Home office után hibrid munkavégzés (x)
A járványhelyzet miatti lezárásokra azonnal reagáltak a nagyvállalatok: hetek alatt megteremtették az otthoni munkavégzés technikai feltételeit és mára a távmunka kultúrája is kialakult. A cégek a korlátozások feloldásával már nem teljesen a járvány előtt megszokott rendhez tértek vissza, ehelyett inkább a hibrid munkavégzésben rejlő lehetőségeket igyekeznek kiaknázni, ezekkel hatékonyabban tudnak alkalmazkodni a folyamatosan változó helyzethez is. A technológia és minden egyéb feltétel is adott ahhoz, hogy az új munkakultúra a kis- és közepes vállalkozásoknál is teret nyerjen és hatékonysági löketet adjon a GDP több, mint háromnegyedét előállító vállalkozásoknak.
Talán nem sokan sejtették a pandémiás időszak elején, hogy az óvintézkedések miatti kényszermegoldások új időszámítás kezdetét jelentik a munka világában. A digitalizáció vívmányainak segítségével részben vagy egészben sikerült kiváltani a klasszikus munkavégzési helyszínek funkcióit, ami által új távlatokat nyíltak meg mind a hatékonyság, mind pedig az egyének életminősége terén. A munkaidő és a munkahely fogalma ma már nem azt jelenti, mint másfél-két évvel ezelőtt.
A Microsoft világszerte 30 000 munkavállaló bevonásával elkészített Work Trend Indexe egyértelműen azt mutatja, hogy éppen most lépünk be a hibrid munkavégzés új korszakába, a folyamat pedig megállíthatatlan: a megkérdezett vezetők 80 százaléka számít arra, hogy a hibrid munkavégzés állandósulni fog, míg a munkavállalóknak több mint a 70 százaléka ezt el is várja. Mindezek alapján tanulmány készítői öt pontban foglalták össze javaslataikat vezetők számára, amelyekben kiemelt jelentőséget kap a munkavállalók mentális egészségének, életminőségének kérdése, amelyhez nélkülözhetetlen a pihenésre fordított idő és a rugalmasabb vezetői attitűd elsajátítása. Szintén fontosak továbbá a képzések, az információhoz való hozzáférés biztosítása az alkalmazottaknak, valamint az, hogy a vezetői döntések hátterébe betekintést nyerjenek az alkalmazottak is.

A pandémia elején a vállalatok az otthoni munkavégzés technikai feltételek biztosításával, a dolgozók betanításával voltak elfoglalva, miközben azt remélték, hamarosan minden visszatérhet a régi kerékvágásba. Azonban kiderült, hogy néhány hétnél hosszabb távra kell berendezkedni és jöttek az újabb kihívások is, hiszen a kollégákat is „újra kellett hangolni”: a távmunka körülményei között a csapatmunka, illetve a korábban gördülékeny munkafolyamatok sokszor nehézségekbe ütköztek és kiderült az is, a home office, az online meetingek az életünkben zajló egyéb változásokkal együtt fokozzák a stresszt és a kiégés lehetőségét. Így a vállalatoknak nem sokkal később már arra kellett koncentrálniuk, hogyan tartsák a lelket a kollégáikban.
A kényszerű változtatásoknak ugyanakkor lett pozitív hozadéka is: idővel mind működőképesebb és hatékonyabb megoldások jöttek létre, így sok cégnél az újranyitással nem a régi kerékvágásba tért vissza az élet. Megtapasztalták ugyanis, hogy a pandémia idején az otthoni falak közé kényszertett munka – a cég és a munkaközösség szempontjából – valójában történhet bárhol, sőt, bármikor, ugyanakkor célszerű megőrizni a munkahelyi jelenlét előnyeit is. Ennek felismerése egy gyökeresen új, a változásokra gyorsan reagálni képes vállalati kultúra meghonosodását vetíti előre.
A paradigmaváltást a technológiai lehetőségek diktálják, ráadásul mindebből nemcsak a több ezer főt foglalkoztató nagyvállalatok profitálhatnak. Hiszen miért ne lennének működőképesek az új modellek a kisebb munkaközösségek, így a kkv-k szintjén is? A kulcskérdés – legyen szó egy óriásvállalatról, vagy egy tíz-húsz főt foglalkoztató családi vállalkozásról – az, hogy a rendelkezésre álló technológiai lehetőségekkel miként képesek élni, hogyan tudják saját profiljukhoz igazítani a cégek.
A rugalmas munkarend megteremtése ma már sok vállalat számára evidencia. A Twitter deklarálta, hogy munkavállalói örökre dolgozhatnak távolról, és a Microsoft is jelezte, hogy a dolgozók munkaidejük felét kell munkahelyi környezetben tölteni. A legfőbb kihívást a munkaadóknak az jelenti, hogy meghatározzák, kik dolgoznak távolról, mennyi ideig szükséges a személyes jelenlét, illetve mi lesz a személyes együttműködést igénylő feladatokkal.
„Ahogy a World Trend Index adatai is felhívják a figyelmet, az iroda már nem lehet pusztán egy munkahely, hanem hidat kell képeznie a fizikai és a digitális világ között. A hangsúly itt is a rugalmasságon, illetve a céltudatosságon van, hiszen vannak olyan munkakörök, amelyek több személyes, társas jelenlétet követelnek, míg más esetekben a távmunka a hatékonyabb.” – tette hozzá a témához Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

