

A Telekom „Bajnokok Ezrei” AI rendszerrel támogatott, de az emberi teljesítményen keresztül inspiráló kampánya a 2024-es hazai Effie versenyének győztese: a két Arannyal és a Platina Effie-vel jutalmazott pályamű a Magyar Telekom és a Mito alkotása, ezzel ők a hatékonysági verseny „Év Megbízója” – „Év Ügynöksége” is.
Az Effie magyarországi szervezői - az IAA Hungary és a MAKSZ – hétfő este ismét a Budavári Lovardában tartott nagyszabású gálán, 23. alkalommal tartották meg a hatékonysági verseny díjazottjainak kihirdetését. A zsűri értékelése alapján a döntőbe jutott 59 pályamű közül 1 Platina, 6 Arany, 6 Ezüst, 14 Bronz és 33 Finalist díjas alkotás született. Az Effie-re csak eredményes kampányokkal lehet és érdemes nevezni, így már a döntőbe jutás is komoly elismerést jelent!
A teljesítmény globális szimbólumaként számon tartott Effie magyarországi versenyének kétfordulós zsűrijében, valamint a Platina díj zsűrijében ezúttal is mintegy 100 zsűritag, iparágunk elismert szaktekintélyei foglaltak helyet, akik az Effie nemzetközi standard szabályrendszere alapján értékelték a beérkezett pályaműveket. Az értékelés folyamatát és az eredmény kialakulását közjegyző felügyelte.
A Magyar Telekom „Bajnokok Ezrei” 2 Arany Effie díját Big Marketing Idea és a Branded Content kategóriában nyerte el, melyeken a Mito dolgozott a Wavemaker közreműködésével.
Szintén Arany Effie-t érdemelt a Diageo/Zwack Unicum Nyrt. Johnnie Walker – Lépj a változásért! kampánya Big Marketing Idea kategóriában, melyen a PHD dolgozott és a Publicis Groupe Hungary társügynökségként vett részt.
Arany Effie-t kapott a Klasszikus médiumokat nem tartalmazó kampányok / Egyéb kategóriában a Radnóti Miklós Színház, Radnóti – utolsó osztálykirándulás c. nevezése, melyet a Publicis Groupe Hungary készített a Mindminers Collective és a 235 Film közreműködésével.
Szolgáltatások/Telekom kateriában a Vodafone / Vodafone karácsony – A két játékboltos kapott Arany Effie-t, melyet a BOLD jegyez; társügynökségével, a CARAT Hungary-val közösen.
Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány idén Társadalmi célú kampányok – Non-profit szervezetek / 1%-os kampány kategóriában kapott Arany Effie-t az OMSZA 1% 2023 c. pályaműve, amit a Human Dialog és az Intren jegyez.
A Platina Zsűri az Arany nyertesek közül egyhangú döntéssel a Magyar Telekom, a Big Marketing Idea kategóriában nyert „Bajnokok Ezrei” c. nevezésének ítélte oda a legjobbak közül is a legjobbnak járó elismerést. Indoklásuk szerint a nyertes pályamű az egészséges életmód/testmozgás melletti elköteleződés hosszú évek óta épített mondanivalóját és platformját újszerű inspirációval fűszerezte - a tömegsportolók sikerélményét és elismerését középpontba helyezve. A hatékony elérést egy komplex megközelítés segítette, amelyet a vállalati stratégia, a márka, s szolgáltatási paletta és a technológiai tuning innovatív és előremutató integrált használatával tette skálázhatóvá.
Az idei versenyen elért helyezéseik alapján a legeredményesebb Megbízók:
Magyar Telekom (Platina Effie, 2 Arany, 1 Ezüst, 2 Bronz, 1 Finalist), Országos Mentőszolgálat Alapítvány (1 Arany, 2 Bronz), Diageo (1 Arany, 1 Bronz) lettek. Az Effie2024 „Év Megbízója” címet a Magyar Telekom nyerte el.
Az ügynökségi sorrend: Mito (Platina Effie, 2 Arany, 2 Bronz, 1 Finalist -társügynökség), Wavemaker ( Platina Effie - társügynökség, 2 Arany - társügynökség, 1 Ezüst, 1 Bronz, 2 Bronz – társügynökség, 4 Finalist), Publicis Groupe Hungary (1 Arany, 1 Arany - társügynökség, 2 Bronz, 1 Bronz – társügynökség, 1 Finalist). Az idei Effie „Év Ügynöksége” címet a Mito érdemelte ki.
(A pontszámítás a mindenkori nemzetközi standard Effie Index pontrendszere alapján történik.)
Az Effie szervezői ezúton is gratulálnak minden további díjazottnak, köszönetüket fejezik ki a nevezőknek, zsűritagoknak és az Effie támogatóinak.
AWARDING IDEAS THAT WORK®
Az 55 éve alapított, a világ több mint 50 országában megrendezésre kerülő reklámhatékonysági versenyt Magyarországon 2002 óta szervezi az IAA Hungary (Reklám Világszövetség Magyarországi Tagozata) és a MAKSZ (Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége). A nevezés és a pályaművek értékelése az Effie Worldwide standard szabályrendszere és iránymutatásai alapján zajlik. Az Effie megkérdőjelezhetetlen szakmai elismertsége többek között a széles iparági tudásra épülő alapos és minden részletre kiterjedő zsűrizésnek köszönhető.
Effie Awards Hungary 2024 támogatói és együttműködő partnerei: ATMEDIA, MASTERCARD, PUBLIMONT, ADDIG, ADS INTERACTIVE
Portfolio.hu, onBRANDS, mmonline, Digital Hungary, Oázis, Visual Creative, Apple PS
További információ: www.effie.hu; iaahun@iaabudapest.hu; csizmadia.diana@maksz.com
Leghatékonyabb Ügynökségek 2024

