Uniós források

Újra jön az állami ingyenpénz - Holnap kiderülnek a részletek

Portfolio
Folytatódik az Otthon Melege Program, azaz az állami vissza nem térítendő forrást kínáló háztartási felújítási program, amelynek újabb állomása holnap, azaz április 3-án szerdán lesz. Időközben ki is derültek ezek a részletek:
Egy aznapi sajtótájékoztatón jelenti ugyanis be Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára a földgázüzemű konvektorok cseréjét szolgáló Otthon Melege Program részleteit - derül ki a minisztériumi meghívóból. Egyelőre ezek nem ismertek, de elképzelhető, hogy most is a minél nagyobb energiamegtakarítás eléréséhez (kiinduló állapot és felújítással elérhető állapot közötti különbség) kötik majd a kiosztott támogatás volumenét, hogy ezzel is ösztönözzék a régi, elavult fűtési rendszerek lecserélését.

Tavaly ősszel a háztartási nagygép csere pályázaton 20-45 ezer forintot osztottak ki attól függően, hogy az újonnan beszerzett hűtő, fagyasztó, vagy mosógép milyen energiaosztályba tartozott. A pályáztatás régiónként eltérő napokon, előre meghatározott ütem szerint zajlott (egy adott nap délelőtt pár órán keresztül lehetett beadni a pályázatokat, de előre már ki lehetett tölteni a pályázati adatlapot az elektronikus rendszerben és el is lehetett menteni). Annyira nagy volt az érdeklődés és így a program sikere, hogy a kormány úgy döntött: végül minden pályázó megkapja az igényelt támogatást, így országosan mintegy 5 milliárd forintot osztott ki a tárca.Címlapkép forrása: Shutterstock
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

KIVA 2025 - Mi változott?

A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Portfolio Banking Technology 2025

Portfolio Banking Technology 2025

2025. november 4.

Portfolio Property Awards 2025

2025. november 5.

Portfolio Professional Investment Day 2025

2025. november 5.

Portfolio Future of Construction 2025

2025. november 11.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Ez is érdekelhet