A kényes egyensúly megtalálása, majd a finomhangolás – hiszen ne higgyük, hogy ami most ideális, egy-két év múlva is az lesz – az alkalmazottak és a vezetők harmonikus együttműködésén múlik. A „hibriddé válás” kulcseszköze azonban a digitalizáció. A csúcsminőségű Microsoft Teams alkalmazás már nemcsak az egymástól távol dolgozó munkatársak kommunikációs platformja, hiszen jóval gazdagabb eszköztárat biztosít a felhasználóknak még annál is, mintha egy személyes megbeszélésen vennének részt. Az egyes funkciók (például az élő feliratok, az élő átirat, a kéz felemelése, a reagálások és a csevegés) segítik a résztvevőknek a követést akár egyazon helyszínen, akár bárhol máshol kapcsolódjanak a konferenciához. A digitális rajztáblák – amelyek az irodában és otthon egyaránt hozzáférhetők – elősegítik az együttműködést és a közös alkotást. A platform fejlődése követi az igényeket és egyszersmind új lehetőségeket is teremt: a Microsoft az elmúlt egy évben több mint száz funkciót vezetett be a Teamsben, amelyeknél szem előtt tartották a rendkívüli rugalmasságot. A forradalmi megoldások egyaránt képesek növelni egy kisvállalkozás és egy nemzetközi nagyvállalat hatékonyságát is.
Ha érdeklődik a téma iránt, tekintse meg a legutóbbi Microsoft Envision Hungary-t! A november 25-én immár tizedik alkalommal megrendezett digitális fórumon a korábbiakhoz hasonlóan megjelentek a magyar gazdaság legjelentősebb vállalatainak vezetői, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és közösen keressék a választ a hibrid munka kihívásaira. Mindezek mellett beszámoltak arról is, hogy milyen technológiákat vesznek igénybe az új helyzethez való alkalmazkodásuk során.
(x)
Kimondta Zelenszkij: meg kell buktatni Putyin rezsimjét
Szerinte rendszerváltásra van szükség.
Közel az igazság drámai pillanata: csaknem Trump összes vámja mehet a kukába, ha úgy döntenek
Ma tárgyalták a kérdést.
Komoly fenyegetést közvetített Donald Trump jobbkeze: kritikus döntés előtt állnak a háború kapcsán
"Az elnök nem fog örökké várni."
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?
Honnan szereznek pénzt a horvátok a zöldprojektjeikre?
Fenntarthatóság pénzügyi háttérrel: fejlődés és a forrásfelhasználás nehézségei.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit


Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.