Itt az első uniós ingyenhitel Magyarországon!
A hitelprogram részletei
- A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 44 milliárd forint.
- Az igényelhető kölcsön összege minimum 1 millió - maximum 600 millió forint.
- Közép-magyarországi régióban megvalósuló projekteket nem támogatnak. A Közép-magyarországi régióban székhellyel rendelkező szervezet pályázata akkor támogatható, ha a projekt maga a közép-magyarországi régión kívül valósul meg.
- A saját forrás minimálisan elvárt mértéke a projekt elszámolható költségének legalább 10%-a; használt gépjármű beszerzés esetében minimum 20 %.
- A projekt műszaki és pénzügyi megvalósítását a kölcsönszerződés megkötését követő 24 hónapon belül be kell fejezni, amely határidő indokolt esetben további 6 hónappal meghosszabbítható.
- A hitelkérelmeket közvetlenül a Közvetítőhöz kell benyújtani.
- A hitelprogram keretében utoljára 2018. december 31-én lehet kölcsönszerződés alapján a kedvezményezetteknek kifizetést teljesíteni.
- A kölcsönt egyéni vállalkozó, gazdasági társaság, szövetkezet formájában működő vállalkozások igényelhetik, amelyek a kölcsönszerződés megkötésekor is Mikro-, Kis-, vagy Középvállalkozásnak minősülnek a Bizottság 651/2014/EU rendelet I. melléklete alapján.
- A rendelkezésre tartási idő a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 hónap, ami indokolt esetben 6 hónappal meghosszabbítható.
- A türelmi idő a rendelkezésre tartás végétől számított max. 12 hónap, de max. a szerződéskötéstől számított 24 hónap.
- A törlesztés a türelmi időt követően havonta egyenlő tőketörlesztő részletekben történik, kerekítés miatt az utolsó törlesztőrészlet eltérhet, esedékessége a tárgyhónap 15. napja. Előtörlesztés megengedett.
- Biztosíték ingatlan jelzálog, ingó jelzálog, fizetési számla követelésen alapított óvadék, készfizető kezessége lehet.
A kölcsön futamideje
- új ingatlan Beruházás, felújtás esetén a szerződéskötéstől számított maximum 15 év,
- immateriális javak beszerzése esetén maximum 5 év,
- új eszköz beszerzése esetén az eszköz Tao. szerinti amortizációjának végéig
- használt eszköz beszerzése esetén az eszköz Tao. szerinti amortizációjának végéig, de legfeljebb 5 év
A kölcsön felhasználása
A kölcsönök a kedvezményezettek által az alábbi, gazdaságilag potenciálisan életképes projektek megvalósításához használhatók fel, figyelembe véve a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 5. mellékletét:- tárgyi eszköz beszerzés
- használt eszköz beszerzés
- immateriális javak beszerzése
- építés (átalakítás, bővítés, felújítás), épület-kivitelezés
- ingatlanvásárlás (vásárlás összes elszámolható költsége nem haladhatja meg a projekt összes elszámolható költségének 2%-át)
Az alábbi turisztikai fejlesztési projektek is Támogatásban részesülhetnek:
- szálláshely-fejlesztés
- vendéglátóhelyek infrastruktúrájának kialakítása és fejlesztése
- nagy vonzerejű fürdők fejlesztése
- tematikus parkok kialakítása és fejlesztése
- a magyar hagyományokat és a mai kor követelményeit ötvöző turisztikai fejlesztések, ideértve az orvosi szolgáltatásokon alapuló turizmus fejlesztését is
- üzleti turisztikai szolgáltatások fejlesztése turisztikai desztináció (fogadóterület) helyszíneken
Gépjármű vásárlás is támogatható, a következő feltételekkel:
- TEÁOR kód alapján a cég legyen finanszírozható, kizárták a TEÁOR'03 60.24 közúti teherszállítást és a TEÁOR'08 49.41 közúti áruszállítást
- személygépjámű beszerzése nem megengedett
- vállalkozás képviselője nyilatkozattal támassza alá, hogy a gépjárművásárlás a vállalkozás működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges
- CASCO biztosítás megkötése szükséges
- a hitel maximális összege az EUROTAX érték max. 80 %-a
Újfajta termináloknál fizethetünk az idei Szigeten
A Festipay új technológiával és saját fejlesztésű tranzakciós rendszerrel készül a Sziget Fesztiválra.
Az AI a barátunk is lehetne? Egy etikaprofesszor elmagyarázza, miért veszélyes ez
A kutató szerint a mesterséges intelligencia helyett inkább az adatalapú rendszerek elnevezést kellene használnunk.
Váratlan fordulat: Trump beavatkozott a véres polgárháborúba, és ez mindent megváltoztathat
Összeállt a nagy tengely.
Újabb háború gondolatával kacérkodnak az oroszok - Máris kiszámolták, mibe fájna a támadás megindítása
Jó pár rakétát ellőnének.
Elképesztő videó: hullottak a tűpontos FAB-bombák az ukrán városra, elpusztították a kulcsfontosságú hidat
Elzárták a kerületet a külvilágtól.
Videó: olyan támadást hajtott végre Ukrajna, amivel legutóbb is leverte a biztosítékot Washingtonban
Elképzelhető, ezúttal másképp lesz.
Fittyet hány Oroszország egyik legfontosabb partnere az Egyesült Államok fenyegetéseire - Hajlandóak szembenézni Washington haragjával
Vehemensen tagadták a korábbi híreszteléseket.
Szép csendben haladnak az amerikai tengeralattjárók Oroszország irányába - De vajon mekkora tűzerőt képviselnek?
Nagy kérdés, képes lesz ez megrettenteni Oroszországot.
Így hangolná össze a kormány a különböző lakástámogatásokat
Társadalmi egyeztetése bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amelynek elsődleges célja az Otthon Start Program, a CSOK Plusz, a Falusi CSOK és a Babaváró hitel összehangolása annak érdekébe
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
