Prémium

Itt a rendes nagy Volvo - S90 (x)

Hámor Iván
A Volvo 900-as sorozata sokáig egyenrangú volt a felső- mondhatni luxus kategóriában a vele kortárs német modellekkel. Aztán a Ford égisze alatt valami megváltozott, az S80-as nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig még V8-as motorral is kapható volt. Kivezetésével a Volvo ki is vonult ebből a szegmensből, de csak ideiglenesen, ugyanis itt az S90.


A Volvo az utóbbi években csak az SUV modelljei révén tudott a nagyautók között sikereket elérni, hiszen nem is volt más terméke ebben a kategóriában. A piac által kvalitásit el nem ismerve, méltatlanul kezelt S80 után azonban itt az S90, mellyel a skandinávok szeretnének visszakerülni legalább a korábban lefoglalt pozícióikba. Ebben persze nagy szerepe lehet a tulajdonosi háttérnek és rajtuk keresztül a kínai piacnak, ahol kifejezetten kedvelik az ilyen jellegű járműveket.

Itt a rendes nagy Volvo - S90
Az új - részben az XC90-ben már meglevő - technológiák széles választékát - a márkától megszokott biztonsági rendszerektől a felhő alapú alkalmazásokig és szolgáltatásokig - felsorakoztató S90 újabb bizonyítékát adja a svéd márka nagy lendülettel végbemenő átalakulásának.

Itt a rendes nagy Volvo - S90

Az XC90 bevezetésével egyértelműen kinyilvánítottuk szándékunkat. Most pedig határozottan és végérvényesen versenybe szállunk. Az elmúlt öt év során 11 milliárd dolláros beruházással nem csupán a Volvo Cars előtt álló lehetőségeket álmodtuk újra, de immár kézzel fogható bizonyítékával szolgálunk annak, hogy a Volvo Cars új életre kelt, és relevánsabb, mint valaha.

- nyilatkozta Håkan Samuelsson, a Volvo Car Group elnök-vezérigazgatója.

Itt a rendes nagy Volvo - S90
Az S90 megkapja a nagyteljesítményű, T8 Twin Engine hálózatról tölthető hibrid hajtásláncot is, míg utastere, illetve online szórakoztató és tájékoztató szolgáltatásai a prémium autók kategóriájában is figyelemreméltó színvonalat képviselnek.

Itt a rendes nagy Volvo - S90

Arra törekedtünk, hogy valami teljesen újat alkossunk ebben a meglehetősen konzervatív szegmensben, és olyan látványvilággal álljunk elő, amely vezető kvalitásokat és magabiztosságot sugároz a külvilág felé. A belső térben túlzás nélkül új mércét állít az S90: az általa képviselt, felső kategóriás prémium élmény egyszerre biztosít maximális kényelmet és hibátlan kezelhetőséget.

- mondta Thomas Ingenlath, a Volvo Cars formatervezésért felelős alelnöke.

Itt a rendes nagy Volvo - S90
Az új Volvo S90-t félautonóm mobilitási funkcióval is kínálják majd. A Pilot Assist szolgáltatása a kormányzásba gyengéden beavatkozva akár 130 km/h sebességig képes a járművet megfelelően a sávhatárok között tartani, anélkül, hogy ehhez egy másik autó mögött kellene haladnia. A svéd származását is hangsúlyozva, nem mellesleg az azon a vidéken gyakran előforduló esetek tapasztalatit felhasználva az S90 emellett világelső funkcionalitással is rendelkezik. Ez nevezetesen a nagytestű állatok felismerésének képessége, ami kiegészíti a City Safety szolgáltatást. Ez a funkció éjjel és nappal egyaránt felismeri az olyan nagytestű állatokat, mint a jávorszarvas vagy a ló. A technológia figyelmeztetéssel, illetve féktámogatással segít elkerülni az ütközést.

(x)
Ricardo

Összeadás, kivonás, rombolás

A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös

Holdblog

Szegény ország, több ima

A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá

KonyhaKontrolling

Mennyit költs egyetem alatt?

A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep

Ricardo

Kolnai, utópia, ChatGPT

Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te

Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet