Budai Ákos

Cikkeinek a száma: 72

Milliárdok nem találnak itthon gazdára

Bár lenne mit elkölteni, nehéz helyzetben vannak a magyarországi ingatlanalapok kezelői. A hazai piac túl szűk, az A-kategóriás irodaházak piacát leszámítva az egyes szegmensek túl sok specifikus kockázattal bírnak. Bár a befektetési lehetőségekre lenne igény, a fejlesztések véghezvitele csak kevés esetben valósul meg az elvárt biztonság és megtérülés hiányában - a novemberi RICS Hungary Planning & Development Breakfast keretében a befektetési alapok stratégiáiról beszélgettek a meghívott szakértők.

Most kiderül, melyik jelölttel nyer Budapest

Október 12-én fontos választás elé áll Budapest (és az ország) lakossága. Az önkormányzati választások eredménye helyi szinten legalább annyira meghatározza a fejlődés irányát, mint a tavaszi országgyűlési választásoké, ráadásul most először 4 helyett 5 évre választjuk a polgármestereket és önkormányzati képviselőket, így nagyobb a tét, mint valaha. A budapestiek felelős döntéshozatalának segítése érdekében végignéztük a főpolgármester-jelöltek hivatalos, interneten elérhető választási programjait, hogy képet kapjunk arról, az egyes politikusok és pártok győzelme esetén hogyan alakulhat a közlekedés- és városfejlesztési politika a jövő Budapestjén. Cikkünkben szavazhat is arról, hogy ön szerint ki a legalkalmasabb főpolgármester-jelölt.

15 új Duna-híd építésére készülnek Budapesten

Az önkormányzati választások vészesen közelednek, így egyre többeket foglalkoztat a kérdés: mi vár Budapestre az elkövetkezendő 5 vagy éppen 10, 15, 20 évben? A pontos választ nem tudjuk, de azt bemutathatjuk, hogy 2020-ig milyen akciótervekkel van felszerelkezve a Főváros. Kétrészes cikksorozatunk első részében már megmutattuk, hogyan költhetne el a város mintegy 90 milliárd forintot barnamezős fejlesztésekre, most pedig kiderül, további több mint 230 milliárdból hogyan újulhat meg teljesen Budapest fő ütőere, a Duna. Új hidak, új kikötők, felújított terek, épülő metróvonalak - mit rejtenek a Duna-menti és a szociális városrehabilitációs Tematikus Fejlesztési Programok?

Cikksorozatunk első részét az alábbi linkre kattintva olvashatja:

325 milliárdból válhat csúcsszuper várossá Budapest

Az önkormányzati választások vészesen közelednek, így egyre többeket foglalkoztat a kérdés: mi vár Budapestre az elkövetkezendő 5 vagy éppen 10, 15, 20 évben? A pontos választ nem tudjuk, de azt bemutathatjuk, hogy 2020-ig milyen akciótervekkel van felszerelkezve a Főváros. A Tematikus Fejlesztési Programok projektlistái már június vége óta elérhetőek az interneten, azonban egészen mostanáig csak a legszemfülesebbek tájékozódhattak arról, hogy hány új Duna-híd építését tervezik, hol nyílhat meg Budapest új kikötője vagy éppen melyik vasúti terület alakulhat vidámparkká. Kétrészes cikksorozatunk első részében a barnamezős projekteket mutatjuk be, második részében

Tarlós és Vitézy csatájából Budapest kerül ki győztesen?

2010 jelentős fordulópont volt a budapesti közösségi közlekedés történetében, az új főpolgármester, valamint az új szervezőegység, a BKK megjelenése jelentős változásokat hozott. Tarlós István és Vitézy Dávid kapcsolatát semmiképp sem lehet barátinak nevezni, a főváros és a BKK csatározásainak következményeit már több fejlesztés is megsínylette, a civakodás eredménye azonban bizonyos esetekben növelni tudta a beruházások hatékonyságát és gyorsaságát. Az elmúlt 24 év közlekedésfejlesztéseit vizsgáló cikksorozatunk második, befejező részében sorra vettük, hogy mit nyert és veszített a fővárosi utas 2010 óta, valamint, hogy mire számíthat a következő években.

Az első részt itt olvashatja:

Ennyit tudott tenni Budapestért Demszky

Emlékszik még a Thököly úti villamosra? A 2-es metró régi állomásain a mozaikokra? Vagy az első Combino megérkezésére? 1990-től kezdve összegyűjtöttük a főváros összes jelentős közösségi közlekedésfejlesztési beruházását. Számba vettünk minden jelentősebb átadást, felújítást, átszervezést és járművásárlást az elmúlt 24 évből, így megtudhatja, a különböző város- és közlekedési vállalatvezetők alatt mennyit fejlődött Budapesten a közösségi közlekedés.

A kétrészes cikksorozat első részben az 1990-2010 közötti Demszky-éra fejlesztéseit vettük górcső alá. A folytatásban pedig a 2010 utáni időszak fővárosi közlekedésfejlesztéseit vizsgáljuk meg részletesen.

A nagy stadionlázban leállósávba kerültek az autópálya-fejlesztések

A korábbi kormányciklusok egyik legnagyobb slágere az autópálya-építés volt. 1998 és 2010 között gyakorlatilag nem telt el egy év sem nagy szalagvágó ceremónia nélkül. 2010 óta egyre inkább úgy tűnik, hogy a stadion az új autópálya, a hálózat azonban csendben, de most is folyamatosan épül tovább. Autópálya-körképünk harmadik részében megnéztük, hogyan fejlődhetnek tovább a hazai sztrádák.

A cikksorozat első két részét itt olvashatja:

Az autópályák hozták el az autógyárakat?

A korábbi kormányciklusok egyik legnagyobb slágere az autópálya-építés volt. 1998 és 2010 között gyakorlatilag nem telt el egy év sem nagy szalagvágó ceremónia nélkül. 2010 óta egyre inkább úgy tűnik, hogy a stadion az új autópálya, a hálózat azonban csendben, de most is folyamatosan épül tovább. Autópálya-körképünk második részében megnéztük, mennyire igaz az a gyakran hangoztatott érv, hogy az autópályák fejlesztik a vidéket.

A cikksorozat első részét itt olvashatja:

Alagút mosómedvéknek - Mi ássa alá az olcsó autópályaépítést?

A korábbi kormányciklusok egyik legnagyobb slágere az autópálya-építés volt. 1998 és 2010 között gyakorlatilag nem telt el egy év sem nagy szalagvágó ceremónia nélkül. 2010 óta egyre inkább úgy tűnik, hogy a stadion az új autópálya, a hálózat azonban csendben, de most is folyamatosan épül tovább. Autópálya-körképünk első részében megnéztük, mennyiért épültek eddig autópályák.

4-es metró? Ugyan! - Itt vannak a jövő pesti metrói

Ha minden a terv szerint halad, március 28-án átadhatják a négyes metrót, így 24 év után újra bővül a főváros metróhálózata. Felmerül a kérdés, mi jöhet ezután? Bár az elkövetkezendő években, míg a négyes metró körüli huzavona erősen él az emberek emlékében, nem valószínű újabb beruházás, háromrészes városfejlesztési cikksorozatunk zárásaként mi összeszedtük, merre fejlődhetne tovább a budapesti metróhálózat.

Síneken száguld Budapest a jövőbe

Városfejlesztésekről szóló háromrészes cikksorozatunk második részében összegyűjtöttük, hol épülnek biztosan új vonalszakaszok Budapesten, illetve hogy hol van még lehetőség meglévő villamosvonalak meghosszabbítására vagy új vonalak kiépítésére. A projektek nagy részének megvalósítására kevés esély van a jelenlegi, 2014-2020-as európai uniós finanszírozási ciklusban, mégis érdemes végignézni, hogy a későbbiekben a főváros melyik részei számíthatnak a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére.

Így szépülnek meg Budapest lerohadt terei

Lassan a végéhez ér a Kossuth tér felújítása, legalábbis a tervek szerint hétvégétől újra közlekedik a téren a 2-es villamos. Ennek kapcsán három részes cikksorozatunkban megnézzük, hogy a jövőben milyen közterület- és közlekedésfejlesztési projektekre számíthatunk Budapesten. Első cikkünkben összegyűjtöttük, hogyan szépülnek meg a főváros legrosszabb állapotban lévő és legforgalmasabb közterei.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.