
Fejlesztési terveik megvalósításához a vállalkozásoknak stabil, kiszámítható finanszírozási forrásokra van szüksége, hitelfelvétel esetén pedig a tervezhetőségre a fix kamatozású konstrukciók választása kínál jó lehetőséget. Az NHP Hajrá konstrukció keretében igényelhető hitelek éppen ilyenek.
A hazai kkv szektorban 2016-ban egy hitelezési fordulat volt megfigyelhető, ugyanis míg korábban évente akár 4-5%-kal is csökkent a hitelezési volumen, ettől az évtől 5-10%-os lett a növekedés. Ahhoz, hogy a hitelezés megfelelően támogassa a vállalkozások versenyképessé válását, nemcsak annak mennyisége, de összetétele is fontos. A kkv hitelpiac optimális működéséhez szükséges a hosszú, fix kamatozású konstrukciók térnyerése. Többek között ezért indította el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Növekedési Hitelprogramját (NHP), melynek keretein belül folyósított hitelek a futamidő végéig fix kamatozásúak.
Érdemes a fix kamatozású hiteleket keresni
A változó kamatozású hitelek sosem kockázatmentesek, hiszen előre nem látható a gazdasági és pénzpiaci folyamatok alakulása, illetve a referenciakamatok változása. Így nincs garancia arra, hogy periódusváltáskor nem drágul a kamat és ezzel a fizetendő törlesztőrészlet. Természetesen annak is van valamennyi esélye, hogy csökken a törlesztőnk, de jelenleg olyan kedvező a kamatkörnyezet, hogy nehéz elképzelni ennél alacsonyabb hitelköltségeket. Ráadásul mindig lehetnek olyan előre nem várt események, melyek az egész gazdaság egyensúlyát felborítják, ilyen például a koronavírus-járvány.
A fix kamat előnye, hogy a piaci kamatváltozások nincsenek rá hatással, vagyis biztosan változatlan marad a törlesztőrészlet a futamidő végéig, ami egy vállalkozás esetében különösen fontos a hosszú távú tervezhetőség szempontjából. Így annak a vállalkozónak, akinek jelenleg változó kamatozású hitele van, érdemes elgondolkozni annak kiváltásán, fix konstrukcióra cserélésén.
NHP Hajrá: az egyik legkedvezőbb konstrukció a vállalkozásoknak
A piacon elérhető legkedvezőbb vállalati hitelkonstrukciók a jegybank Növekedési Hitelprogramjának keretében érhetők el a kereskedelmi bankok közvetítésével. Az NHP Hajrá a legújabb szakasza az MNB programjának, amely a koronavírus-járvány által okozott gazdasági visszaesést is hivatott ellensúlyozni, friss forrással ellátva a kis- és középvállalkozásokat.
Az NHP Hajrával a jegybank 1500 milliárd forintos keretösszeget biztosít a járvány által sújtott kkv szektornak, hogy segítse annak újbóli megerősödését és ösztönözze a növekedését. A programban igénylehető kölcsönök a futamidő végéig fix, maximum 2,5% kamattal állnak a cégek rendelkezésére, melyeket közvetlenül a kereskedelmi bankoktól lehet kérni.
Az NHP Hajrában a hitelcélok köre bővebb, mint a korábbi NHP szakaszokban. A felvett kölcsönt többek között közvetlenül a vállalat működését szolgáló eszközök, berendezések vásárlására, felújítására és kapacitásfejlesztésre lehet fordítani. Továbbá ingatlanvásárlást és fejlesztést, forgóeszköz finanszírozást, hitelkiváltást, valamint cégvásárlást is finanszírozhat az NHP Hajrá, akár külföldön is.


(X)
Elismerte Európa legerősebb vezetője: kritikus pillanatban hiányzott egy nagyon fontos NATO-képesség
Nem kizárt, hogy a NATO leporol most egy régi, merész tervet.
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?– díjmentes online előadás
Gyakorlati, hasznos, érthető
Épp az orosz drónokról szóló tudósítást nézték a tévében, mikor egyszer csak eltűnt a fejük fölül a tető
Megszólalt a lengyel házaspár, akinek a házába drón csapódott.
Atommal fűtött magyar panellakások? 2030-ra valósággá válhat
Különleges elképzelés látott napvilágot.
Meghosszabbították a határidőt, még egy hétig ingyenes az egyik legfontosabb oltás
Később a vakcina már térítésköteles.
Bankszövetség: aggályos a kamatstop, ezért fordulnak ismét Alkotmánybírósághoz a bankok
Egy bankkal kiegészült a bírósághoz forduló hitelintézetek májusi listája.
Mesterséges intelligenciával szimulálták a Fed döntését
Az AI ügynökök is megosztottabbá váltak, ha politikai nyomás érte őket.
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Az egykulcsos szja kelet-európai szokás
A legtöbb európai ország progresszív adórendszert üzemeltet: a fizetendő személyi jövedelemadó arányos a keresettel. A grafikonon a legmagasabb személyi jövedelemadó-kulcsok és a kiegészít

A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