(x)
Amerika döntése elhozhatja a fordulatot: Moszkvában is megijedtek a fejleményektől
Ezzel komoly veszélyben lehet az orosz hátország.
Szárnyra keltek a Generalival kapcsolatos pletykák, cáfolnak a CIB anyabankjánál
Továbbra is kimaradnának a "vadnyugatból".
Rekordméretű osztalékot ígértek a bankrészvényeseknek, ha elfogadják az ellenséges felvásárlási ajánlatot
Újabb fegyvert vetett be a siker érdekében a BBVA.
Hódít az új tőkeprogram: így kaphatnak újra lendületet a hazai vállalatok
A Demján Sándor Tőkeprogram más fejlesztések önerejének biztosítására is felhasználható.
Kiderült: távozhat Trump egyik legfontosabb embere, ez komoly változást hoz Ukrajnában is
Az időpontról is tudni.
Bod Péter Ákos: Magyarországon népbetegség a fiskális alkoholizmus?
A Corvinus professzorának cikke.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C
A kertészkedés egészséges, és nem csak a friss zöldségek miatt
Friss kutatások szerint már heti két és fél óra kertészkedés is elegendő lehet ahhoz, hogy csökkentsük a túlsúly, a magas vérnyomás, a cukorbetegség és más egészs
Magyar ingatlanpiac: hórukk országban mérsékelt verseny
A héten Zsolt pihenőt kapott, Balázs és Ádám pedig Tibor Dávid Masterplast CEO-val beszélgetett a magyar ingatlanpiac évtizedes kérdéseiről. Dögunalmas szakmai adásunkban szó lesz a... The p

Külföldre költözés matematikája
Hamarosan itt a választás, ilyenkor sokan szokták megfogadni, hogy valamilyen eredmény esetén emigrálnak. Ezeket általában nem kell komolyan venni, valószínűleg üres lenne az ország, ha tényl

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Nagy ütést vinne be az oroszoknak von der Leyen: a magyar gazdaság is megérezheti?
Bekeményít az EU elnöke?
A magyar mezőgazdaság életben maradása múlik ezen: víz nélkül nem fog menni
Túl sok függ az időjárás szeszélyeitől.
Ismét téma a nyugdíjemelés: kik kaphatnának sokkal többet havonta?
Mi az a minimálnyugdíj, és hogy lehetne hatékonyan alkalmazni?
