilkos fegyverről: ezzel ölhették meg Charlie Kirköt
Fotó került fel a közösségi hálóra.
Megtámadta Moszkvát az ukrán haderő – Példátlanul súlyos incidens történt
Szentpétervár is tűz alá került, ahogy majdnem minden európai orosz megye is.
27 év börtönbüntetésre ítélték Jair Bolsonarót
Puccskísérlet miatt kerül rácsok mögé a volt brazil államfő.
Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Elérhetőek-e az EU-s zöldítési célok?
Az IRENA 2025 júniusi jelentése átfogó képet ad az EU energiaátállási kilátásairól, szektoronkénti bontásban, valamint ismerteti a dekarbonizáció várható társadalmi és gazdasági hatása
100 milliárd forint a magyar vállalkozásoknál
Elértük a 100 milliárdot! - hangzik a hír, de mit takar ez a szám a valóságban? Csak egy újabb számadat, vagy tényleg változást hoz a mindennapokban?

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
