A Portfolio és a Kávosz közös országjárásának második állomásán, Kecskeméten Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszélt a vállalkozások előtt álló kihívásokról és finanszírozási lehetőségekről.
Nyitóbeszédében Gaál József kiemelte, hogy bár a vállalkozások számos nehézséggel néznek szembe a jelenlegi gazdasági környezetben, a finanszírozás terén kedvező lehetőségek állnak rendelkezésre.
Ha csak a finanszírozás lenne a vállalkozások problémája, akkor nyugodtan hátradőlhetnénk, mert bár sok még a teendő, elég bő a választék és nagyon jó lehetőségek vannak"
- fogalmazott az elnök.
A kamarai vezető rámutatott, hogy az autóipar valamint az építőipar gyengélkedése, a geopolitikai feszültségek, valamint a fenntarthatósági törekvések, a technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia mind kihívások elé állítják a cégeket.
A finanszírozási lehetőségek közül kiemelte a KAVOSZ és a Széchenyi Kártya konstrukcióit, valamint a kamarai rendszer által működtetett 100 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot a Demján Sándor program keretein belül. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy érezhető némi óvatosság a vállalkozók részéről, de bátorította a cégeket a lehetőség kihasználására.

Gaál József beszélt a kecskeméti vállalkozásfejlesztési tőkealapról is, amely hasonló elvek mentén működik, és bár szintén lassan indult, az első körben kihelyezhető tőke már szinte teljesen elfogyott és több projektet is lezártak.
"Kiváló kollegák nagy szakértelemmel jó termékeket kínálnak a piacon" - mondta.
Az elnök végül hangsúlyozta, hogy hosszú távon az lenne a cél, ha minél több vállalkozás jutna el oda, hogy a tőkepiacról tudjon forrást bevonni fejlesztéseihez.

A Portfolio és a Kavosz közös országjárása folytatódik, a következő állomás: Sopron és Miskolc
- szeptember 23. Sopron
- szeptember 24. Miskolc
- szeptember 25. Szeged
- szeptember 30. Pécs és Kaposvár
- október 1. Zalaegerszeg
- október 2. Szolnok
- október 8. Békéscsaba
- október 9. Veszprém
- okóber 13. Szombathely
- október 15. Eger
- október 16. Szekszárd
- október 20. Debrecen
Az eseménysorozat napirendjén sok más, valamennyi vállalkozást érintő kérdés is terítékre kerül, úgy mint:
- Milyen hazai források és hitelprogramok állnak rendelkezésre 2025-ben?
- Hogyan fejlődik tovább a Széchenyi Kártya Program?
- Mire használható a Demján Sándor Tőkeprogram?
- Hogyan segíti a digitalizáció és automatizáció a hatékonyabb működést?
A roadshow minden állomásán cégvezetők, szakpolitikai döntéshozók és finanszírozási szakemberek segítenek eligazodni a kkv-k világában, testközelből mutatva meg a helyi lehetőségeket és országos trendeket.
Címlapkép forrása: Portfolio
Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

