Interneten keresztül elérhetővé vált a madárgyűrűzési adatbázis (x)

Magyarországon 1908 óta folynak szervezetten madárjelölések, a kezdetektől felgyűlt adatok digitalizálása a hazai madárgyűrűzés centenáriumára megjelent Madárvonulási atlasz előkészítő munkálataira befejeződtek. Az akkor még offline rendszerben tárolt, és azóta évente 200−250 ezer adatrekorddal bővülő adatbázist a T-systems Magyarország szakemberei idén átalakították az új rendszernek megfelelően, és immár a felhasználók is elérhetik a Tringa rendszeren keresztül.
A rendszer alapja az EURING (European Union for Bird Ringing) protokoll, amely a madárgyűrűzési adatok tárolásának a szabályait tartalmazza. A Tringa legnagyobb előnyei a webes jellegéből adódnak. A rendszert elérheti a több mint 300 hazai regisztrált madárgyűrűző, valamint madármegfigyelők, akik alkalmanként vagy rendszeresen figyelnek meg jelölt madarakat.
Az online rendszeren túl látványos újítása a Tringa alkalmazásnak az is, hogy a felhasználók a megkerülési adataikat térképen is láthatják, esetleg megoszthatják a link segítségével.
AZ MME Madárgyűrűzési Központ munkatársainak is óriási előnyt jelent az új rendszer alkalmazása, mivel így az adatrögzítés terhei megoszlanak a felhasználók között, egyszerűbb lesz az adminisztrációs munka, aminek köszönhetően sokkal több idő marad az adatok elemzésére, jelentések készítésére, és általában, a magyar madárvilág jobb megismerésére, az elmélyültebb tudományos munkára.
A megjelölt madarak a megfigyeléseikkel vagy megkerüléseikkel a Tringán keresztül összekötik az embereket, amelyben a T-Systems Magyarország segítségét is köszönjük.
A nagyközönség a XIV. Tatai Vadlúd Sokadalom alkalmával ismerkedhet meg ezzel az új rendszerrel, melyet 2014. november 29-én, 11 órai kezdettel Karcza Zsolt, az MME Madárgyűrűzési Központjának vezetője mutat be.
A második világháború óta nem volt ilyen: masszív fegyverkezésbe kezd Amerika - Trump parancsa kiemelt figyelmet kap
Felfoghatatlan összeget költ Amerika fegyverekre.
Meglépte a nagybank: mesterséges intelligenciára bízzák a befektetéseket, de komoly veszélyre figyelmeztetnek
Az AI-alapú megoldások kockázatai is egyre nagyobb figyelmet kapnak.
Kiszivárogtak a részletek a veszélyes AI-modellről: napokon belül Európába érkezik az eddig elzárt csúcsmodell
Az európai bankok is megkaphatják.
Olyan bejelentést tett Zelenszkij, amitől egész Magyarország fellélegezhet - Egyetlen dolgot vár Ukrajna cserébe
Eljött a pillanat, amire az ország várt.
A bélflóra lehet a Parkinson-kór korai jelzőrendszere egy új kutatás szerint
Új terápiás lehetőségek előtt is megnyílhat az út
Rá sem fogunk ismerni az ikonikus hazai szállodára: mutatjuk, milyen különleges újdonságot kap a legfelső emelet
Jó ütemben haladnak a munkálatok.
A sótalanított víz szerepe az öböl menti arab államok ellátásbiztonságában
A sótalanító üzemek nemcsak létfontosságúak, hanem egyben sérülékeny, stratégiai célpontok is.
Mennyi értéket termel egy dolgozó kéz? - BB Tengely
Magyarország lemaradt a termelékenységi versenyben, a Balkán-Baltikum régió országainak többsége lehagyott minket az elmúlt 15 évben. Egy gazdaság hosszú távú sikerességét nem feltétlenü
Vagyontervezés bizonytalan környezetben - találkozzunk Szegeden!
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak? Milyen elvek mentén lehet tervezni a vagyonnal, és milyen reális hozammal lehet számolni
Birodalmi alkony vagy amerikai erődemonstráció? - Szuez és Hormuz párhuzamai
Úgy tűnik, most nagyobb lehetőség kínálkozik az iráni konfliktus megoldására, az ideiglenes tűzszünet alatti megegyezéssel, ellenkező esetben nem marad más, mint a katonai erő fokozása a Fo
Mennyi értéket termel egy dolgozó kéz? - BB Tengely
Magyarország lemaradt a termelékenységi versenyben, a Balkán-Baltikum régió országainak többsége lehagyott minket az elmúlt 15 évben. Egy gazdaság hosszú távú sikerességét nem feltétlenü
Az Európai közeledés 100 milliárdokban mérhető eredménye
Még az átlagember is észrevette a forint hatalmas erősödését a választások hatására. Van egy kevésbé szem előtt lévő, ugyanakkor hatalmas pénzügyi előrelépést mutató fejlemény is: a
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Zsiday Viktor: Hogyan ne álljon fejre gazdaságilag a rendszerváltás?
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Surányi György, Szabó László: a rossz gazdaságpolitika ellen az euró sem véd meg
Illúzió megváltást várni a bevezetéstől?
Energiapiaci fordulat: hogyan alkalmazkodnak a nagy szereplők?
A Futureal-csoport két vezetőjével beszélgettünk.
Már látják a magyar cégek, kitől és milyen munkát vesz el az AI
Varga Botonddal, a SERCO AI és Innovációs Üzletágvezetőjével beszélgettünk.

