Tőkeáttétel és likviditás az Erstétől (x)
Amikor elkezdtem a tőzsdével foglalkozni, komoly korlátokba ütköztek az aktív kereskedésre alkalmas termékeket kereső ügyfelek. Akkoriban csak a magyar részvények voltak könnyen elérhetők. Az index, deviza- vagy árupiaci befektetéshez pedig szükséges volt, hogy az ügyfél külföldi, legtöbb esetben határidős piacon merjen kockázatot vállalni. 2008-ban megváltozott a helyzet, mert a Budapesti Értéktőzsdén megjelentek a certifikátok. Azóta a strukturált termékek hazai kereskedése folyamatosan fejlődik, amelyben az Erste vezető szerepet játszik kibocsátóként és árjegyzőként egyaránt.
Mit kell tudni a turbo warrantokról, certifikátokról?
Ezek értékpapírosított származtatott ügyletek, amelyek egy alaptermék árfolyam alakulását követik le, továbbá tőkeáttételt is tartalmaznak. Utóbbi azt jelenti, hogy az árfolyamváltozás mértékét megtöbbszörözhetjük, egyúttal lehetőségünk van arra, hogy a piac emelkedésére vagy csökkenésére játszunk. Biztosan sokan érezték már, hogy a nyár közeledtével merre mozdul az euró/forint árfolyam, vagy milyen részvényt érdemes venni az év vége felé, ezekben az esetekben érdemesebb lehet nagyobb kockázatot vállalva turbóval kereskedni, mint az alapterméket közvetlenül megvásárolni.
A turbók elszámolása, a bizományosi jutalék felszámítása a hagyományos részvényeknél megszokott módon történik.
Miért jó, kiknek ajánlott?
Nagy előnye, hogy minden alaptermékből egy alacsonyabb és egy magasabb kockázatú változat is elérhető. A turbókba beépített korlát árszint még hatékonyabban működik, mint egy tőzsdére beadott stop-loss (stop-limit), más néven veszteséggátló megbízás, így kalkulálhatóan a maximálisan kockáztatott érték a turbóba fektetett összeg. Ezért azoknak jó választás, akik nem szeretnének túl nagy kockázatot vállalni.
Hogyan működik a stop-loss ebben az esetben?
A mechanizmus egyszerű: ha az alaptermék eléri a korlátárat, a warrantot felfüggesztik, a maradványértékét elszámolják.
Hogyan viszonyulnak az ügyfelek a turbo warrantokhoz?
Szívesen választják az ügyfelek, mivel az árjegyző garantálja a likviditást és a helyes árazást. Az árjegyző feladata, hogy folyamatosan jelen legyen az ajánlati könyvben pár millió forint kötésméretnek megfelelő vételi és eladási ajánlattal. Sok, korábban FX és CFD kereskedő ügyfelünk kedveli a turbók mérsékelt tőkeáttételét.
Hol tájékozódhatnak a befektetők az új lehetőségekről?
Fontosnak tartjuk, hogy ezekhez a termékekhez is naprakész információkat (elemzési anyagok, valós idejű árjegyzői árfolyamok) adjunk, az ügyfelek az erstemarket.hu oldalon tájékozódhatnak az összes általunk kibocsátott warrantról és certifikátról.
(x)
Donald Trump szavai miatt aggódnak a befektetők, lefordulás a tőzsdéken
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
"Önkéntes árkorlátozás": pont azokra a gyógyszerekre vonatkozik, amelyekből az inflációt számolják
A 25-ös lista 24 tagja beleszámít az inflációba.
Páros lábbal szállt bele Donald Trump Európa erős emberébe: "soha sincs igaza!"
Feltűnési viszketegséggel is vádolta.
Megadóztatnák a gázfűtést, akár 40 százalékos drágulást hozó terv – durva terv szivárgott ki
Egy karbonadót vetnének ki, amit a cégek áthárítanának a fogyasztókra.
Számolj háromig és start! Te készen állsz?- díjmentes, interaktív tőzsdei előadás
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Komolyan megköthetik Donald Trump kezeit: nem tehetne akármit az elharapódzó közel-keleti háborúban
Egy Trump-párti képviselő is csatlakozott.
Mélypontra esett a kereslet, kevesen vették a lakossági állampapírokat
Máshová tették a pénzüket a magyarok.
Betelt a pohár: váratlan támadásra készül az OpenAI
A ChatGPT fejlesztője nekimehet a nagybefektetőjének.
Komplex bér-, munkaügyi és HR audit
A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg
Terjed az e-autózás, csak bírjuk energiával
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékesítési számuk, de Kínában már közel minden második eladott autó elektromos volt....
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Csúcsközelben a tőzsdék - Mit tegyünk most?
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.